Márciustól heti 4 alkalommal éjjel is nyitva lesz a sokak által a világ legszebb kávéházának tartott New York Café.

A New York Kávéház nyitásakor, 130 évvel ezelőtt Molnár Ferenc állítólag azt kívánta, sose zárjon be a hely, ezért a Dunába dobta a kulcsait – a közelben egy miniszobor is megörökíti ezt az anekdotát. A legismertebb művészeknek munkahelyet, közösséget biztosító kávéház most visszatér gyökereihez, és márciustól csütörtöktől vasárnapig éjfél után is várják a vendégeket.  

Ilyenkor a nappalinál nyugodtabb, csendesebb környezetben élvezhetjük a belső tér hangulatát.

A látogatástitalokkal, kávéval és falatkás kísérőkkel, süteményekkel tehetjük ízletesebbé, a közönséget pedig bárzongorista szórakoztatja majd. Az éjszakai hangulathoz illeszkedő díszkivilágítás mellett a világ legszebbjének választott kávéházba életnagyságban költözik be El Asmodáj, a homlokzat fáklyatartó démonja, vele is lehet majd fotókat készíteni, ezenkívül több szelfipont is várja majd azokat, akik lőnének egy tökéletes képet az Instára.

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Címkék