Több nagy kiállítás zárt be mostanában, ám nem kell amiatt aggódni, hogy izgalmas tárlatok nélkül maradunk. Bár a nagy múzeumok nagyobbik része, úgy tűnik, már a nyári turistarohamra gyúr, a kisebb intézmények izgalmas kiállításokkal várják az érdeklődőket. Van itt immerzív Van Gogh és magyar Giacometti, bajszuknál összenőtt sziámi ikrek és magyar menyasszonyok. Összegyűjtöttük kedvenc téli kiállításainkat.

1. Magyar menyasszony

Három éve egy Facebook-csoport segítségével kezdték gyűjteni ennek a kiállításnak az anyagát, az eredmény pedig lenyűgöző lett. 50, házasságról és szerelemről szóló történet és 300 tárgyegyüttes segítségével bontakozik ki az elmúlt 500 év házasság- és nőtörténete. Nemcsak csodás menyasszonyi ruhákat láthatunk a különböző tájegységek viseleteitől az igazi hercegnős fehér szettekig, de a nők helyzetének változásán keresztül azt is nyomon követhetjük, hogy hogyan változott a szerelem megítélése a furcsa őrülettől a tartós kapcsolat legfontosabb alapjáig. Ha pedig időnk engedi, vagy a történelem iránt érdeklődő fiatalokkal érkeztünk, az Altamira barlangrajzai – A művészet kezdetei című kiállításon az őskorban is kalandozhatunk. 

  • További infók itt és itt
  • Megtekinthető: 2024. augusztus 25-ig

2. A múlt megjövendölése  A Zohar Studios fotói Stephen Berkman interpretációjában

Az év legbizarrabb kiállítását egy egészen furcsa történet előzte meg. A 19. század közepén élt New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékára a téma kutatója, Stephen Berkman talált rá egy régiségpiacon. Munkájának hála egészen szürreális világ tárulhat fel a szemünk előtt, ugyanis Shimmel Zohar bizarr portréknak és életképeknek is tekinthető fotóiról görkorcsolyás dáma, korabeli óvszert kötögető lányka és bajszuknál összenőtt sziámi ikrek néznek velünk szembe.

  • További infók itt és itt
  • Megtekinthető: 2024. március 18-ig

3. Mások bőrében  Elsa és Johanna számos élete

A tárlaton két francia fotográfus, Elsa Parra és Johanna Benaïnous közel tíz éve tartó közös projektjébe nyerhetünk bepillantást három sorozat segítségével. A művészek általuk kitalált nők fiktív történetét mesélik el, akiknek nagyon aprólékosan tervezik meg a környezetét, majd maguk helyezkednek a kitalált szerepbe. A sorozatokat nézve azonban könnyen úgy érezhetjük, valós női sorsok intim pillanataiba nyerhetünk bepillantást. 

  • További infók itt és itt
  • Megtekinthető: 2024. március 18-ig

4. Lajta Béla 150  Budapesti épületsorsok

Lajta Béla a XX. század egyik legjobb magyar építésze, stílusa különleges szintézise a szecessziónak, az art decónak, a modernnek, de a népművészeti formákat is tehetséggel építette munkásságába. Legismertebb munkája talán mai nevén a Szervita téri Rózsavölgyi-bérház, de más jelentős épületekkel is gyarapította Budapestet, ezenkívül a síremlékek építészének is tartják. A kiállításon megvalósult és meg nem valósult tervein, épületrészleteken és csodás bútorokon keresztül tekinthetünk be a munkásságába.

  • További infók itt és itt 
  • Megtekinthető: 2024. április 28-ig

5. Divat & Város

Kicsit tömény, de csodás anyagot mutat be a Kiscelli Múzeum kiállítása, amelynek témája Budapest elmúlt 150 évének divatja és a segítségével reprezentált társadalmi változások. A tárlat színek és hat nagyobb fogalom köré csoportosítva mutatja be a témát, ami csodás öltözékek segítségével bontakozik ki. 

  • További infók itt és itt 
  • Megtekinthető: 2024. április 14-ig

6. V.V. Victor Vasarely. 1=2, 2=1

Nem maradunk látnivaló nélkül a Vasarely Múzeumban, még úgy sem, hogy az állandó gyűjtemény jelenleg a Szöuli Művészeti Központban vendégszerepel. Három izgalmas, a művész munkásságához kapcsolódó kiállítás is van a múzeumban. A Morfémák című a Kassák köréből ismerős Pán Imre franciaországi tartózkodása alatt készült műveire és Vasarelyvel való kapcsolatára fókuszál, a Maurer Dóra javaslata alapján megvalósulót  Színek, számok olyan, a geometrikus festészetben fontos fogalmakat is körüljár, mint az arány, a ritmus, a mennyiség kérdésköre. A legizgalmasabbnak pedig a Bruno Fabre francia műgyűjtő kollekciójából rendezett V.V. Victor Vasarely. 1=2, 2=1 című tárlat ígérkezik, ami a művész kiállításaihoz készült plakátok közül válogat, és több mint negyven évet ölel fel. 

  • További infók itt 
  • Megtekinthető: 2024. április 28-ig

7. Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák

A Hagyományok Házát eddig inkább a kézművesprogramokról, a workshopokról ismertük, azt kevesen tudták, hogy saját gyűjteményük is van. Most közgyűjtemények anyagával kiegészítve mutatkozik be ez a kollekció. A tárlaton bepillantást nyerhetünk abba a termékeny kapcsolatba, ami a szecessziót és az art decót a népművészethez köti. Ez a viszony pedig nem jöhetett volna létre női alkotók, művészek közreműködése nélkül. 

  • További infók itt és itt 
  • Megtekinthető: 2024. június 22-ig 

8. Róma-Budapest

A hűvös téli napokat érdemes megszakítani a Virág Judit Galéria február 22-én nyíló kiállításával, amelynek témája Róma és az olasz főváros hatása a XIX–XX. századi magyar festészetre és kultúrára. A kiállításon látható mintegy 100 tárgy magángyűjteményekből és közintézményektől érkezik, olyan alkotók műveit tekinthetjük meg, mint Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Keserü Ilona, Markó Károly, Patkó Károly, Reigl Judit  és Vaszary János. A hiánypótló kiállítást 5 héten át, ingyenesen tekinthetjük meg a galériában. 

  • További infók itt
  • Megtekinthető: 2024. március 28-ig

9. Határátlépés – Kiállítás Percz János, a magyar Giacometti életművéből

Február 23-án nyílik az Amikor Galériában a Határátlépés című tárlat, Percz János szobrászművész, grafikus, „a magyar Giacometti” alkotásaiból. Bár az Amikort elsősorban kereskedelmi galériaként ismertük, és a legtöbben akkor kerestük fel, ha mid-century bútort vagy ehhez illő dísztárgyat vásároltunk volna, ezzel a megnyitóval az újlipótvárosi művészeti galériák között is debütál. 

  • További infók itt 
  • Megtekinthető: 2024. március 28-ig

10. Van Gogh – The Immersive Experience

Családoknak gyerekekkel vagy kevésbé hardcore kultúrafogyasztók számára is érdekes lehet a hónap elején nyílt Van Gogh-kiállítás, ami immerzív élményként, multimédiás eszközökkel teszi könnyen fogyaszthatóvá a művészóriás munkásságát. Eközben pedig hullámzik körülöttünk a festmények magával ragadó világa. 

  • További infók itt és itt
  • Megtekinthető: 2024. szeptember 1-ig

(Borítókép forrása: Major Kata - We Love Budapest)

Címkék