A történet Zsigmondy Vilmossal veszi kezdetét, a zseniális bányamérnöknek 1868-tól nyílt lehetősége arra, hogy fúrásokat végezzen a Városliget területén, úgy sejtette, hogy a budai hévforrások vízbázisa Pesten található. A munkálatokat villámcsapás és technikai problémák is késleltették, így tíz évig elhúzódtak. Kis híján ellehetetlenült a vállalkozás, csak 1878-ra fejezték be a fúrást, ám végül 970 méter mélységből kiváló minőségű, közel 74 Celsius-fokos gyógyvíz tört fel. A kút a maga korában a legmélyebbek közé tartozott Európában. Ha ma is meglenne, a Hősök terén, a millenniumi emlékműnél, éppen Árpád vezér lábainál törne fel a gyógyvíz. A hőforrás története később összefonódott az 1913-ban épült Széchenyi Gyógyfürdővel és annak vízellátásával.
Az artézi víz fölé kezdetben ideiglenes, fúrháznak nevezett épületet létesítettek, ám nem sokkal később, az Országos Általános Kiállításra rendezni kellett a területet, ezért elhatározták, hogy egy reprezentatívabb építményt építenek. A munkára Ybl Miklóst kérték fel, az ő tervei alapján 1884-re megszületett a Gloriette kút, Budapest-címeres korlátokkal, az oldalsó lépcsősorok között kis medencében csordogáló gyógyvízzel. Bár a főváros nagyon elégedett volt az építménnyel, annak mégis rövidesen mennie kellett, mivel döntés született a millenniumi emlékmű építéséről. Ezután felmerült, hogy a Gloriette a Népligetbe vagy az Epreskertbe fog kerülni, végül azonban a Svábhegyi Egyesület kezdeményezésére 1898-ban jelenlegi helyén épült újra.
A Széchenyi-emlékű és -kilátónak helyet adó Széchenyi-hegy csak 1860 óta, a legnagyobb magyar halálának évétől viseli a gróf nevét, előtte a Svábhegy része volt. Ekkortájt a környék már kedvelt kirándulóhely volt, a természetjárók pedig előszeretettel gyönyörködtek a jelenlegi Széchenyi-emlékhely környékén a panorámában. A névadó ünnepség alkalmával egy ma már nem látható oszlopot emeltek, egy évvel később, 1961-ben helyezték el a most is látható emlékpadot, amelynek felirata Széchenyire emlékeztet. 1891-ben pedig Strobl Alajos készített büsztöt a legnagyobb magyar születésének századik évfordulójára. A szobrot ma már nem láthatjuk, ugyanis kétszer ellopták, így 1995-ben a Hegyvidék önkormányzatának megbízásából Kampfl József alkotása került a helyére.
Már állt a régi szobor, volt emlékpad és a hegy is Széchenyi nevét viselte, mikor 1898-ban a Gloriette-et darabokban ideszállították. Azóta nem kútként, hanem kilátóként funkcionál, méltó módon emlékeztet a legnagyobb magyarra és hirdeti – a legmélyebb kút helyett – Budapest egyik legmagasabb pontját. Bár a Széchenyi-emlékmű és -kilátó környékét ma már benőtték a fák, így a kilátás kevésbé érvényesül, ma is érdemes errefelé kirándulni. Ezt egyszerűen megtehetjük, hiszen a környék busszal, fogaskerekűvel és a Gyermekvasúttal is könnyedén megközelíthető.
Források:
(Borítókép: Klösz György fényképei / Budapest Főváros Levéltára - Fortepan)
