Három díjat is nyert a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, itthon pedig vezeti a nézettségi listát a Fekete pont, ami olykor egészen groteszkül mutatja be az évtizedek óta ugyanolyan magyar iskolarendszert. Megnéztük Szimler Bálint és Rév Marcell közös filmjét, ami állami támogatás nélkül, filmszakmai összefogással jött létre.
Vegyes érzésekkel jöttünk ki a moziteremből, miután végignéztük Szimler Bálint első fikciós nagyjátékfilmjét, a Fekete pontot – talán túl nagy volt az elvárásunk a film körüli hájp miatt. Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, és már meg sem lepődünk rajta, a rendszerkritikus filmekhez hasonlóan ez is állami támogatás nélkül, filmszakmai összefogással készült. A magyar oktatás helyzetét és a valahol a 90-es években megrekedt iskolaéletet bemutató film az augusztusi
Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválonhárom díjat is nyerT.
Szimler Bálint különdíjat kapott a rendezésért, Mészöly Anna a legjobb színészi alakítás díját nyerte el, és a rendezést a független kritikusok zsűrijének gáláján is díjazták.
„Ájuldozó gyerekek és végeláthatatlan beszédek az ünnepélyes tanévnyitón. Finomfőzelék és hipós felmosóvíz jellegzetes szaga a menzán. A Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait”
– olvasható a szinopszisban, engem pedig rögtön megcsapott a nosztalgia a tanévnyitó jelenetnél, hiszen az általános iskolánk lebetonozott, árnyék nélküli udvarán tartott iskolai ünnepségek szerves része volt a hosszú igazgatói beszéd és a hőségtől összeesett diákok. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy megússzunk egy évnyitót ájulás nélkül, és úgy tűnik, hogy ez egy sajátosan magyar, kollektív tapasztalat.
A film valójában nem ad nagy megfejtéseket, és nincs benne különösebb feloldás sem, pusztán bemutatja a magyar iskolákban zajló mindennapokat, azt viszont jól.
Egyszerre van jelen benne a belefásultság, a felháborodottság és a lázadás – bár utóbbi inkább csak egy próbálkozás.
Legalábbis a Fekete pont végén sem jövünk rá arra, hogy a fiatal tanárnő, Juci néni (Mészöly Anna) folytatja-e az unortodox, gyerekközpontú pedagógiai módszereit, és továbbra is a tantervvel szemben úszik, vagy beadja a derekát, és belefásul a tanárlétbe, vagy pedig felmond. Emellett olyan napi szintű problémákba is belelátunk, mint a tanárhiány és annak „sufnituningszerű”, házon belüli pótlása, ami olyan abszurd helyzeteket szül, mint az informatikaórára beküldött technikatanár, aki az értekezleten még hangsúlyozza is, mennyire megalázva érezte magát a diákok előtt, hiszen nem tudta bekapcsolni a számítógépet.
Nagyjából két órán át nézhetjük közelről, milyen problémákkal kell szembenézniük a tanároknak és a diákoknak egyaránt. Aki nem ezt a pályát választotta, vagy nincs a közvetlen közelében pedagógus, és nem lát bele a mindennapjaiba, annak mindenképpen érdekes lesz látni, mennyi mindent kell megoldaniuk egy nap, és mentálisan mennyire megterhelő tud lenni, ha egy szülő „beszól” neki, mert mer a hivatásának élni, vagyis ösztönből tanítani, és nem papírok alapján – ahogy látjuk ezt a fiatal tanárnőnél is. Egyáltalán nem volt eltúlozva az a jelenet, amikor Mészöly Anna karaktere elsírja magát a folyosón, ahogy az sem, amikor az utolsó idegszála is elszakad, és elterül a földön – elég közelről láttam, milyen mélyen érintette tanítónő édesanyámat, amikor betalálta egy-egy kekeckedő szülő.
Látjuk azt is, hogyan próbálják a tanárok felkelteni a diákok figyelmét, hogy az olyan, gyerekszemmel értelmetlennek tűnő dolgokat is megtanulják, mint a virág szaporítószervei. Bár tipizált helyzeteket és karaktereket látunk, és végig az a benyomásunk, hogy valahol a 90-es, 2000-es évek fordulóján járunk, a rendező mégis egyértelműen
maivá teszi a tanárhiány bemutatásával és azzal, hogy a tankerület indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmondhat a tanároknak,
ha számukra (mármint a tankerület számára) a pedagógusléttel összeegyeztethetetlen szervezetben vannak benne. Diktatórikus megoldás egy demokráciában.
Bár a hangsúly a Berlinből hazaköltözött, emiatt pedig egészen más környezetben szocializálódott Palkón lenne, a mi figyelmünk sokkal inkább a tanárokra esett. Annak ellenére, hogy mi is ebben a néha szigorú, néha értelmetlen, de sokszor önfeledt rendszerben nőttünk fel, a furcsa menzás ételekkel, a Cooper-teszttel és a random számtani műveletek alapján kiszámított felelésekkel, mégsem könnyű azonosulni Palkóval. Egy idő után kifejezetten frusztráló volt Palkó passzivitása, hogy nemcsak nem tud, de nem is akar beilleszkedni, és még akkor is kitart a hallgatás mellett, amikor valaki barátkozni próbál vele.
Van ebben a filmben némi örkényi abszurd, például amikor a tanév kezdetén kiesik az egyik tanterem ablaküvege, és A PROBLÉMA átível az egész a tanéven. Szerintünk ez a mellékszál az egyik legjobb humorforrás, és lazít is a film egyhangúságán, ahogy a már korábban is említett technikatanár minden követ megmozgat, hogy a szocializmus idejéből itt ragadt épületben valaki hozzáértő legyen már oly kedves, és pótolja a hiányzó üveget. Mivel sem az üveges, sem a tankerület nem hajlandó elvállalni a munkát, a film végén egy YouTube-tutorial alapján próbálja a két tanár plexivel pótolni a kitört ablakot.
Bár a filmben Palkót és Juci nénit követjük, valójában nem róluk, hanem a régi, berögzült oktatási rendszerről, az ebbe beilleszkedőkről és a lázadókról szól. A Fekete pont fontos film, abból a szempontból mindenképp, hogy
megint egy független alkotásban kapunk képet az ország aktuális állapotáról,
és mindezt meri iróniával bemutatni. S bár felfedezzük benne a kritikát, azt egy picit sajnáljuk, hogy nincs igazán kiélezve, inkább csak a közhangulatot adja át, de azt nagyon is jól teszi.
Fekete pont
magyar filmdráma, 119 perc
Rendező: Szimler Bálint
Operatőr: Rév Marcell
Főbb szereplők: Mészöly Anna, Paul Mátis, Kovács ′Dadan′ Ákos
