A világ legelismertebb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or ismét Lyonban került megrendezésre – a harmadik helyen Svédország, a második helyen Dánia, az első helyen pedig Franciaország végzett. A magyar csapat a legjobb tál különdíját hozta el és a 13. helyen végzett.

2025. január 26-án és 27-én zajlott le a világ legrangosabb szakácsversenyének döntője. Ahogyan az kétévente lenni szokott, a házigazda ismét Lyon volt, és a magyar csapat is képviseltette magát. 

A magyar csapatot Kelemen Roland, a Hunguest Sóstó séfhelyettese vezette. Commis-ja a siófoki Fodor Noel, a coach pozícióját Szabó László töltötte be, a csapatelnök (és kóstoló zsűri egyben) pedig a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous-chefje, az a Dalnoki Bence, aki az előző versenyszezonban csapatával a harmadik helynek járó díjat hozta haza Lyonból. A csapat segítségére volt a norvég Christian André Pettersen.

A lyoni döntőben a szokott módon kétféle ételt kellett készíteni. Az egyik elkészítendő fogás az őzgerinc volt, amelyet egy darabban, csontosan kellett felhelyezni a tálra, és kötelező volt felhasználni hozzá a két szüzet is. Őzlapockából egy pitét is kellett prezentálni, és fel kellett használni egy egész libamájat. Kötelező volt továbbá egy olyan gyümölcsös köret, amely az adott ország konyhájára jellemző, és egy side dish, amelyben teát kellett használni és töltött tészta kíséretében tálalni

Végül pénteken hirdették ki a tányértémát: a csapatoknak nem is tányért, hanem egy minitálat kellett prezentálniuk. A már ismert hústál mellett egy zelleres, halas, homáros minitállal kellett készülniük. Az alapanyagoknak örült a magyar csapat, mind a zeller, mind a sashal és az európai kék homár jól használható alapanyagok. 

A Bocuse d'Or európai válogatóját egyébként 2024 márciusában a norvégiai Trondheimben rendezték meg, ahol akkor a  magyar csapat  a hatodik helyen végzett, és emellett elhozta a legjobb tál különdíját is, míg a dobogóra a dán, a svéd, valamint a norvég csapat állhatott fel.

A Bocuse d′Or mostani világdöntőjének helyezettjei pedig a következők:

1. Franciaország

2. Dánia

3. Svédország

Forrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia

(Borítókép:  Magyar Bocuse d'Or Akadémia)

Címkék