Tegnap ünnepélyes keretek között nyitották meg az ELTE Füvészkertben a Garden of Lights fény- és multimédia-kiállítást, ahol a tavalyi Alice Csodaországban-tematika után idén a Hupikék törpikék és Aprajafalva világa mutatkozik be. A megnyitón az ország legismertebb törpcsaládjának tagjai, Haumann Petra és Máté is részt vettek, akik a rajzfilm felújított változatában Törpillának, illetve Okoskának kölcsönözték a hangjukat, édesapjuk, Haumann Péter legendás Hókuszpók-szinkronjára pedig még ma is sokan emlékszünk.
A kertben a tavaly Alice Csodaországban-tematikával futó program egyes elemei is feltűnnek, de a fényeket és a hangokat ezúttal teljesen a törpökre szabták, az installáció építése alkalmával pedig ezúttal is figyeltek arra, hogy olyan égőket használjanak, amelyek fénnyel vagy hővel nem károsítják a növényeket. Okoska saját műhelyt kapott, Törpilla többször is feltűnik, Törpicúr egy gombaház mellett elmélkedik, Nótata pedig különleges fényekkel és zenével készült, de a törptársadalom más ismert alakjai, Tréfi, Ügyi, Dulifuli vagy a csúf, kopasz Hókuszpók és Sziamiaú is feltűnnek.
A tárlatnak nemcsak a gyönyörködtetés, hanem a tanítás is célja, azt is láthatjuk belőle, hogy milyen az, amikor egy kis falu lakói összefognak és együtt gazdálkodnak. A felnőtteket nosztalgikus percek, a kicsiket pedig ez az üzenet is várja. Az élményhez pedig egy applikációs játék is csatlakozik, amit az installációk között sétálva kicsik és nagyok együtt játszhatnak. A kiállítás március 2-ig látható az ELTE Füvészkertben.
(Borítókép: Medgyesi Milán - We Love Budapest)