Év elején az egyik első dolga az embernek, hogy megnézi, hogyan alakulnak az új évben az ünnep- és munkaszüneti napok. Aztán talán nekiül évet tervezni, ha nem is az egészet, de az említett hétvégéket mindenképpen. Ehhez segítségül ajánlunk programötleteket, amelyekre érdemes már most készülni.

A legjobban úgy járunk, ha három csoportra szedjük szét a munkaszüneti ünnepnapokat: tavasz, nyár, valamint ősz és tél – pontosabban csak a december – egyben. A tavalyi tél idei fele a plusz munkaszüneti napok tekintetében már kipörgött: a pont a (munka)hét közepére esett január elsején már túl vagyunk. 

Tavasz

Idén sajnos az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepnapja nem hétköznapra esik, hanem szombatra, úgyhogy a munkaszüneti napok felől nézve olyan, mintha nem is lenne. Nyilván azt fogjuk aznap csinálni, amit egyébként is tennénk egy laza, szabad szombati napon. De ahol elvesz a naptárunk, ott azért ad is: tavasszal két négynapos hosszú hétvégénk is lesz, mert a hagyományosan biztos befutónak számító húsvét mellett május 1-je úgy esik, hogy abból simán egy négynapos hétvége fejleszthető. 

Maradjunk a húsvétnál! Ez az egyik ún. mozgó ünnepünk, vagyis nincs pontos dátuma, ami biztos, hogy húsvétvasárnap mindig március 22-e és április 25-e közé eső egyik vasárnap, és hogy pontosan melyik nap, azt minden évben a Hold és a Nap mozgása dönti el. 2025-ben húsvétvasárnap április 20-ra esik, így a négynapos hétvége április 18-tól 21-ig tart. Mivel ekkor már éled a természet, és egyre többen vállalkoznak arra, hogy bevegyék az erdőket és megmásszák a hegyeket, érdemes ebbe az irányba (is) programokat szervezni: a hosszú hétvége páratlan napjaira tervezzünk be egy-egy kirándulást, a párosokra pedig áldozzunk a kultúra oltárán! Az első napra ajánljuk a csodás panorámákkal teli Spartacus-ösvényt, a második napra egy látogatást a Szépművészetibe, ahol akkor már látható lesz a múzeum idei első nagyszabású kiállítása, az MS mester és kora. Harmadnapra a Szentendre melletti Dömörkapui vízesés meglátogatását ajánljuk, végül pedig a Magyar Zene Háza február elején nyitó új időszaki kiállítását, melynek LISTEN. – Zenei utazás a világ körül a címe. 

A munka magasztos ünnepe, május elseje idén csütörtökre esik, amivel megkapjuk a pénteket is, hogy legyen egy újabb tavaszi négynapos hosszú hétvégénk. Persze nem ingyen kapjuk, mert május 2-át 17-én le kell dolgoznunk. De semmi gond, mert május legelejére beiktathatunk egy koranyár-indító többnapos kirándulást valami kevésbé közeli helyre, például Tatára, Tatabányára és a környékükre, ami több izgalmas programot is kínál. Mindjárt ott van Tatabánya fölött a Turul-szobor, a Ranzinger Imre-kilátó és az igazi látványosság, a monumentális Szelim-barlang, ahol egykor neandervölgyiek éltek. A két település környéke több napra elegendő túraútvonalat kínál, de Tatabányán és főleg Tatán is akad annyi látnivaló, amennyivel a négy napot simán kitölthetjük.

Nyár

Alig egy hónappal a négynapos májusi hétvégét követően máris érkezik a következő, egy háromnapos: pünkösd. Ez is mozgó ünnep, és a pontos dátumát a húsvét határozza meg, mert az azt követő 7. hét vasárnapjára esik pünkösdvasárnap. Ez idén június 8., ami az azt megelőző szombattal, valamint az utána következő pünkösdhétfővel együtt adja ki a három napot. Ebben a kora nyári időszakban abszolút érdemes – már jóval a hideg után, de még a kánikula berobbanása előtt – például egy pár napos bringatúrára vállalkozni: ha már megépült a Budapest–Balaton (BuBa) kerékpárút, letekerhetünk a Balatonhoz (aztán vissza, de csalhatunk is vonattal), vagy mehetünk csak a Velencei-tóhoz is. 

A következő nyári ünnepnap már az évszak vége, augusztus 20-a, ami 2025-ben a munkahét közepére, szerdára esik. Ez jó alkalmat ad arra, hogy elbúcsúzzunk erre az évre kedvenc nyári helyszínünktől, ami nyilván mindenkinek más: a miénk a Dunakanyar, a Váctól Szobig tartó szakasz olyan festői településekkel, mint például Verőce, Kismaros meg Nagymaros és Zebegény. Ha csak egynapos programra vállalkozunk, választhatjuk bármelyiket, de akár végig is tekerhetünk mellettük, a bringaút szinte végig a Duna partján halad. De egy hajókirándulást is beiktathatunk, Budapestről Visegrádra, és akkor oda-vissza megcsodálhatjuk mindkét oldalt, és egy jó halászlét is ebédelhetünk Visegrádon. 

Ősz és tél

Az őszi és a decemberi munkaszünetinap-kínálatból idén hiányzik a mindenszentek, merthogy 2025-ben ez az ünnepnap szombatra esik. Viszont minden más nagyon jól alakul majd. Október 23-a, vagyis az 1956-os forradalom emléknapja egy ártatlan csütörtöki nap lesz majd, amit egy korábbi időpontban (október 18-án) már ledolgozott péntek követ, ezzel pedig egy újabb négynapos hosszú hétvégével gazdálkodhatunk. Négy napot egy ekkora városban, mint Budapest, simán meg lehet tölteni programokkal. Hogy akkor épp mi lesz majd a kínálat, most még nem tudni, de vannak állandó lehetőségek, ezekből is összeáll egy hosszú hétvégényi program.

Tarthatunk fürdőnapot, például egy olyan többhelyszínes, egész napos kikapcsolódást kínáló fürdőben, mint a Rudas, ahol nemcsak a wellnessrészlegben és a törökfürdőben kényeztethetjük magunkat, de úszhatunk is, ehetünk-ihatunk, sőt, az épület tetején is lazulhatunk egyet a tetőtéri meleg vizes medencében, a város panorámáján pihentetve szemünket. Mehetünk kirándulni is, hisz erre mind a város, mind a környéke számos lehetőséget kínál. A Visegrádi-hegység meg a Pilis kedvencünk, és menjünk biztosra: megcélozhatjuk Dobogókőt meg a környékén található tanösvényeket, és hasonlóan megbízható célpont a Nagy-Kevély. A negyedik napon tehetünk egy sétát a Budakeszi Vadasparkban vagy akár az Állatkertben is, amit összeköthetünk egy kis testmozgással ( pingpong, kosárlabda, foci vagy futás) a Városligetben.

Az évet a karácsonyi ünnepnapok zárják, melyek idén olyan együttállást produkálnak, ami ritka, mint a fehér holló, egyben ajándék is mindenkinek: egy ötnapos hosszú hétvégét. December 24-e (ha rövidebben is, de aznap van, aki még dolgozik) szerdára esik, a két hivatalos karácsonyi nap meg csütörtökre és péntekre, ezekhez jön még a hétvége, így jön ki az öt nap. Január 1-je csütörtökre esik, ami a gyakorlat szerint azt hozza, hogy egy hosszú hétvégével kezdődik majd az új év (a pénteket később le kell majd dolgozni), de az már 2026 lesz. Ennyire azonban most még ne szaladjunk előre! 

(Borítókép: Csudai Sándor - We Love Budapest)

Címkék