Már azelőtt programozott, hogy lett volna számítógép – Vera Molnar különleges művészete

Vera Molnar nevétől hangos most a művészeti világ. Idén három budapesti tárlat is témájául választotta őt, a párizsi Pompidou Központban pedig február 28-án nyílt meg életmű-kiállítása. A rá irányuló koncentrált figyelemben kétségkívül szerepet játszik, hogy nemrég, 2023 decemberében hunyt el, 99 évesen. Későn befutott, élete javát Franciaországban leélt művészről van szó, akinek a neve talán nem annyira cseng ismerősen, mint a szintén Franciaországban befutott Reigl Judité vagy Hantai Simoné. Bár nehezen érthető meg elsőre a számítógép-művészet, melynek megteremtéséhez hozzájárult, alakja megkerülhetetlen. Cikkünkben arra vállalkozunk, hogy bemutassuk, ki is volt ő, és megértsük, miért is kulcsfontosságú a kortárs művészetben.

A számítógép-művészet egyik első pionírja

Állok a Ludwig Múzeum kiállítóterében, a Vera Molnar tiszteletére rendezett kiállításon, és nézem a falakon a műveket, melyeket első ránézésre nem sok különböztet meg az absztrakt művektől. Négyzetek, vonalak, apró káoszok, elmozdulások a látszólagos rendben. Próbálom felfogni: Vera Molnar ezeket egy számítógépbe táplált algoritmus alapján készítette az 1960-as évek végén, egészen pontosan 1968-ban a párizsi Sorbonne Egyetem számítógépes központjában. Az 1970-es években készült plotterrajzainak nagy része is itt készült, az egyetem számítógépén és plotterén, jellegzetes, a margón kilyuggatott, vékony papírra.

Gondoljunk csak bele, a 60-as években milyenek voltak a számítógépek: már nem egy szobányi méretet foglaltak el, de még mindig nem volt monitorjuk. Minden műalkotás, ami a gépből „kijött”, lényegében meglepetés volt. Vera Molnar ráadásul mindig beépített az algoritmusba egy 1%-nyi hibalehetőséget, egy másik irányt, színt vagy vonalvastagságot, ami még izgalmasabbá tette az egészet;

Arról lenne szó, hogy évtizedekkel a Terminátor filmek és a mesterséges intelligencia térnyerése előtt a gép társalkotóvá lépett elő? Nem, korántsem. Fontos tisztázni, hogy Vera Molnar a gépre inkább eszközként tekintett, amit szigorúan kontrollált: felfogása szerint a döntés mindig a művészé marad. Az, hogy az algoritmusból milyen műalkotás születik, benne volt a fejében a kezdetektől. Annyira erős volt a matematikai gondolkodása, hogy jóval azelőtt, hogy a számítógépek kora elérkezett volna, algoritmusokban gondolkodott: a 60-as években kombinatorikai alapon egyszerű geometriai alakzatokból készített festményeket. Sőt, gyerekként is algoritmikus szisztematikussággal gondolkozott a vizualitásról: sokszor felidézte élete során, hogy mikor a Balatonnál nyaraltak, minden este lerajzolta a szemközti Badacsonyt. Már akkor foglalkoztatta, hogy ugyanannak a látványnak a különböző módokon való megjelenítése milyen eredményhez vezet – egy apró dolgot minden este megváltoztatott, például felcserélte a színeket. Már ez is egy nagyon kezdetleges algoritmikus gondolkodásra vallott: egy adott eszközt, látványt, formakészletet, színkészletet variált.

Talán ha ma születik, korunk legzseniálisabb programozója lett volna, vetem fel Máté Zsófiának, a Ludwig-kiállítás társkurátorának, mikor az alkotóról beszélgetünk, de ő kijavít: Vera Molnar művész akart lenni, elsősorban az esztétikai, a művészeti kérdések érdekelték élete végéig. Bár magas szinten megtanult programozni, egy idő után másra bízta a képalgoritmusok programozását, feltehetően azért, mert a vizuális problémák jobban érdekelték, mint a technológiai kivitelezés.

