Kék, Fekete, Vörös, Tarka – hajdanán négy, macskáról elnevezett mulatótól is hangos volt a Király utca, de a 15. szám alatti, háromemeletes bérházban lévő Blaue Katze volt mind közül a leghírhedtebb. A romantikus stílusú épületben otthonra lelt mulató eleinte Feistinger Dalcsarnok néven nyitott meg 1860-ban, és korabeli varietédarabokkal várta vendégeit. Műsora főleg német és jiddis nyelven zajlott, a látogatók külön megvásárolható belépőjeggyel léphettek csak be és nézhették végig a változatos produkciókat az artistaszámoktól kezdve a kuplédalokon át a pucéran eljárt kánkánig. Mikszáth Kálmánra is erős benyomást tett a hely, aki egyszerűen úgy fogalmazott, „a Kék macska a kiélt sanszonett-énekesnők, a frivol couplettek hajléka”. A Kék macska az első olyan pesti mulató volt, ahol nemcsak enni és inni lehetett, de pajzán jeleneteket is nézhettek az ideérkezők. A legtöbb mulatót ekkoriban dalcsarnoknak hívták, mert csak erre adták meg a rendőrségi engedélyt, de a Feistinger-féle Kék macska a zengerájok közül is a legrosszabbik fajtába tartozott: valójában brettli volt, vagyis a legócskább bordélyház a zenés helyek között.
De miért macska, és miért kék? A macska, vagyis a chat szó Párizsból származik, ahol jellemzően a mulatók nevében szerepelt, gondoljunk csak a Chat Noirra, a 19. század legfelkapottabb szórakozóhelyére a francia fővárosban. Ahogy az sejthető, a szó ebben az értelmében nem egy cicára, hanem a nőkre utalt, még akkor is, ha a logóban az állat illusztrációja szerepelt. Hasonlóképp a „kék” szó sem a színt írta le: a 16. századi Németországban az iparosoknak a hétfő volt a szabadnap, amit Blauer Montagnak, azaz „kék hétfőnek” neveztek. Az iparosok tehát ezen a napon mulattak, ezért jelent meg számos vendéglő nevében a „blau” jelző.
Inkább kék disznó, mint macska
A Kék macska mulató feledhetetlen hangulatát számos korabeli író megfestette. Porzó, vagyis dr. Ágai Adolf humorista-újságíró az Utazás Pestről – Budapestre című várostörténeti lélek- és hangulatutazási bédekkerében így írt róla:
„Az efféle mulatóhelyek anyaintézete Budapesten a »Kék Macska«, melynek nagyobb volt a híre külföldön, mint Petőfinek, a tokaji bornak, magyar lónak, sőt még, mint a tiszaújlaki bajuszpedrőnek, pedig az utóbbi mindenütt kapható, az Arany-szarvtól az Északi-sarkig. Jártak is csudájára e karmos állatnak. Helyébe azonban inkább oda illett volna a kék disznó. Ami a dalcsarnokban hangzott, az nem volt nyávogás, az röfögés volt: mégpedig olyan, hogy a dragonyos káplár is belepirulhatott.”
A már idézett Mikszáth Kálmán Cassius álnéven egyszerűen csak úgy fogalmazott, hogy a Kék macskában „az éj lányai magyarul árulják a szerelmet. Magyar portéka ez, s magyarok közt kelendő.”
„A Király utca koronája bizonyára a »Kék macska«. Parlamenti életünkben nincs egyetlen állat sem, mely nagyobb szerepet játszana a »Kék macská«-nál, hacsak a »kétfejűsas« nem. De mi ez a macskához képest? A macska nagyon népszerű, a kétfejűsas pedig nagyon népszerűtlen. De én ezúttal nem foglalkozom azon kitűnőségekkel, kik a macskai asztalokat az éjfélutáni órákban körülülik s a hazafiúi fájdalmak keserűségét igyekeznek eltemetni a rossz fukszinosborba. Nem írom le a lábikrákat, az ingerlő kecses idomokat, melyek a képviselői diurnumokat elnyelik.”
A korban botrányosnak tartott házasságairól ismert Jókai Mór Az asszonyt kísér – Istent kísért című írásában jellemezte a mulatót, ahol nyilvánvalóan maga is megfordult párszor.
„Mindennap ugyanazok a chansonettek, az előre ismert több mint kétértelműségekkel; ugyanazok az énekesnők, hol szőke hamis hajjal, hol barnával, az a visítozás, kiabálás, ser, bor, puncs, szivar és hajkenőcs-bűz, merész táncfigurák és őszinte oldalbadöfések, szalicilsavas pezsgő, s hölgyek, akiknek az is jó. Leányok, akikkel az ember per tu van, s férfiak, akiknek a Lauskerl [aljas, szó szerint ’tetűlegény’] már titulus: az embernek utoljára ettől is elmegy a gusztusa.”
