E sorok szerzője munkájából adódóan rendszeresen megfordul a legelegánsabb hotelekben idehaza és külföldön egyaránt, így valóban van rálátása arra, mit hogyan illik – elsősorban a négy- és ötcsillagos besorolású szállodákban. Valószínűleg az alább írtak sokaknak triviálisak, de igyekszünk most egy komplett „hoteletikettet” összeállítani dióhéjban, hogy az íratlan játékszabályok is egyértelműek legyenek. Egyébként meglepően nehéz levonni általános konzekvenciákat, hiszen minden láncolat vagy akár ház más és más, de azért megpróbálunk végighaladni a főbb taposóaknákon.
Ki kell-e enni a hotelt a vagyonából?
Az emberek tekintélyes része kifejezetten szereti a félpanziót, amely általában a négycsillagos wellnesshotelek vagy a tengerparti resortok jellemzője. Ilyenkor sokan kihagyják az ebédet, és jól belakmároznak reggel és este is. (De idevehetjük az utcáról is látogatható vasárnapi brunchokat is, ez Budapesten is egyre népszerűbb ajánlat manapság a luxusszállodákban.) Ezzel nincs is semmi baj, ezért van a svédasztal, hogy mindenki magát szolgálja ki, és annyit egyen a büféreggeliből, amennyi belefér, vagy amivel kihúzza vacsoráig a napot. (Őszintén szólva évi pár alkalommal nem is feltétlen fontos, hogy két ilyen nagy trakta közé még egy főétkezés beiktatódjék.)
Ha az etikettre is szeretnénk figyelni, akkor két dolgot kell itt megemlítenünk, amelyek egyébként kéz a kézben járnak: a felhalmozást és a maradékhagyást. Sokan azzal kezdik, hogy nagy ételkupacokkal bástyázzák magukat körbe attól való félelmükben, hogy a csévingek és a tálcák nem lesznek újratöltve. Egy jól működő hotelben márpedig a konyha teszi a dolgát, és az étkezések ideje alatt folyamatosan monitorozza, mi van épp fogyóban. Mivel megérkezés után az ember még éhes, így hajlamos túlszedni magát, aminek eredményeképp érintetlen pékáruk és egyebek landolnak majd a kukában. Amikor manapság a közbeszédben gyakori téma az élelmiszer-pazarlás, a fenntarthatóság és az éhínség, erre illik bizony odafigyelni. (És itt most nem a kisbabás anyukákról van szó, akik örülnek, ha egyszer a kínálótálak felé jutnak, ott nyilván abszolút érthető a praktikumra való törekvés.)
És akkor jöjjön a nagy kérdés: mennyi ételt lehet elpakolni későbbre? Igazából ugye ezt nem illik, az all you can eat opció arra az időintervallumra van kitalálva, amíg az ember ott ül az asztalnál – leszámítva az all-inclusive helyeket. Természetesen egy hotelben semmiért nem fognak szólni, és egy magunkkal vitt alma, netán a gyereknek pár banán és mandarin még nem is a cikikategória. Elpakolni egy csomó kenyeret vagy péksütit, lekvárokat stb. a táskába viszont határozottan az. Ahogy nem illik leenni a gyümölcssaláta tetejéről sem az összes szem málnát, vagy ebédidőben a sparészlegen a kitett ingyenes olajos magvakból, gyümölcsökből és müzliszeletekből alaposan betárazni.
Mennyire szabad szétkapni a szobát?
A szobaárban seregnyi dolog benne foglaltatik, amiket igazából szemrebbenés nélkül magunkkal vihetünk. Már ha valóban szükségünk van rájuk. Ebben is nehéz állást foglalni, mindenki döntse el maga, hogy kell-e még otthonra egy 25. zuhanysapka, cipőápoló- vagy varrószett, körömreszelő vagy fogkefe. Ezek a bekészítések alapvetően azt a célt szolgálják, hogy a helyszínen felmerült kisebb problémáinkat orvosoljuk velük, vagy egy, az éjszaka árába beszámított plusz kényelmi faktorral akar a hotel kedveskedni azáltal, hogy nem kell vinnünk magunkkal fogkrémet, fültisztító pálcikát, vattapamacsot vagy akár mindenki kedvenceit: sampont, tusfürdőt, balzsamot és testápolót/kézkrémet. Utóbbiak ugyanis olyan ütemben fogynak egy szobában, mintha az ott alvók ezeket innák. (Pláne igaz ez akkor, amikor – luxushotel esetében – nagy divatházak szállítják be őket, logózott, kis kiszerelésben.)
Itt sem ciki pár flakonnal többet eltenni, be van kalkulálva ez is, meg hát ugye van, aki napi egyszer, más kétszer vagy akár többször is zuhanyzik, ki ennyit nyom a tenyerébe, ki annyit. De azzal visszaélni, hogy minden takarításnál a szobaasszonynak kötelező feltöltenie a készletet, ha látja, hogy lefogyott, az bizony kínos. Az olyan, mintha az embernek odahaza nem telne arra, hogy bevásároljon a drogériában. Kicsinyes kép alakulhat ki rólunk a személyzetben, de mindenki döntse el maga, hogy mennyire kellemetlen számára.
De ennek a mókának hamarosan úgyis befellegzik: a hoteleknek egyre fontosabb a környezetvédelem, ezek a kis műanyag flakonos pipereholmik pedig roppant szennyezők. Egyre több hotelben figyelhető meg, hogy nagy kiszerelésű, pumpás adagolókkal váltják ki őket, amelyeket csak után kell tölteni. Ezeket eltenni vagy kinyomogatni belőlük az anyagot már tényleg az olcsójánoskodás szuperlatívusza. A plusz toalettpapír-guriga is maradjon a helyén, és az otthoni zsebkendőigényünket se innen oldjuk meg! Igaz ez a kitett teákra, cukrokra, netán kávékapszulákra is. Egyet-egyet el lehet tenni akár emlékbe, de minden takarítás előtt lefosztani a szortimentet, az határozottan a „Ne tedd!” kategória. (Sok helyen be is vezették már, hogy mennyi kávékapszula-újratöltés van benne a szobaárban.)
Lopás már nincs is, bevásárlás van helyette
Hogy jól szituált emberek miért vannak ráizgulva a szállodai köntösökre, törülközőkre és kéztörlőkre, hajszárítóra, olcsó tömegtermék porceláncsészékre és kiskanalakra – hogy most csak a legtöbbet elcsomagolt szobamellékleteket említsük –, az nagy talány. Nyilván mindenki szárítkozik otthon valamivel, és nem a két markából iszik a csapból. Hogy az otthoni készleteket miért kell egyébként tök jellegtelen tömegáruval gyarapítani, az rejtély.
A készpénz hegemóniájának idején a lopkodás akár jelenthetett adrenalindömpinget is, a bank-/hitelkártyás fizetés korában azonban ez már semmilyen izgalmat nem rejt magában. A hotelek pontosan tudják a kártyaadatainkat, sok szálloda már a becsekkolásnál elhatárol a számlánkon egy összeget az előre nem látható történések (elsunnyogni próbált károk, ellopott tárgyak, nem említett fogyasztás a minibárból) esetére, így ha a távozásunk után észreveszik, hogy hiányzik valami, egyszerűen levonják. Probléma megoldva, emberünk pedig vett magának egy „új″ díszpárnát vagy fürdőszobai kilépőszőnyeget a lakásába.
Ellenben határozottan nem lopás az olyan termékek elvitele, mint egy minőségibb fésű akár textilneszesszerben, a papucs vagy a papírjegyzettömb. Ezeket is (el)használhatja a vendég, de itt is fontos átgondolni, hogy valóban kellenek-e ezek nekünk. Mert a szállodának ez mind költség, és ha odahaza csak be lesznek vágva a szekrény mélyére, az szintén a felesleges pazarlás, a környezet indokolatlan terhelésének esete. (Itt hívjuk fel a figyelmet továbbá arra is, hogy bizonyos, nagyon elegáns hotelekben – pláne az USA-ban – a minibár már érzékelővel is el van látva, így automatikusan terhelődhet a kártyánk, ha akár csak megemeljük az üvegeket. De erről a becsekkolásnál mindenképpen tájékoztatnia kell a vendéget a recepciósnak!)
A jó modort se hagyjuk otthon, ha elutazunk!
Attól, hogy kibéreltünk egy szobát, még illik viselkedni. Mivel a kanapé és a fotel kárpitja nincs minden vendég után kitisztítva, tegyünk magunk alá valamit, ha nincs rajtunk ruha – mindenféle helyzetben, hiszen ki szeretne más után úgy leheveredni a szófára, hogy egy nappal azelőtt még ott ment az entyempentyem? Illik azzal segíteni a takarító munkáját, hogy nem tizenkét helyről kell összeszednie a használt poharakat (netán a használt zsebkendőket, amiknek amúgy a kukában a helyük), hogy nem egy szétbombázott szobát hagyunk magunk után, hogy a fürdőben egy helyre dobjuk le a földre a használt törülközőket. (És ha már itt tartunk, érdemes átgondolni, hogy terheljük-e a pluszmosatással a környezetet, hiszen valahogy odahaza is túléljük, hogy nem veszünk elő tiszta fürdőlepedőt minden zuhanyzás után.)
Amennyiben épp akkor érünk vissza a szobába, amikor takarítják azt, illik a lobbyban vagy a bárban megvárni, míg végez a személyzet, és nem ellenőrként pásztázni, hogy megy a munka. A takarítás idejét azzal is gyorsítjuk, ha a személyes cuccainkat elpakoljuk, nem dobáljuk szerteszét a szobában. A sparészlegen is illik elpakolni magunk után a nyugágyról (de amíg ott tartózkodunk, egyáltalán nem ciki azt foglalni a cuccainkkal), és (miután végeztünk) a használt törülközőt a kijelölt gyűjtőládába bedobni vagy akár a műanyag poharat a bárpulthoz visszavinni (ha papír, akkor meg kidobni).
Sokaknak megdöbbentő lehet, de egyáltalán nem illetlenség a szaunában meztelenül ücsörögni a törülközőn – a Közel-Keleten ez kevésbé problematikus, hiszen ott nem koedukált a sparészleg.
Bár evidens(nek kellene lennie), de azért említsük meg, hogy illik a személyzettel tisztelettel bánni. Sem a takarító, sem a felszolgáló, sem senki más nem cseléd, aki most lépett ki az Édes Anna oldalairól, hanem a saját feladatát profi szinten ellátó szakember, akinek történetesen az a munkája, hogy mi a kikapcsolódásunk alatt a legjobban érezzük magunkat. A tisztelet persze a többi szállóvendégnek is kijár, az udvariasságot például kezdhetjük azzal, hogy nem bömböltetjük éjfélkor a tévét.
(Borítókép: Daniel Lozano Gonzalez - Getty Images)
