Hintaló a múltból
A gyerekjátékok eleinte szinte mind ún. utánzó játékszerek voltak, melyek célja nem volt több, mint a gyereket felkészíteni, természetesen játékosan, a felnőttlétre. Mivel a ló mindig is fontos volt az emberiség történetében, így logikus módon a lovagolásra, a lóháton való életmódra felkészítő játékok is hamar megjelentek. Na, nem rögtön a hintaló, aminek első emléke az 1600-as évek elejéről való, hanem annak előfutárai. A legismertebb, máig használatban lévő eszköz a vesszőparipa volt, melynek nyomai az ókori Görögországból, közelebbről is Spártából és az időszámításunk előtti időkből való. Bár fizikai példányai csak a közelmúltból maradtak fent, egyes régebbi írásos emlékekben, kódexekben már a nyomára bukkanni, és szerepel távol-keleti selyemfestményeken, illetve id. Peter Bruegel egyik képén (címe: Gyerekjátékok) is.
A hintaló másik elődje az ún. kerekes ló volt, mely szintén felbukkant már az ókorban és a középkorban is, de csak jóval később, az 1500-as évek vége felé kezdett igazán divatba jönni és széles körben elterjedni. Ennek volt vontatható és tolható verziója is, kinek melyik tetszett. A lovagi tornákat idézték meg velük a gyerekek játékos formában. Mindkettőre igaz, hogy bár eleinte az uralkodó osztályok gyerekei használták e játékokat, később a szegényeknél is megjelentek.
Az első hintaló, ami fizikai formában is fennmaradt, egy uralkodói példány, az 1600-ban született angol király, I. Károly hintalova, ami 1605-ben készült el, és két gyereket is szolgált, mert II. Károly ugyanezt használta gyerekkorában. A hintaló hosszú távú eredményességére egyébként rendre I. Károly példáját hozzák fel. Bár beteges, vézna és gyenge gyerek volt, felnőttkorára jó kiállású, erős férfi vált belőle, aki kiválóan lovagolt is. Mindezt pedig a hintaló gyerekkori használatának tudták be.
Nem is gondolnánk, de a hintaló a nagy háborúk idején is jó szolgálatot tett. A fronton szolgáló katonáknak küldött leveleken és képeslapokon rendre hintaló-ábrázolás jelent meg, hogy a harcosok számára az őket hazaváró otthon melegét sugározza, ami erőt adott a csatában. Ugyanakkor az ellenség nevetségessé tételében is nagy szerepük volt az ilyen üdvözlő- és képeslapoknak, mert az ellenoldali parancsnokokat is hintalovon ülve, kifigurázva ábrázolták rajtuk. Például a véres verduni ütközet előtt is a harcoló felek a másik vezérét hintalóra ültetve igyekeztek nevetségessé tenni.
Szenvedélyük a hintaló
Többek között az említett üdvözlő- és képeslapok is láthatók az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Vendégünk a hintaló című kiállításán (március 2-ig látható), mely egy házaspár, dr. Ladó Mária és dr. Tóth Ferenc Imre Hintalóvilág elnevezésű gyűjteményéből válogat. A zalai születésű Ferenc amikor felnőttként elbúcsúzott a szülői háztól, a padlás egy védett szegletében egy csomagra bukkant, ami nem mást rejtett, mint az ő gyerekkori, fából készült hintalovát, amit az édesanyja gondos kezei csomagoltak el. Ez az élmény volt az, ami arra sarkallta, már a felesége társaságában, hogy felfejtse a hintaló történetét meg titkait, és tudományos vizsgálat tárgyává tegye ezt az egyszerű játékszert. Az ezt követő három évtizedben hatalmas és értékes gyűjteményre tett szert.
A gyűjtemény részét nemcsak a különböző korokból származó, különféle anyagokból készült és más-más méretű, kidolgozottságú hintalovak képezik, hanem minden olyan tárgy is, ami köthető hozzájuk. A már említett elődökön és az üdvözlőlapokon túl számos képzőművészeti alkotás is látható a gyűjteményben. A régi példányok mellett a hintalovak új generációja is megjelenik a kiállításon: mint az olasz Magis cég műanyag Rocky hintalócsaládja meg a magyar Sixay Furniture Paripa fantázianevű falovacskái. Többek között ők biztosítják a jövőt a hintalópiacon. Meg persze a kitartó igény a játékra, de ez meg egy lovas nemzet esetében, mint amilyen a magyar, szinte kötelező.
