Szeptember 7-én többek között Jordán Adél vezetésével ingyenes jógaórák lesznek Budapest-szerte, ahol a mozgás mellett különféle művészeti ágak hatnak majd az érzékszerveinkre.

Ingyen jógázhatunk Budapest legkülönfélébb helyszínein szeptember 7-én reggel 8-tól az Urban Asanas: Flow in the City eseménynek köszönhetően. A program kezdőknek és haladóknak egyaránt szól, úgyhogy remek lehetőség azoknak is, akik még csak most ismerkednek ezzel a mozgásformával. Az esemény nem csupán ingyenes jógaórákat kínál, hanem a művészet sokszínűségét is bevonja, inspiráló és egyedülálló élményeket nyújtva a résztvevőknek.

A program különlegessége, hogy mind a 23 kerületben lesz egy-egy óra, így például a kőbányai Óhegy parkban, a XVI. kerületi Kertvárosi kilátónál, a kispesti Kós Károly téren vagy a XVII. kerületben lévő Népkertben is. De persze olyan belvárosi részeken is részt vehetünk a jógán, mint a Dankó udvar, a Szabadság tér vagy a Városliget. Az órákon való részvétel regisztrációhoz kötött, és javasoljuk, hogy minél hamarabb tegyétek ezt meg, mert biztosan hamar betelnek a helyek. Egy nap akár több órán is részt vehettek, ami azért is jó, mert így többféle jógatípust is kipróbálhattok, ezáltal pedig megtalálhatjátok a hozzátok legjobban illőt.

További részletek itt.

A program a Budapest Tuning ötletpályázat egyik nyertese.

(Borítókép: Gabriel Pevide - Getty Images Hungary)

Címkék