„Akkora a szája, mint a Bécsi kapu.”
Ezt mondjuk, amikor valaki szemtelen, nagyszájú, és folyton felesel. Na de hol is találjuk a híres építményt? Ne kezdjünk el Ausztria térképén keresgélni, elég a budai Várig menni, és megkeresni az Ostrom, a Táncsics Mihály és a Nándor utca találkozásánál álló építményt, ami egyébként nem mindig viselte az osztrák főváros nevét. A középkorban Porta Sabbatinak, Szombat kapunak nevezték, de hívták Zsidó kapunak is Víziváros akkori neve után, eredeti helye pedig valószínűleg néhány méterrel arrébb, a Táncsics Mihály utca 9–11. környékén volt, ahol kapumaradványokat is találtak.
A törökök 1541-ben ezen a kapun át jöttek be a várba, amikor csellel elfoglalták azt, aztán majdnem 150 évig, egészen 1686-ig maradtak is. A történet szerint, amit az Egri csillagok is megörökít, a szultán tárgyalni hívta táborába Szapolyai János király özvegyét, Izabella királynét fiával, a csecsemő János Zsigmonddal és magyar főurakkal együtt. Mialatt a tárgyalások zajlottak, janicsárok érkeztek a várba, és úgy tettek, mintha csak kihasználnák a tiszavirág-életű békét egy kis városnézésre. Tízezer török szivároghatott be így a várba, majd egyszerre fegyvert rántottak, elkobozták a védők fegyvereit, megszállták a bástyákat. A magyar főurak a szultán táborából tehetetlenül szemlélték a Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) tornyára felkúszó idegen zászlót.
A török uralma alatt terjedt el aztán a Bécsi kapu elnevezés, mert innen lehetett megközelíteni a Bécsbe vezető fontos utat. A vár megsínylette a török időket, összesen ötször próbálták visszafoglalni a keresztény seregek, 1686-ban, Buda visszavívásakor pedig jelentős károkat szenvedett. A 18. század eleje végre az építkezésről szólt, Buda a katonai műveletek helyszíne helyett lassan elkezdett fővárosra hasonlítani. 1723-ban a Bécsi kapu is megújult, az új építmény pedig egészen 1849-ig állt, ám a szabadságharcban, Buda ostromakor ismét károkat szenvedett, így 1850-ben új Bécsi kapura volt szükség.
Ezt az építményt azonban nagyon hamar kinőtte a város, 1896-ban, a millenniumi ünnepséghez kapcsolódó munkálatok idején le is bontották, de a történelem nemsokára megint vett egy merész hajtűkanyart. A trianoni békeszerződés következtében rengeteg műemlék került határon kívülre, felértékelődtek a megmaradtak, köztük a budai vár falának még álló részei is, ezért az a döntés született, hogy a Bécsi kaput 1930-ra Horthy Miklós kormányzói kinevezésének jubileumára építsék újjá. A munkálatok azonban a gazdasági válság miatt megcsúsztak, végül csak 1936-ra lett készen az új kapu, így hivatalosan Buda visszavívásának 250. évfordulója alkalmából adták át.
A kaput, amely egyébként a II. világháborúban is súlyos károkat szenvedett, jelenleg az 1936-ban készült változatban láthatjuk. Ennek tervezője Kismarty-Lechner Jenő, Lechner Ödön unokaöccse volt, akinek tehetsége korán szemet szúrt a nagy építésznek is. A tervezés során Kismarty-Lechner az 1850-ben, a szabadságharc után épült neoreneszánsz kaput alkotta újra, mert erre 1936-ban még többen emlékeztek. Mivel azonban szakmai berkekben az eredeti építményt nem ítélték a legarányosabbnak, illetve már ekkor is a korábbinál nagyobb járműforgalommal lehetett számolni, Kismarty-Lechner tervei az eredetihez képest számos módosítást is tartalmaztak. Az építész a korábbi egyetlen főkapu és gyalogkapu helyett két kisebb nyílást tervezett, a főnyílás pedig az eredetinél magasabb és szélesebb változatban épült meg. Szélessége ugyanúgy 5,57 méter volt, mint a Lánchíd pilonjai közötti nyílás, amit azóta már, a híd II. világháború utáni újjáépítésekor kiszélesítettek.
A kapu a középkorban még egészen másként festett. Torony tartozott hozzá, ennek alsó részében helyezkedett el a bejárat. Hatalmas fegyverek díszítették, amit a magyar hagyomány Toldi Miklóshoz, a török viszont saját hőséhez, Gürz Eliászhoz kapcsolt.
Ma már a Bécsi kapu sokkal békésebben fogad minket. Emléktáblák és a Rohanó angyal szobra mellett Kovács Margit Budavár ostroma című gyönyörű domborművét is megtaláljuk a közelében, a tetejéről pedig csodás kilátás nyílik a városra. Talán senki sem gondolná a csinos építményről, hogy ilyen viharos története van. Méretéről pedig legtöbbször csak annyit jegyzünk meg, hogy éppen akkora, hogy a 16-os és a Várba turistákat szállító buszok kényelmesen átférnek alatta.
Források:
(Borítókép: Forgács Zsuzsi - We Love Budapest)
