Egyenkülső, egyenlakás, egyenjátszótér és sokemeletes, magas, rendezett sorokban álló szürke háztömbök jutnak eszünkbe, amikor a lakótelepekre gondolunk. A szocializmus panelmámorában meg persze az ötéves terveknek köszönhetően sorra épültek fel a több tízezer embernek otthont adó házak, amik akkor még a jobb élet reményét adták a beköltözőknek. A Gazdagréti volt az egyik utolsó felépült házgyári lakótelep, a munkálatok során még római és Árpád-kori sírokat is találtak, de nem ezért, hanem az ország kedvenc tévésorozata, a Szomszédok miatt ismeri ma mindenki.

Vágási Feri és a Windows 95 csodái, Janka néni és Mágenheim doktor meg persze Lenke néni karaktere valószínűleg örökre beírta magát a magyar kultúrtörténetbe, de most nem a Szomszédok a lényeg, hanem a kordokumentumnak is beillő teleregény helyszíne. Az 1983 és 1989 között felépült Gazdagréti lakótelep a házgyári lakásépítések utolsó etapjaként készült el, és bár a kezdet kezdetén a dicsérő szavak helyett kritikákkal illették az építkezést, az azóta eltelt évtizedekben az egyik legélhetőbb lakóteleppé vált.

Gazdagrét egykor gyümölcsfákkal teleültetett területét – nevét is a gazdag termésről kapta – sokáig bozót és gaz nőtte be, beépítése és rendezése már az 1940-es években is felmerült, de mivel a panelépítési hullám ekkor még egy távoli galaxisban létezett, a tervek szerint családi és társasházakkal, iskolákkal és kulturális létesítményekkel építették volna be a területet, ám ebből végül semmi nem lett. A jobb élet reményében egyre többen érkeztek a fővárosba, már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni a lakhatási problémákat, így 

egyre gyorsabban épültek fel az összkomfortos, boldog élettel kecsegtető lakótelepek.

Ebben a gyors ütemben újra előkerült a gazdagréti terület beépítése: a 70-es években kiírtak egy pályázatot, amelyben még ötezer lakás építését tervezték, és az V. ötéves terv része lett volna a lakótelep felépítése, de a nehéz terepadottságú területre a zsűri nem talált egy tervet sem megfelelőnek, úgyhogy egy ideig pihentették a projektet.

1978-ban újragondolták a beépítést, módosították a terveket, és az eredetileg maximum tízemeletes épületeket megtoldották még egy emelettel, így több lakást építhettek a domboldalba illesztett lakótelepre. Ez többeknek nem tetszett, ingatlanspekulációt sejtettek a háttérben, és élesen bírálták a beruházást, amelynek, úgy tűnt, a gazdasági érdekek fontosabbak voltak, mint figyelembe venni a környezetet és a völgy adottságait. 

Amikor a 80-as évek elején megindult az építkezés, római és Árpád-kori sír- és falmaradványokat, ékszereket, viseleti tárgyakat találtak a területen,illetve a IV. század végének jellegzetes üveg- és agyagedényeit. A feltárások alapján kiderült, hogy itt lehetett a tatárjárás után létrejött Nevegy falu, de a terület korábban a pécsváradi apátság birtoka volt – próbálták is visszaperelni, de Károly Róbert a falu nemesei mellé állt.

Az építész, Jurcsik Károly kifejezetten ügyelt arra, hogy az épületeket úgy tervezze meg, hogy azok élhetőek legyenek, miközben jól illeszkednek a tájba. A völgy adottságait, a változó domborzatot figyelembe véve lépcsőzetesen tervezte meg őket, amik egy részét győri, egy másik részét budapesti házgyári elemekből építették. A Gazdagréti lakótelep első lakása egyben a 200 000. távfűtött lakás volt az országban. Ahogy minden lakótelepre, úgy ide is terveztek oktatási intézményeket, közösségi házat, postát és orvosi rendelőt is – bár az első lakások elkészülte után ezekre még egy ideig várni kellett. 

Amikor 1986 nyarán a Gorbacsov házaspár Budapestre látogatott, Raisza Gorbacsovának is ezt a lakótelepet mutatták meg, mint a szocializmusban felépült panelek egyik legjobbika. A 90 hektáros területen fekvő panelrengeteg az ország egyik legismertebb lakótelepe, ami az évek során a zöldterületek, a budai hegyek, a panoráma és a változó magassága miatt egy nagyon is szerethető és élhető telep lett. 

(Borítókép: MTVA Sajtó- És Fotóarchívum / Hámor Szabolcs)

Címkék