Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma, 2024-ben több mint 17 millió utas fordult meg a reptéren – ez a szám a jövőben tovább emelkedhet, főleg, hogy a Budapest Airport még több hosszú távú járat indulását tervezi. Éppen ezért az üzemeltetés megkezdte a 3-as terminál építésének előkészítését.
Jelentős fejlesztésre van szükség, hogy az emelkedő utasforgalmat magas minőségben ki tudjuk szolgálni. A 3. terminál tervezési, illetve egyes kapcsolódó kivitelezési munkálatai már folyamatban vannak, hamarosan kezdődhet a megvalósítás is. A célok messzire mutatnak: magas minőségben egyre több utast kiszolgálni, folyamatosan bővülő infrastruktúrával – mondta François Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.
A tulajdonosok és a vezetőség 2030-ra 20 millió utas fogadását prognosztizálják, a magas színvonalú kiszolgálás megtartásához viszont elengedhetetlen az új terminál építése. A 3-as terminál tervezésekor kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, és a cél az, hogy
a repülőtér 2030-ra elérje a klímasemlegességet.
Az új terminálhoz kapcsolódó egyik első munkavégzés az új forgalmi előtér kiépítéséhez szükséges földfeltöltési munkák kivitelezése. A jövőben megvalósítandó forgalmielőtér-bővítés 12 légi jármű egyidejű kiszolgálását teszi majd lehetővé, és egy jelentős előtérfejlesztés első fázisát képezi. Az előtér kiépítése már megkezdődött, és a következő években a terminál többi része is fokozatosan elkészül.
A terminál fejlesztéséhez kapcsolódva az állam a repülőtérre vezető infrastruktúrát is szeretné fejleszteni, emiatt a gyorsforgalmi út és a vasút felújítása is megtörténhet a jövőben, emellett hoteleket és parkolókat is építenek majd – mindezt még 2024-ben jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
(Borítókép: Polyák Attila - We Love Budapest)