Egy városi legenda szerint Freddie Mercury is szemet vetett rá. Visegrád neve Mátyás királyéval és Beatrix királynééval forrt egybe, de IV. Béla építtette, a török hódításig pedig a magyar királyok vidéki rezidenciája volt. Ezért a környék a történelmi emlékek miatt is kedvelt turistaközpont. Szárnyashajóval és kirándulóhajóval egyaránt bevehetjük a népszerű visegrádi fellegvárat. Ha pedig inkább a vizet és a Dunán való ringatózást szeretnénk élvezni, akkor a jóval lassabb kirándulóhajót válasszuk, ha viszont nagyobb túrát is tennénk, akkor érdemesebb szárnyashajóval menni, hiszen mindkét vízi jármű közlekedik ide.

Visegrád gazdag történelmi látványosságokban és csodás túraútvonalakat is kínál, a fellegvár megcélzása pedig kirándulásnak sem utolsó. Ezenkívül a környék bővelkedik látnivalókban, mint például a Királyi Palota, a Salamon-torony, a Zsitvay-kilátó, a Sibrik domb, a Zugfőzde Pálinkamúzeum. Ha túrás terveink vannak, akkor a Spartacus-ösvényt és a Bertényi Miklós Füvészkertet is érdemes közbeékelni. Ha teljesen chillben szeretnénk ott tölteni egy napot, akkor részt vehetünk a Visegrádról induló hajókiránduláson, ahol a Dunakanyar legbájosabb települései, Nagymaros, Zebegény és Dömös köszönnek ránk a folyó mellől. 

(Borítókép: Polyák Attila - We Love Budapest)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék