Elektromos kerékpárokkal, a Mobi-pontok bevonásával, szélesebb szolgáltatási területtel jön 2026-ban a Bubi 3.0.

2026-ban teljesen új közbringarendszer indul Budapesten, ami amellett, hogy jóval nagyobb lesz a jelenlegi flottánál, elektromos rásegítésű kerékpárokkal valósul meg. Sőt, a külsőbb városrészek felé is bővítik majd az állomásokat, így végre az ott élőknek is elérhetők lesznek a bringák, amiket a tervek szerint a Mobi-pontokon is fel lehet majd venni, illetve leadni.

2025 végén jár le a jelenlegi szerződés, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) társadalmi egyeztetések, nemzetközi gyakorlatok és piaci szereplőkkel való konzultáció után közbeszerzési eljárást indít a Bubi 3.0 megvalósítására.

A társaság célja, hogy a Bubi rugalmasan bővíthető flottával, a korábbinál sokkal nagyobb területet lefedve, továbbra is kedvezményes árakkal tegye vonzóvá a városi kerékpározást. Így az új szolgáltatás olyan városrészekben is ott lesz, mint Kőbánya-Kispest, Angyalföld, a József Attila-lakótelep, ZuglóÖrs vezér tere vagy Újpest-városkapu. A tervek szerint legalább 5000 kerékpár – ebből 1000 elektromos rásegítésű – lesz majd az új rendszerben, a Bubi 3.0. bringái fokozatosan jelennek majd meg a budapesti utakon.

(Borítókép és forrás: BKK)

Címkék