Sokáig csendben, a háttérben dolgozott, és sokan úgy gondolják, művészetteoretikusként tevékenykedő férje árnyékában élt, de neki ez az életforma tökéletesen megfelelt. Bár hiába kivételes, hogy nőként vált a computer art egyik létrehozójává, sosem kapcsolódott a feminizmus gondolatköréhez. Nem is érezte hátránynak, hogy nő, ahogy az kiderül az Index cikkéből, mely a 2019-ben a Kiscelli Múzeumban rendezett kiállítás katalógusába adott interjúját idézi.

„Bizonyos fokig előny volt, mert úgy tudtam elérni a célomat, hogy a férfiak azt gondolták, hogy gálánsan segítenek nekem, kis buta nőnek, miközben magamban azon mosolyogtam, hogy túljártam az eszükön, és én tudom, mi jár az ő fejükben, de ők nem, hogy mi jár az enyémben” – mondta az interjúban.

Sokáig nem nagyon értékelték

Vera Molnar viszonylag későn futott be: már elmúlt 50, mikor 1976-ban Londonban megrendezte első tárlatát, innentől viszont rendszeresen állította ki műveit. Életművét nehéz kategóriába sorolni, mivel szorosan véve nem tartozik sem a konkrét, sem a geometrikus absztrakt irányzathoz: nem konkrét, mert felrúgja annak szabályait, és nem is geometrikus, mert nem formákkal dolgozik, hanem vonalakkal, és ezek a vonalak formálódnak a keze alatt egyszerű geometriai idomokká.

Nem meglepő, hogy kortársai kezdetben nem nagyon tudták hova tenni műveit és a számítógéppel való közös munkát. Ő maga is beszélt erről az alábbi interjúban, hogy mikor meglátogatták, meg sem nézték a falon lévő képeit, „mintha attól félnének, elkapnak valami csúnya szembetegséget”.

Az idő végül őt igazolta. Munkáit a világ legjelentősebb múzeumai őrzik (a New York-i MoMA, a londoni Victoria and Albert Museum, a párizsi Centre Pompidou és Bibliothèque Nationale, idehaza a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár és a Ludwig Múzeum), tavaly júliusban pedig a Témák és Variációk című kollekciójának darabjai összesen 1,2 millió dollár (420 millió forint) értékben, alig egy óra alatt keltek el Sotheby's árverésén.

A számítógép-művészet egyik legnagyobb hatású úttörője lett, amit ma generatív vagy digitális művészetnek neveznek. Az irányzat művelői hivatkozási pontként tekintenek Vera Molnarra, és hogy mi is az a digitális művészet napjainkban, arról a Ludwig kiállításán képet kaphatunk egy nemzetközi csoportos kiállítás keretében, jelenkori digitális művészek Vera Molnar által ihletett munkáin keresztül.

Abban Máté Zsófiával, a Ludwig Múzeum kiállításának kurátorával egyezik a véleményünk, hogy munkássága azok számára is különösen izgalmas lehet, akik a programozás és a digitális technika iránt érdeklődnek. A kiállításhoz kapcsolódnak majd olyan programok, amelyek ezt a szempontot szeretnék érvényesíti, például március 23-án Hoffmann Miklós matematikus, egyetemi tanár tart majd rendhagyó tárlatvezetést.

Vera Molnár művészete ezer szállal kapcsolódik jelenünkhöz, számos kérdést felvet a digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése fényében. Élete végén egy idősek otthonába költözött, ahol továbbra is alkotott, de továbbra is úgy, hogy művészi döntéseit ő hozta meg, nem a számítógép. A Pompidou Központ írása szerint élete utolsó hónapjaiban, 99 évesen új alkotásokon dolgozott, amelyeket a mesterséges intelligencia felhasználásával készített.

Hogy ebben a folyamatban hogyan gondolkodott a művészi szabadságról, kontrollról a digitális művészet legelső alkotója, sajnos már soha nem fog kiderülni: 2023 decemberében, alig 4 héttel a 100. születésnapja előtt hunyt el – kimaxolva ezzel is az 1% hibalehetőséget.

(Borítókép: Catherine Panchout / Corbis - Getty Images)