A gombfoci játék születése a mintául szolgáló futball széles körben való elterjedésének és népszerűvé válásának idején született, ha úgy vesszük, e népszerűség egyik hozománya. Mindez az 1910-es, 1920-as években történt. És itt tegyünk egy kis kitérőt! Bár a gombfoci kapcsán
az a meggyőződés uralkodik, hogy mi, magyarok találtuk fel,
mégis van egy másik, kisebbségbe szorult vélemény is: velünk párhuzamosan Brazíliában is játszottak a gombfocihoz hasonló játékot. Ennek ellenére nincs mélyreható vita abban, hogy a játék elsősorban tőlünk terjedt el Európában és a világban.
A gombfocit eleinte szó szerint gombbal játszották. Elsősorban a (nagy)kabátokról tépték le a gyerekek a gombokat, másodsorban az ingekről, utóbbiakból lett a labda. Kaput pedig bármiből lehetett készíteni, pályának meg ott volt az asztal. Sokáig azonban nem lehetett űzni e játékot konfliktusok nélkül, ami a kabátok kapcsán fellépő gombhiányból fakadt, így rövidesen más megoldás alakult. Előbb fából készült játékosokkal és csapatokkal próbálkoztak, de az nem jött be annyira, így
átálltak a fröccsöntött műanyagra. A játék pedig tulajdonképpen ezzel vette kezdetét.
Évtizedek óta megy a gomfociderbi, és öröklődik generációról generációra: a dédszülők kezdték, majd az általuk még gyerekként gyújtott sportlángot a nagyszülők, aztán a szülők vitték tovább, hogy végül manapság már az ő gyerekeik is ugyanúgy pöcköljék a gombfocit, mint a felmenőik. Felkészülnek a még meg sem született utódok! Bár voltak e játéknak is olyan évei, amikor alábbhagyott a lelkesedés, a jelenben abszolút virágkorát éli. Nemcsak gombfocimúzeumunk van Szigetszentmiklóson, de a gyűjtőszenvedéllyel bírók is meglátták a potenciált a régi csapatok gyűjtésében, és több hagyományápoló meg -építő egyesület is működik országszerte, amelyek időről időre összecsapnak egymással, de persze léteznek a házon belüli bajnokságok is.
Igazából a gombfoci annyira népszerű Európa- és világszerte, hogy négyévente még világbajnokságot is rendeznek belőle, az elsőre 1996-ban került sor. A vb-ket pedig rendszeresen a magyar válogatott nyeri meg, és amikor néhanapján elbuknak egy döntőt, akkor is olyan, mintha mi nyertünk volna. A legutóbbi vesztes döntőt ugyanis a román válogatott ellen játszottuk, amelynek minden tagja Erdélyből származó, magyar anyanyelvű játékos volt. Vagyis akár még nemzeti ügyet is csinálhatnánk a játékból: aki magyar, az gombfocizik. A legenda szerint egyébként az 1956-os disszidenseknél is két dolog volt biztosan: az értékei aranyra váltva, meg a gombfocicsapata. Igazán lehetne hungarikum ebből a játékból is, ha már a csak pár éve létező teqballból is az lett.
A gombfoci hivatalosan 1989-ben vált elismert sportággá, amit sokáig asztali labdarúgásnak neveztek,
de mivel a csocsónak is ez a hivatalos neve, és hogy ne legyen keveredés, valami új névre volt szükség. Így a gombfoci manapság a kissé karót nyelt szektorlabda néven fut – bár egy igazi, elkötelezett gombfocista számára a játék neve marad, ami mindig is volt: gombfoci. Bár alapvetően mindenki ugyanúgy játssza, mégis vannak árnyalatnyi eltérések (létezett 12 érintéses, háromérintős és egyérintős változat), ezért egy idő után szükség volt a játék hivatalos szabálykönyvének kidolgozására, ami 1964-ben készült el. Nemzetközi meg úgy általában nagyobb versenyeken, beleértve a házi bajnokságokat is, ezen szabályok szerint küzdenek meg egymással a csapatok.
A kisebb hazai klubokat egy országos egyesület, a Magyar Asztali-labdarúgó Sportszövetség fogja össze régóta, 2002 óta pedig már létezik a nemzetközi szövetség is. Nálunk annyira komolyan veszik a játékot, hogy még könyvek is jelentek meg róla. Tandori Dezső Nagy gombfocikönyvét (amit két további kötet, az Új nagy gombfocikönyv és A legújabb kis-nagy gombfocikönyv követett) a rajongás hívta életre. Ugyanakkor Soós András Gombfutball vagy Éder Csaba Ez a gombfoci! című munkája szakirodalom, ami a történeti áttekintés mellett jórészt a játék szabályaival foglalkozik. Ezt pedig nagyon nem árt, hisz sokan, egyre többen gombfociznak újra. A világbajnokságokon elindulók alapján manapság 5 földrész 22 országában játsszák a játékot, amelynek ötlete egy vagy több magyar gyerekfejből pattant ki több mint 100 évvel ezelőtt. Legyünk rá büszkék, és pöcköljük a lasztit!
(Borítókép: Dömölky Etelka – Fortepan)
