A BKK közleménye szerint a gépjárművel közlekedők a lezárt útszakaszt a legegyszerűbben a Hungária körgyűrűn kerülhetik el, a belvárosban pedig a Kiskörút, illetve a budai alsó rakpart használatát javasolják.
Hétvégente továbbra is a Margit híd-Erzsébet híd (Irányi utca) között lehet autómentes környezetben élvezni a Duna közvetlen közelségét.
A megnyitás kezdetét idén a Nagykörúton zajló vágányfelújítás ütemei, a végét pedig az augusztus 20-i, állami szervezésű ünnepségsorozat helyszínigénye jelöli ki. A BKK kitért arra is, hogy a következő hetekben folytatódik a Jane Haining rakpart zöldítése is a BKM Zrt. beruházásában, jelentős részben a Közösségi Költségvetésen a budapestiek által megszavazott forrásoknak köszönhetően, és a lezárás ideje alatt a rakparton számos kulturális program várja az érdeklődőket.
(Borítókép: We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
