A Körút zenekar bemutatkozó számának klipjét egy sor olyan magyar filmből vágták össze, melyekben Budapest is főszereplő, nemcsak ismert színészeink. A videó kvíznek is tökéletes, és még a zene is jó.

A Körút nevű új zenei projekt mögött álló Genser András sok mindennel foglalkozott (a rádiózástól a reklámzene-írásig), mielőtt belevágott saját zenék készítésébe. Saját gyerekkori emlékeit írta bele a dalokba, ami már a zenekar nevéből is következik: erősen kötődik a fővároshoz, azon belül is Pesthez. Fontos emlékhely számára a Lenin körút (ma Teréz körút) 52., ahol a nagyapja élt, pont szemben az egykori Royal szállóval és Vörös Csillag mozival. Genser András számára elsősorban a nyolcvanas évek budapesti melankóliája, a neonfényben úszó Nagykörút a meghatározó élmény, de azért Budapest további részei is fontosak a számára: a Bem mozi, a Moszkva téri hamburger csalamádé nélkül, a Frankel Leó úti Gusto bár és a Rákóczi gimi.

A Körút zenekar első száma a Zenéje vagy valakinek című dal, ebben az Amy Winehouse-zal is együtt dolgozott Shawn Lee dobol, Juhász Gábor jazzgitáros szólózik, Springer Márton basszusgitározik, minden máson pedig Genser András játszik, és a dalt is ő énekli. A számhoz készült klip különlegességét az adja elsősorban, hogy azt kultikus magyar filmklasszikusokból (pl. Dögkeselyű, Eszkimó asszony fázik) vágták össze, régiekből és újabbakból, csupa olyan moziból, melyekben Budapest is fontos szerepet kap. Vajon ki mennyit ismer fel a mindenki által jól ismert filmek közül?

(Borítókép: Körút)

Címkék