Harmadik részéhez érkezett a Körút névre keresztelt zenei projekt. Az Eszkimó asszony fázik által inspirált klipben a Venus egykori énekesnője, Varga Zsuzsa énekel.

A projekt bemutatkozó klipjét magyar filmklasszikusok budapesti jeleneteiből vágták össze, a másodikban a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara énekli Katona Klári Miért ne? című dalát, míg alatta a Moszkva tér című film képkockáit láthatjuk.

Most megjelent a harmadik klip is, melyet Xantus János idén negyven éve bemutatott filmklasszikusa, az Eszkimó asszony fázik ihletett. A legjobb dolgokban a mostanában szólóban alkotó Varga Zsuzsa énekel, akit az ezredforduló egyik népszerű magyar popzenekarából, a Venusból ismerhetünk.

A filmben Méhes Mariettának van egy ikonikus jelenete, amit 1983-ban a Fővárosi Állatkertben forgattak, azon belül is a Majomházban. Ezt a teret építette fel picit újragondolva – majmok helyett kígyókkal, 3D-ben – Haraszti Battore, hogy aztán Zsuzsa interakcióba léphessen a film szereplőivel.

(Borítókép: Genser András) 

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék