A kiváló Duna Szimfonikus Zenekar több mint hatvanéves történetének legújabb fejezete Kőbányához kötődik. Az együttes korábbi otthona a belvárosi Duna Palota volt, amelynek bezárását követően a zenekarnak új helyet kellett keresnie. Ezt nem máshol, mint Kőbányán találták meg, mégpedig a rozsdaövezet egyik régi épületébe költöztek be, ezzel új színfoltként olvadtak bele a környék kulturális életébe.

A Duna Szimfonikus Zenekar 1961-ben alakult meg Budapesten, azóta rendszeresen koncerteznek hazánkban, és külföldön is nagy népszerűségnek örvendenek, repertoárjukba az európai zenetörténet szinte mindegyik korszaka beletartozik. Előadás-sorozataik mellett nagy figyelmet fordítanak a gyermekeknek szóló ifjúsági koncerteknek is.

A zenekar tagjai a programsorozat koncertjei mellett rendszeres fellépői a Zeneakadémiának, a Budai Vigadónak, a Stefánia Palotának, a Budapesti Kongresszusi Központnak és a Művészetek Palotájának is. Számos alkalommal külföldi vendégzenészek is együtt koncerteznek a szimfonikusokkal, a fellépők között említhető Giuseppe Di Stefano olasz operaénekes, James Galway ír fuvolaművész, Ray Charles amerikai dzsesszzenész, Velencei Tamás, a Berlini Filharmonikus Zenekar szólótrombitása, Varga Tamás és Nagy Róbert, a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistái.

Kőbányára költözött a zenekar bázisa

A zenekar törzshelye sokáig az impozáns Duna Palota volt a belváros közepén, azonban az épület bezárása után új helyet kellett keresniük, amelyet végül Kőbányán találtak meg.

A váltásról és a beilleszkedésről beszélgetett a TV10 Kőbánya Televíziója stábja D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel és Szklenár Ferenccel, a Duna Szimfonikus Zenekar muzsikus ügyvezetőjével.

„A kultúrába, művészetekbe fektetni különös felelőssége egy városnak, és mindenképpen hozzátartozik a jövő formálásához.”

Így például a 2010-es évek elején, amikor mindenki spórolt ezen a területen, Kőbányán akkor fektettek a zeneiskolába, és bővítették 600-ról 1000 fősre az intézményt. Szklenár Ferenc jól emlékszik arra is, amikor a Duna Palota-struktúra megszűnt, és a zenekar Gyimesi László ötletére beolvadt a Magyar Élőzene Nonprofit Kft.-be.

Ezzel együtt hozta azt a fantasztikus ötletet is, hogy a régi kőbányai kapcsolatai alapján megpróbál a zenekarnak a X. kerületben helyet találni. Így kerültek Kőbányára, és hoztak új színt a rozsdaövezet egyik régi épületébe, amely alapos felújítás után a Duna Szimfonikusok állandó próbaterme és bázisa lett. Ez kellett ahhoz is, hogy tudják teljesíteni azokat a paramétereket, amelyek a kiemelt minősítésű kamara-szimfonikus zenekar kategóriába sorolást szabályozzák.

A X. kerület kulturális életét színesíti a Duna Szimfonikus Zenekar

Érdekesség, hogy a zenekarvezető gyermekei a Halom utcába jártak óvodába, egy kőhajításnyira a mostani próbateremtől. A zenekar tagjai nagyon örültek a lehetőségnek, és a Duna Szimfonikusok hamar bekapcsolódtak Kőbánya kulturális életébe is.

„Egy ilyen gazdag, sokarcú kerületben nagyon izgalmas dolog az embereknek olyan, lélekhez szóló programokat kínálni, amelyek a mai világban nagyon-nagyon szükségesek a kikapcsolódáshoz.”

Ennek jegyében készülnek az újabb nyáresti koncertre a Helytörténeti Múzeum udvarán. Igen jó kapcsolatokat ápolnak a kerület életében meghatározó jelentőségű Kőrösi Kulturális Központtal is. Kőbánya tehát kiváló bázis ahhoz, hogy belvárosi helyszíneken és az ország sok más településén is folyamatosan koncertezzenek.

(Borítókép: Duna Szimfonikus Zenekar)

Címkék