Az 1961 nyarán történt tragédiát a hatóság próbálta elhallgatni, de ha egy repülő lezuhan a város közepén, lakott területre, azt elég nehéz titokban tartani.
Aki Zuglóban vagy más olyan kerületben lakik, mely fölött nap mint nap sorra emelkednek Ferihegy irányából, illetve süllyednek Ferihegyre a repülőgépek, annak biztosan eszébe jutott már, hogy mi lenne, ha az egyik egyszer csak meghibásodna és lezuhanna, egyenesen az utcára. Ennyire persze nem lenne egyszerű a katasztrófa, hogy a gép csak úgy leáll és – mint egy falevél – aláhullik.
De a félelmet nehéz kikapcsolni, pláne ha tudjuk, hogy egyszer már történt ilyesmi, ami szörnyű tragédiával végződött. Gyorsan tegyük hozzá, az eset már jó régen történt, és nem egy méretes utasszállítóval, hanem egy kisebb Malév-géppel esett meg, amit sétarepülésekhez használtak a főváros fölött, és a négyfős személyzet mellett mindössze pár utas tartózkodott a fedélzeten.
„Kémrepülőből” sétarepülő
Az 1961. augusztus 6-án, a délutáni órákban lezajlott szerencsétlenséghez több dolog is vezetett. Az egyik az volt, hogy ezúttal több utast engedtek fel a repülőgép fedélzetére, mint amennyi hivatalosan engedélyezve volt. A gép sem volt annyira ismert a Magyar Népköztársaság pilótái körében, ugyanis egy amerikai gyártmányú repülő volt, ami eredetileg katonai gépnek készült, és azt alakították át kisebb utasszállítóvá. A kétmotoros gép 10 évvel korábban kétszer is engedély nélkül repült be a magyar légtérbe, állítólag navigációs problémák miatt, de elég hamar elterjedt, hogy valójában egy kémrepülőről van szó, melynek fedélzetén négy amerikai katona tartózkodott. A hazai légierőnek nem sikerült kilőnie a gépet, így azt végül szovjet vadászgépek kényszerítették leszállásra a pápai reptéren.
A gép utasait pénzbüntetés mellett kiutasították az országból, a repülőt viszont elkobozták. Eleinte a magyar légierő használta, de mivel sem műszaki leírás, sem cserealkatrész nem volt a géphez, ezért 1956-ban megkapta a Malév, ahol aztán átalakították egy kisebb, előbb 18, később 21 személyes utasszállítóvá. Jórészt belföldön közlekedett, és elsősorban sétarepülőnek használták.
A sétarepülés abban az időszakban egy kimondottan menő és népszerű szabadidős tevékenység volt. Ferihegyről a Malév rendszeresen indított járatokat, rövidebb, maximum kétórás körutakat. Ezek Budapest vagy a Balaton felett köröztek, és miközben az utasok nézelődtek, közben egy vacsorát is elköltöttek, vagyis egy ilyen sétarepülés a szocialista luxus része volt. Fejenként 100 forintba fájt, ami akkoriban sok pénznek számított, de voltak ennél olcsóbb és rövidebb utak is. Csúcsidőszakban olyan sűrűn járták az eget a sétarepülők, hogy egy nap akár tucatnyi gép is a levegőbe emelkedhetett. Mivel még a személyzet is rutinútként tekintett rá, senki nem tartott veszélyesnek egy repülőkört a főváros felett. A pilóták is kicsit merészebbek voltak egy-egy ilyen út során.
A főváros és a Balaton feletti tömeges sétarepüléseknek az tette be a kaput, amikor 1961 augusztusában tragédia történt. Amit – rossz ómenként – megelőzött 1960-ban két olyan balatoni eset, amikor a szerencsének köszönhetően tudták csak elkerülni a tragédiát, miután egy-egy pilóta lazábban vette az irányítást, mint kellett volna. Fegyelmit kaptak, és a Malév vezetése azt gondolta, ezzel le is zárhatják és el is felejthetik a dolgot. De sajnos nem így történt.
A zuhanás
A Népszabadság 1961. augusztus 8-i, vagyis a két nappal a szerencsétlenség után megjelent számában mindössze egy nyúlfarknyi hír jelent meg az esetről, a napilap 11. oldalán:
Megrendítő szerencsétlenség történt: augusztus 6-án, vasárnap 17 órakor, Budapesten, a XIV. kerületben lezuhant a MALÉV sétarepülőgépe. A gép húsz utasa és négy főnyi személyzete életét vesztette. A szerencsétlenség okának megállapítására a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium által kiküldött bizottság a vizsgálatot megkezdte.
Amikor a Malév HA-TSA típusjelű repülőgépe 15 óra 44 perckor a levegőbe emelkedett, az aznap már az ötödik sétarepülése volt. Az út első 10 perce gond nélkül zajlott, ám aztán a gép nagyon furán kezdett el viselkedni a szemtanúk állítása szerint. Noha a zuhanórepülés nem volt megszokott, sőt engedélyezett sem a sétarepülések során, a Városliget felett járó gép több ilyet is produkált, feltételezhetően az utasokat akarták elkápráztatni a pilóták. Ennek érdekében még a szigorúan kötött útvonalon is módosítottak kicsit.
Utasból a 20 fizetővendégen túl volt három nem hivatalos is, akiknek nem jutott ülőhely, így ők a pilótafülkébe zsúfolódtak be, ráadásul be sem voltak kötve – sem az utasok, sem a személyzet. Gyakorlatilag senki. Így amikor a pilóta elvesztette az irányítást a gép felett, és az fejjel lefelé fordult, az üléseikből kizuhanó utasok akadályozhatták a személyzetet, hogy visszaszerezzék a repülő felett az irányítást. Amely így – egy hatalmas csattanás kíséretében – 16 óra 58 perckor lezuhant, és sajnos lakott területre: a Róna (akkoriban Lumumba) utca 224. számú házára és annak udvarára. Ez az Uzsoki Utcai Kórház és Kassai tér közti részén található az utcának.
A repülő mind a 27 utasa életét vesztette, de sajnos összesen 30 volt a halálos áldozatok száma, mivel a Róna utca 224. kertjében három fiatal, egy 20, egy 17 és egy 13 éves éppen kerékpárt szerelt, amikor gyakorlatilag rájuk zuhant a repülőgép. Az újságok róluk, valamint a pluszutasokról nem szóltak, mindössze annyit írtak, hogy a 20 utas és a 4 fős személyzet halt szörnyet a zuhanásban. Az esetnek két sérültje is volt: találtak egy súlyos sebeket szerzett nőt az épület romjai között, és egy könnyebben sérült, pár hónapos csecsemőt is.
A vizsgálat végül azt állapította meg, hogy a tragikus balesethez két dolog vezetett: a személyzet nem előírásszerűen járt el, az utasokat akarta szórakoztatni, és emiatt nem engedélyezett manővereket hajtott végre. A sétarepülések kora ezzel lezárult, hosszú időre betiltották azt Budapest fölött. Az eset pedig hamar elfelejtődött, pár nappal később, augusztus 19-én már mindenki mással foglalkozott: egy igazi szovjet hős érkezett pár napra a magyar fővárosba, Jurij Gagarin.
Források:
(Borítókép: Lugosi Szilvia - Fortepan)