„Erkölcsileg megromlott nők”
A Kék macskában felléptek artistalányok, humoristák, kupléénekesek és bűvészek is, de többnyire meglehetősen ledér hölgyek szórakoztatták az urakat. Itt szerepelt a hírhedt Waldau Jeanette, Hildegarde és Fescher kisasszony, valamint a szőke démon Melanie, akiről 1888-ban így számolt be a Veszprémi Független Hírlap:
„Két reményteljes ifjú párbajban esett el érte, egy bűnfészekbeli, erkölcsileg megromlott nőért. Egy tisztességes család egyetlen gyermekét, minden reményét börtönbe juttatta, ki egyetlen szavára váltót hamisított. És a szegény anya? A szégyen, a bánat sírba vitte, megölte! És Melanie kisasszony hiúsága, egy-egy véres párbaj után, mely érte vívatott, kielégítve lett. Szerette, ha érte a vér patakzott. Örült, ha érte halt meg az ifjú. Örömében ilyenkor felujjongva úgy-úgy felkacagott! Méltó vetélytársai voltak énekestársnői, kik igyekeztek Melanie-t túlszárnyalni fosztogatásukkal.”
A Kék macska és a szintén méltán népszerű, kéjnők által látogatott orfeum, a Foliès Caprice szépségei között hatalmas verseny folyt. Ahogy a Vadász és Versenylap fogalmaz 1890-ben:
„...a pálmát – az aranyhajú és aranyos kedélyű Morro nővérek eltávoztával – nehéz odaítélni. Mert míg Norrah Darresnél, a párisi Eldorádó vezér énekesnőjénél a sikk utánozhatatlan, addig Leopold, Taufel, Mizi Gizi, Mayerhoffer, Bihary stb. sanzonénekesnőink ingerlő tüzével és ifjabb bájaival kétségtelenül magasabb »hódítási recordok« éretnek el.”
Kéjnőkért ájuldozó arisztokraták
Nemcsak a nőkért, de a gazdag vendégekért is folyt a verseny a két mulató között. A Kék macskában ugyan többnyire nem a legelőkelőbb urak fordultak meg, de többször feltűnt itt számos arisztokrata is, például I. Lajos Fülöp francia „Polgárkirály” unokája, Lajos Fülöp Albert orleans-i herceg, Párizs grófja, I. Milán szerb király, Szemere Miklós ügyvéd, Károlyi, Esterházy, Festetics és Széchenyi grófok. Lumpolt itt a walesi herceg, Viktória királynő fia, a későbbi VII. Eduárd király is, aki beleszeretett az egyik világszép dívába, Waldau Jeanette-be. Románcuk azonban nem sokáig tarott, mivel Viktória anyakirálynő nem volt lelkes a frigytől, meg is jegyezte: „A családban van már elég kurtizán, minek hoz maga ide nekünk még egyet?”
Otto von Bismarck birodalmi kancellár fia, Herbert is töltött a Kék macskában egy görbe estét: állítólag olyan részegre itta magát, hogy meztelenre vetkőzött a színpadon, de a kiérkező rendőrök nem őt, hanem a felháborodott közönséget vitték el a mulatóból. Herbert bánatában a Kék macska harmadik emeleti szalonjába vonult el, ahol észrevette, hogy egy kisebb férfitársaság a feltűnő sötétszőke szépséggel, gróf Hoyos Margit Malvin úrhölggyel hentereg, és ő is csatlakozott az orgiához. A frivol románc vége az lett, hogy 1892-ben Bécsben egybekeltek, az asszony pedig ekkortól állítólag jó útra tért.
A Kék macskának 1893-ban áldozott le. Az egykori dévaj estékre ma már csak egy WC-guriga-tartóra emlékeztető szexuális segédeszköz emlékeztet a ház falán – tudjuk meg az Index cikkéből–, melybe a prostituáltak kapaszkodtak, hogy pucér feneküket a vendégeknek mutogassák. Az épület később komorabb történésekről lett ismert: belső udvara mögött húzódott a pesti gettó határa. Az 1944 novemberében kijelölt gettó utolsó, lebontott, majd visszaépített falmaradványán egy tábla emlékeztet a „felfegyverzett, rablásra és gyilkolásra hangolt zabolázhatatlan nyilaskeresztesek” szörnyű ámokfutására.
Ha tovább olvasnál a pesti mulatók világáról, ajánljuk figyelmedbe a Mai Manó Ház helyén egykor működött legendás Arizona bárról szóló írásunkat. Korábban a Magyar Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállítása kapcsán írtunk a 20-as évektől virágzásnak indult mulató- és lokálbizniszről, erről ide kattintva tudhatsz meg többet.
Felhasznált irodalom:
(Borítókép: Fortepan)
