Karácsony Gergely főpolgármester – az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése és a védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. javaslata alapján – az érkező, igen gyors emelkedésű árhullám miatt másodfokú árvízvédekezési készültséget rendelt el valamennyi budapesti árvízvédelmi szakaszra.
A készültség során a vízügyi szakemberek a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához, illetve a csatornarendszer zavartalan működéséhez szükséges műszaki intézkedéseket teszik meg, továbbá felkészülnek a várhatóan szükséges, ideiglenes védművek kiépítésére.
Az árhullám a jelenlegi előrejelzések szerint – nyolc méter körüli vízállás mellett – a jövő hét második felében tetőzik. Mértéke várhatóan meghaladja a tavaly decemberi és idén júniusi árvíz szintjét, de a pénteki prognózis alapján nem éri el a 2013-as nagy árvíz idején tapasztalt vízállást. Az elmúlt évtizedben számos olyan fejlesztés történt, ami megkönnyíti az árvízi védekezést, ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a III. kerületben és a Margitszigeten homokzsákok alkalmazására és ideiglenes védművek kiépítésére is sor kerülhet.
A vízszint várható gyors emelkedése miatt
előreláthatólag szeptember 16-án, hétfőn szükséges lesz az alsó rakpartok lezárása;
erre figyelemmel szeptember 14-én, szombaton 0 órától tilos lesz a megállás az alsó rakpartokon. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság várhatóan szeptember 15-én, vasárnap délutántól a még az alsó rakparton parkoló autókat elszállítja, erről a mai naptól a parkoló autók szélvédőjén kétnyelvű tájékoztatást helyez el. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat nem nyitják újra. Az alsó rakpart többi szakasza lezárásának pontos időpontjáról szombaton, a friss előrejelzések ismeretében hoz döntést a főpolgármester.
Forrás: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
(Borítókép: Ladóczki Balázs - We Love Budapest, 2024 nyarán készült)