A Hagyományok Háza – Népi Iparművészeti Múzeum Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák című új kiállítása a XX. század elejének két fontos stílusa, a szecesszió és az art deco kapcsolódását vizsgálja a népművészethez, mindezt női perspektívából. Az olyan sztárok, mint a Zsolnay nővérek, Lukáts Kató vagy Mallász Gitta mellett a tárlat bemutatja, milyen fontos szerep jutott azoknak a hímző asszonyoknak, a népművészeknek is, akik felismerték és továbbadták a körülöttük rejlő értékeket. A vidék-város, gazdag-szegény, régi-modern jól ismert ellentétei oldódnak ezeknek a csodás nőknek a munkája által, így a tárlat üzenete igazán felemelő.
Bár a XX. század elején a mostaninál jóval több szerencse kellett ahhoz, hogy egy nőt olyan körülmények vegyenek körül, amikben tehetsége kibontakozhat, a korszak két nagy stílusa, a szecesszió, majd az azt követő art deco már elképzelhetetlen lenne a női művészek sajátos perspektívája nélkül. Ez az időszak visszatalált ahhoz a kimeríthetetlen forráshoz is, amit a népművészet jelentett, megkezdődtek a nagy néprajzi gyűjtések, amikben szintén fontos szerep jutott a nőknek, és nem csak azért, mert a motívumok sokszor női iparművészek alkotásain éledtek újra. Ebbe az izgalmas témába tekinthetünk be a Hagyományok Háza kiállításán.
Az olyan neves tervezők mellett, mint a Zsolnay nővérek, Undi Mariska, Lesznai Anna, Mallász Gitta, Zsindelyné Tüdős Klára vagy éppen Lukáts Kató, kevésbé ismert, ám legalább ilyen fontos szerepet játszó alkotókkal ismerkedhetünk, akik – ráérezve saját tehetségükre és a körülöttük születő értékekre – komoly segítséget nyújtottak abban, hogy a népi kultúra a városba is eljuthasson. Csuhai Józsefné Pólik Erzsébet vagy Kis Jankó Bori népművészek segítségével a matyó mintakincs, Király Ilusnak hála pedig a kalocsai hímzések csodás világa kapott szélesebb nyilvánosságot. A szinergia sok látszatkülönbséget elbontott az elegáns városi reformdámák és a kedves, fejkendős, nagyikakülsejű népművészek között, és csodálatos, teljesen egyedi mintakinccsel töltötte fel a korszak stílusait, a szecessziót és az art decót. Bár a tárlat fókusza a háború előtti időszak, az alkotók munkásságának későbbi kifutására is hangsúlyt fektet, mindezt ezernyi személyes történet segítségével.
Bemutatkoznak a Zsolnay nővérek, Teréz és Júlia, akik kezdettől fogva nagyon tudatosan gyűjtöttek a Pécs környéki falvakból, az így fellelt mintákat pedig kerámiákon használták fel. Megmosolyogtató kordokumentum, hogy annak ellenére, hogy Zsolnay Vilmos leányait aktívan bevonta a művészi munkába, attól ódzkodott, hogy egyedül járkáljanak az ismeretlen házakhoz, így Teréz lánya számára egy bányász özvegye végezte a munka ezen részét.
De ugyanilyen izgalmas történet, ahogy Kis Jankó Bori Matyóföldön, szegény szűcscsaládból érkezve, tehetsége, okossága segítségével felismerte, hogy kereskedelmi céllal is készíthet hímzéseket, majd az egész nagycsaládja vele dolgozott, kicsi háza pedig igazi turistalátványossággá vált. Mallász Gitta szép plakátjainak segítségével új arcát mutatta meg identitásunknak, a holokauszt alatt sokak életét mentette meg, ám alkotótársáét nem sikerült, majd a háború után a népművészettel való kapcsolata csodás alkotásokban és a Magyar Állami Népi Együttes számára tervezett jelmezekben élt tovább. Új oldaláról mutatkozik be Lesznai Anna is, akit a legtöbben költőként ismerünk, grafikai munkásságából jóval kevesebbet láttunk eddig.
Mivel még hosszasan tudnánk sorolni az izgalmas történeteket, mindenképpen javasoljuk, hogy vegyetek részt a kiállításhoz kapcsolódó tárlatvezetések egyikén. Észre sem fogjátok venni, hogy miközben fordulatos emberi sorsokba tekinthettek be, végigvonul körülöttetek a XX. század eleje és a népművészethez való viszony változása is, de Lukács Kató csodás Stühmer-csomagolásai vagy Mallász Gitta utazási plakátjai segítségével azt is láthatjátok, hogyan alakult a hazai alkalmazott grafika vagy a divat sorsa.
Legtöbben eddig inkább a Hagyományok Háza kézművesprogramjain, táncházában vettünk részt, jóval kevesebben tudtuk, hogy jelentős gyűjteményük is van. A kiállítás száz tárgyának segítségével ez az együttes kerül fókuszba, az intézményi kölcsönzések mellett. Bár a tárlat nem túl nagy alapterületű, érdemes rászánni egy-másfél órát a megnézésére, mert szinte biztos, hogy el fogtok veszni a csodás mintákban.
(Borítókép: Hagyományok Háza)
