Az indiai éttermeknek viszonylag hosszúra nyúlik a története Budapesten: még sehol nem lehetett egy tisztességes ázsiait kapni, kevés volt a son goku-mentes pizzéria, de jó indiai éttermek autentikus fogásaival már akkor is találkozhattunk, igaz, egy átlagos étteremhez képest kifejezetten drágábbnak számítottak. A 2010-es évek második felében aztán megjelentek az olcsóbb helyek, kevésbé autentikus konyhával, a Bangla Büfé pedig megteremtette a fillérekből megúszós műfajt is. Az elmúlt években pedig, ahogy egyre több indiai, pakisztáni és bangladesi lakója lett Budapestnek, egyre több ilyen-olyan minőségű indiai büfé és étterem nyílt.
A ZAIQA helyén lévő kifőzde pont egy ilyen, tizenkettő egy tucat büféként nyitott meg a Ferenc körúton, az akkori tulajdonosnak azonban beletört a bicskája a Covidba. Egy korábbi alkalmazottja, aki Iszlámábádból érkezett, és 2016 óta Debrecenben folytatta az üzleti tanulmányait, viszont látott benne fantáziát. Mehmood Malik Arslan az iskola után Budapestre költözött, második munkahelye pedig a ZAIQA volt, amit – miután az előző tulajdonos kiszállt belőle – elkezdett kipofozni.
A helyiséget kicsit ki is festette, felakasztott pár képet, átnevezte a helyet, de az igazi változás a konyhán történt. Mehmood felvett egy pakisztáni szakácsot, akinek volt tapasztalata a konyhán. Mehmood maga is be szokott állni a konyhára, de, mint mondja, szerinte az a különbség a jó és az átlagos pakisztáni büfék között, hogy van a konyhán olyan, aki korábban a kiinduló országban is elvitt a hátán egy nagyobb éttermet. A következő nagy reformja pedig a vasárnapi nyitvatartás volt, pakisztáni brunchcsal.
Bár nálunk az indiai konyha az ismertebb, nagyon sok hatással voltak egymásra a pakisztáni konyhával, konyhákkal is, az európai büfékbe pedig gyakran kéz a kézben érkeznek meg. A ZAIQA étlapja tele van ismert indiai fogásokkal, de van rajta jó pár tipikus pakisztáni étel is, a vasárnap pedig ezeknek van dedikálva. A pakisztáni brunch egész napos, sőt, 11 óra után indul, semmi köze tehát a villásreggelihez, komoly főételeket készítenek erre a napra.
A fentiek mellett Mehmood fontosnak érezte, hogy az árakat alacsonyan tartsa – ez annyira jól sikerült, hogy az étlapot tanulmányozva tényleg azt hittük, hogy véletlenül egy többéves laminált papírlap került a kezünkbe. A konyhán egyébként amit csak tudnak, az alapoktól kezdve ők készítenek, a paneert és a joghurtot is. Az étlap egyszerű, de komplex, főleg zöldséges, csirkés és marhahúsos ételekből áll, de a klasszikus szószos és tandoori ételek mellett találunk rajta birkakormát és sish kebabot is; az pedig, hogy minden húsféle halal vágásból van, egyértelműen a pakisztáni tradícióknak köszönhető.
Az előételek között természetesen megtaláljuk a klasszikus kedvenceket, a szamoszát és a pakorát, mindkettőn érezni a házias jelleget, a szamosza ráadásul simán felezhető, mert egy darab is nagyon laktató.
A szokásos vajas csirke tikka masala vonalat kihagytuk, rögtön a pakisztáni brunch elemeit kóstoltuk meg. A marhanihas egy tányérnyi nagyobb darabba vágott, nagyon omlós marhahús fűszeres, sűrű szafttal, ami egy nagy adag gyömbérrel, korianderrel, zöld csilivel és sült hagymával érkezik – ezeket kedvünkre adagolhatjuk a tányérunkra. A szaft miatt a naan és a basmati rizs is kiválóan megy hozzá, de mi egy picit a naan felé húzunk, a tunkolás élménye miatt.
A csirkét csontosan kapjuk, ami Mehmood szerint nagyon ritka, hiszen a büfétulajdonosok általában próbálnak kedvezni a vendégeknek, akik itt, Európában nem rajonganak a csontos húsokért. Ezt a csirkecombot viszont kár lenne kihagyni, leesik a csontról, annyira omlós, a hozzá kapott szaft pedig vastag, fűszeres, ugyanakkor kicsit frissítő is. A harmadik különlegesség a darált marhás krumpli, az egésznek olyan állaga van kicsit, mint egy sűrű bolognainak, csak éppen indiai ízekkel; ezt az ételt a kezdők és a gyerekek is imádni fogják.
Az étlap állandó fogásai közül megkóstoltuk a biryanit. A rizses egytál is rendkívül puha és szaftos, csontos csirkével érkezik, és talán pont ennek köszönhetően nem jellemző rá a legtöbb biryani szomorú szárazsága. A marhacurry képviselte a választott ételek közül a hagyományos vonalat: puha hús, enyhén csípős, kanalazható, sűrű szósz, aminek a pikánsságán még simán tekerhettünk volna, ha akarunk. Az állandóan étlapon lévő, de kevéssé ismert pakisztáni étel, a jalfrezi csirke pedig egy kicsit a paprikás csirkére emlékeztet, de annál rusztikusabb, pikánsabb a szósza.
Levezetésként a gulab jamunt választottuk, illetve egy csésze fűszeres, feketetea-alapú karak teát.
A ZAIQA nem a világ legelegánsabb helye. A pultból kitálalt ételeket esetenként az orrunk előtt mikrózzák, és a tálaláskor sem kapunk semmilyen az indiai kultúrára emlékeztető tányért vagy evőeszközt, kiváló, autentikus ízeket, izgalmas fogásokat viszont mindenképp. A kiszolgálás is nagyon rendben van, és bár a személyzet csak angolul beszél, de olyan kedvesek, hogy kézzel-lábbal is megérteti magát az ember. A tulajdonos reményei szerint pár hét múlva meg tudja növelni a belső teret a szomszéd helyiség átvételével – ezt mi is reméljük, mert ebédidőben már most sem könnyű beférni, ahogy hét óra körül sem. Szerencsére az elviteles megoldás is bőven működik, a szaftos ételek pedig jól melegíthetők, úgyhogy ha a Ferenc körút és az Üllői út sarkán jártok, ne menjetek haza egy adag szaftos pakisztáni étel nélkül!
ELÉRHETŐSÉGEK
ZAIQA Restaurant
