Telkibe mehetünk autóval vagy távolsági busszal, és mindkét esetben ugyanoda kell érkeznünk, vagyis ugyanott kell leparkolni a gépkocsit, mint ahol leszállunk a buszról. A település központjában van egy körforgalom (vigyázat, mert több körforgalom is van Telkiben, de a központban csak egy), itt van a buszmegálló, az élelmiszerbolt mellett pedig le tudjuk parkolni a gépet, aztán irány a természet.
Ahogy a bevezetőben már írtam, az Anna vadászlak-körtúra végére kellemesen el fogunk fáradni, de nem kitikkadva, remegő lábakkal érünk vissza a célba, egyszóval nem kell ettől jobb ebéd utáni erdei séta. Az a 7 km és a bő 230 méternyi szintemelkedés meg sem kottyan, viszont tökéletesen jó arra, hogy fitten tartsuk magunkat. Az Anna vadászlak-körtúra jelzése utunk első felében a zöld Mária jelzés (ami egy zöld M betűt takar), majd a vadászlak után egy olyan ösvényen jutunk vissza Telkibe, amit sima zöld sáv és lila Mária jelzés (lila M betű) is kísér.
Az Anna vadászlak-körtúra végül is egy könnyed, de azért nem pehelykönnyű erdei séta, ahol egy darabon még a hangulatos, rendezett, már-már terepasztalváros-tisztaságú településen lépdelünk – elvégre mégiscsak a központból indultunk el –, megnézzük útközben az 56-os emlékművet meg a kis parkot, ami mellett elhaladunk, aztán egyre több lesz a zöld, miközben egyre fogynak a házak, és apad a forgalom is. És amikor már beérnénk végre az erdőbe, akkor utunkat állja egy kerítés, ami mögött a természetvédelmi terület húzódik. A kaput senki ne feszegesse, de nincs is rá szükség, mert kevéssel mellette, egy létrás megoldás segítségével, simán átkapaszkodhatunk rajta.
Az erdő békés és barátságos, az ösvény pedig széles és kényelmesen járható. Bükkösben haladunk, majd tölgyesben, és van egy tölgyes-bükkös szakasz is, amint pedig előbukkan a zöld-barna erdőszín mögött a fehér-piros-barna színű Anna vadászlak, megjelennek az égig érő fenyőfák is. Ha a mese szerint a gonosz boszorkánynak lehetett házikója az erdő mélyén, akkor az Anna vadászlak olyan hatást kelt, mintha a jóságos boszorkány lakóhelye lenne. Itt nem sütnek meg a kemencében, nem bánt senki, viszont az erdészet kezelésében lévő, 2021-ben felújított, 1900-ban épült vadászlak négy szobával kulcsosházként áll a túrázók szolgálatára, a körülötte elterülő, nagyobbacska rét pedig egy kis piknikezésre alkalmas terület. Ha meg akarunk pihenni egy rövid időre a körtúrán, ez a rész tökéletesen alkalmas rá, már csak azért is, mert nagyjából itt van a túra fele, és innen már visszafelé megyünk, Telki irányába.
Az Anna vadászlaknál csodálkozhatunk rá, hogy ezt a pontot több túraútvonal is érinti, ezért ez a rész olyan, mint egy forgalmas átszállóhely a tömegközlekedésben. Például itt érintkezünk, sőt egy darabon még együtt is haladunk Telki másik túraútvonalával, a körtúránál rövidebb (mindössze másfél órás kirándulás) és jóval könnyebb Öreg Tölgy Erdei Tanösvénnyel. Többféle jelzést is láthatunk a vadászlaknál, de nekünk a már említett zöld sáv, illetve lila Mária jelzések mentén kell továbbhaladnunk, amit a közelben álló Csergezán Pál-síremléknél találunk meg.
Ki volt Csergezán Pál?
Az 1924-ben született, nagy erdőjáró hírében állt Csergezán Pál híres állatfestő, grafikus és illusztrátor volt, aki imádta a természetet és az állatokat. Egész életét ennek a tevékenységnek szentelte. Elsősorban lovakat meg erdei vadakat szeretett rajzolni és festeni, és ő volt többek között Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveinek első számú illusztrálója is. Életének utolsó éveit Telkiben töltötte, itt, az erdőben állt a műterme is, és halála után az Anna vadászlak szomszédságában helyezték örök nyugalomra a hamvait.
A visszaút Telkibe ugyanolyan nyugalmas, mint amikor távolodtunk tőle, hogy elérjünk a vadászlakhoz, sőt annyiból még könnyebb is, hogy itt már szinte végig lefelé haladunk. Erdőből cserjésbe érünk, közben megcsodálhatunk egy Telki-panorámát is, ahova szép lassan vissza is érünk. Ha van még erőnk (és miért ne lenne?), érdemes szétnézni az igazán szemrevaló településen.
Az 56-os emlékművet és parkocskát már említettem, de ott van még az itt született Kodolányi János emléktáblája meg a római katolikus templom, ami annak a monostornak a romjaira épült, amit még az 1100-as években építettek, majd a törökök romboltak le, hogy aztán az 1800-as évek első felében újraépítsék – persze nem a törökök, hanem már mi. Ha pedig megéheztünk, irány a Csehülünk nevű, cseh tematikájú söröző és étterem, ahol nemcsak betolhatunk egy jó nagy adag sztrapacskát kedvező áron, de olyan cseh söröket is ihatunk, amilyenekkel a fővárosi cseh sörözőkben nem biztos, hogy találkoztunk már. Egy ilyen eszem-iszom teszi majd igazán kerekké a túrás programunkat.
