Április 7-ig tekinthető meg az egyik legkülönlegesebb világgal bíró alkotónk életművét bemutató kiállítás, A Varázsló kertje, ami olyan, mint egy szürreális utazás egy mágikus bolygón.
Az 1959-ben született, idén 65 esztendős Szurcsik József grafikus, szobrász és festőművész, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen volt rektorhelyettes, és vezette a Grafika Tanszéket is, melynek jelenleg a docense. Világa egyből felismerhető, különleges, szürreális, és mintha idegen lényektől kapta volna az inspirációt és a formanyelvet az alkotáshoz. Bár vizuálisan csak itt-ott hasonlít, akkor is inkább haloványan, mint erősen, de valahogy hangulatában mégis a rokona, legalábbis engem a francia–csehszlovák koprodukcióban, 1973-ban készült sci-fi-animációra, a Fantastic Planetre (A vad bolygó) emlékeztettek nagyon a művei, René Laloux alkotása ugrott be róluk (aki egyébként később hozzánk is eljutott, hogy Az idő urait elkészítse). Szurcsik munkái is olyanok, mint egy bizarr és groteszk sci-fi képei.
Eddigi életművét, közel 40 éves pályafutásának korszakait és legjobb munkáit négy fejezetre bontva tekinthetjük meg a Műcsarnokban. A 70-es, 80-as évekből jutunk el a mába, és bár elsősorban festményeket látunk, mellettük vannak szép számmal grafikák, tusrajzok, szobrok, litográfiák, különféle tárgyak és alkalmazott munkák, könyvillusztrációk meg lemezborítók is. Bőséges a kínálat, ráadásul Szurcsik nemcsak hatalmas vásznakat szeret festeni, de apróbbakat is, és van pár fal a tárlat során, ami ilyenekkel van tele, van tehát mit végigbogarászni.
Bár a képzőművész különböző korszakai markánsan elkülönülnek egymástól az alkalmazott technikák, a színhasználat vagy akár a témák karakteresen eltérő jellege miatt is, vannak azonban folyamatosan jelen lévő, kézjegynek is mondható, állandóan visszatérő elemei is Szurcsik képeinek. Ilyenek a mindenütt jelen lévő fejek és arcok, gyakran tátott szájjal, melyek időnként kinéznek a képből, egyenesen ránk, a műélvezőkre. Mintha csak maguk a képek figyelnének bennünket az arcokon keresztül. Ugyanilyen visszatérő elemek a különös, szögletes fejformák, a fejből kinövő kockatestek, melyek időnként magukban is felbukkannak a térben, hol arcot is kapva, hol pedig nem.
A legkülönlegesebbek Szurcsik tájképei, legalábbis ránk azok gyakorolták a legnagyobb hatást a Bestiarium Humanum mellett, mely rengeteg abszurd lényt sorakoztat fel, és melyek némelyikét egészen hátborzongató életnagyságúként, elevenként elképzelni. A tájképek nagyon nyugtalanítók. A színesek mintha csak egy-egy X-akták-epizód hátterei, jeleneteinek helyszínei lennének, hol mintha meteoreső hullna, hol pedig mintha egy ufó zuhanna le a tájban. A lepedőre szénnel felvitt fekete-fehér képeken a táj mindig kopár, de sosem halott, mintha egy másik bolygón járnánk, vagy egy annyira sivár életben, amely idegenné tesz még egy ismerős vidéket is.
(Borítókép: Szurcsik József A Varázsló kertje című festménye)
