Szocialista nagymamaestélyi – Az otthonka története

Kötényből otthonka

Nem kell ahhoz viselettörténésznek lenni, hogy tudjuk, a dolgos háziasszonynak minden korszakban megvoltak a maga tipikus öltözékei, amelyeket azért viselt, hogy mosás vagy főzés közben megvédje a rajta lévő ruhát. Ezért jött létre a 14. században a kötény, amelyet először férfiak és nők is viseltek, majd a praktikusság, a takarékosság és az egyéb háziasszonyi erények legfőbb jelképeként átszivárgott a polgári osztályok viseletébe, végső tündöklése itthon a 19. században az úri díszmagyar részeként jött el.

Az otthonka rendes, öltöztető-védő funkcióját tekintve ezzel analóg módon keletkezett, mégis kellett hozzá a 60-as, 70-es évek szocializmusának szellemisége. Ekkor az volt a mondás, hogy mindenki egyenlő, így kevés hely jutott a divatnak, másrészt a rendes asszony – sőt alapvetően mindenki – életét szigorú napirend és maximális társadalmi hasznosság kellett hogy meghatározza. Egy tisztességes szocialista családban az elképzelések szerint reggel mindenki felöltözött, a gyerekek iskolaköpenyt vettek fel, a szülők pedig a munkahelyükön kék melósruhában, fehér orvosi köpenyben, fekete bírói talárban vagy más, hivatásukhoz köthető ruhadarabban töltötték a napot, amit otthon az édesanya otthonkára cserélt le.

A háttérben a szocialista észszerűség mellett persze ezer más indok húzódott meg, kezdve a háború utáni időszak ruhahiányától a könnyűipar sajátosságain és a népviselet elhagyásán át a műszálgyártás fellendüléséig. Hiszen a műszálas termékeket nemcsak le kellett gyártani, hanem el is kellett adni, így született meg a terv, hogy olcsó, könnyen kezelhető tömegterméket hozzanak létre nejlonból, amely mindenki számára elérhető. Ennek az ötletnek egyik „legtökéletesebb” eredménye az otthonka, amely a volt KGST országaiban, sőt Portugáliában is hasonló formában jelenik meg a 60-as, 70-es években. Szórakoztató adalék, hogy a miénkhez hasonló ruhadarab neve a lengyelben szintén az otthon szó származéka.

A társadalmi és gazdasági folyamatok eredményeként 1968-ban a Budapesti Őszi Vásár könnyűipari pavilonjában a KÖBTEX (Kőbányai Textilművek) bemutatja azt az otthonkát, amit mi a mai napig ismerünk. A kissé formátlan szabás ötletét amúgy a munkaruhák és a melósköpenyek adták. 

Az első nő, aki nyilvánosan viselte ezt a ruhadarabot, Kántor Zoltánné volt egy 1969-es Nők Lapjában, ahol fotóval is illusztrálták az otthoni öltözet praktikusságát, sőt szabásmintát is közöltek, elöl és hátul gombolós, sőt miniverzióban is. 

Innen indult tehát hódító útjára a nejlonszörny, amely a praktikusság jegyében azóta is sok hetven éven felüli testet fed. 

És valóban, az otthonka könnyen mosható, hatalmas zsebei sokat elrejtenek, ápol s eltakar. Talán ezért is lehetséges, hogy hordták városban, hordták falun, vásárolták boltban és varrták saját kézzel, sőt a korabeli mintaháziasszonynak nemcsak egy ilyen ruhája volt, hanem külön otthonkát használt a kertbe, főzéshez, kiülni a kapu elé, a jobb darabokban pedig akár a szomszédos közértet is meglátogathatta.

Egy kedves szó

Egyértelmű tehát, hogy az otthonka a szocializmus szülötte, de hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kedves, becézgető szó egészen a 70-es évekig nem volt rendes használatban a magyar nyelvben? Megválaszoljuk a saját kérdésünket: használatban volt. Már az 1860-as évek divatlapjaiban is találhatunk otthonkaleírást és -szabásmintát, az akkori verziót azonban még így ajánlgatták:

„Ezen otthonka mindenféle kelméből készülhet, és nagyon ízletes háziöltöny. Szerintünk a bársony legalkalmatosabb és egyszersmind legszebb is. A szín itt nagyon keveset határoz és azért kizárólagosan az ízléstől függ. Ezen otthonka díszítménye sujtásból áll és pedig gazdagon alkalmazva.”

A korabeli otthonkák ezen leírások alapján inkább felsőruhának, kardigánszerűségnek tűnnek, nem a ma ismert, mindent elfedő lebernyegnek, magát a szót pedig már régóta használta a magyar nyelv. Érdekes, hogy az otthonka nevet 1938-ban levédette a Magyar Divatcsarnok egy saját terméke számára, ez pedig kisebb felháborodást is okozott a Textil-Ipar című lap korabeli tudósítása szerint. Azt persze homály fedi, hogy a szocialista tervgazdaság honnan ásta elő magának ezt a kedves kifejezést.

Otthonka a kortárs művészetben

Talán nem kell hosszan ecsetelnünk, hogy egy ilyen, az otthon végzett női feladatokhoz és a láthatatlan munkához kapcsolódó ruhadarab, amely éppen a női munka hőskorában, vagyis a probléma kezdetén keletkezett, képes túlmutatni önmagán. Egyszerre terepe a nagyszülők iránti nosztalgiának és szimbóluma a lélekölő, a saját személyiséget és a nőiséget felemésztő szolgai házimunkának. Ormótlan funkcionalitása pedig méltó jelképe annak a problémának, amellyel sok nő szembesül manapság: hogyan találjunk egyensúlyt saját vágyaink és a körülöttünk élőkről való gondoskodás között. Mindezek pedig kiváló terepet adnak a kortárs képzőművészeti vizsgálódásoknak.

Ha valakit részletesebben is érdekel a téma, ajánljuk figyelmébe Frazon Zsófia érdekes írását, amely a jelenség gyökerét és szerepét boncolgatja. A kortárs alkotók közül (a teljesség igénye nélkül) megemlítenénk otthonka témában Lackner Mónika és Fajgerné Dudás Andrea nevét, illetve Szász Lilla Vasárnap délután című alkotását, a falvédőiről is ismert Szabó Eszter Ágnesnek pedig külön otthonkagyűjteménye van, és Budapest Blue-projektje keretében foglalkozik a témával.

A projekt során az alkotó többféle hétköznapi tárgytípus segítségével teremt kapcsolatot a múlttal, az otthonkák mellett – a 17. századi, kékkel festett, delfti porcelán dísztányérok mintájára – mindannyiunk számára ismert mai „zsánerjelenetekkel” díszíti díszedényeit. Az otthonkákra saját arcképét hímezi, ezzel testének változásaira is utalva, az öregedést feldolgozva. A legszórakoztatóbbak azok a darabok, amelyeken NASA-logót vagy szuperhősemblémát találunk (a belső oldalon). Hiszen a ma háziasszonyainak egyre több szerepben kell helyt állniuk, és ahogy Superman letépi magáról az inget, és feszes dresszében azonnal kész a gonosz kiiktatására, gyakran nekünk, háziasszonyoknak is egyik szerepből a másikba ugorva kell megküzdenünk a mindennapok problémáival. Nem kételkedhetünk egy percig sem abban, hogy otthonkás-macinacis-kötényes népünk győzni fog!