Egyformaságunk mélykék béklyója – Iskolások és iskolaköpenyek a múltból

Az iskolai egyenruha egyáltalán nem új keletű találmány, már az 1790-es országgyűlésen felvetődik annak ötlete, hogy az ifjúság egyenöltözetben járjon tanulni, ám az ötletet I. Ferenc császár végül annak ellenére is elveti, hogy a magyar rendek támogatják azt. Az iskolai uniformisok ennek ellenére fokozatosan egyre nagyobb teret nyernek, a két világháború között pedig szinte jelképeivé válnak egy-egy „jobb” tanintézménynek. 

Az egyenruha így – a mostani amerikai vagy angol iskolákhoz hasonlóan – egyszerre olvaszt be egy csoportba és emel ki a társadalomból. Ez persze még a csinosabb darabokat sem teszi feltétlenül népszerűvé a tanulók körében.

Magyarországon az egykori szocializmus mindent uniformizáló égisze alatt a gyerekek sem maradhattak ki a nagy egybeolvadásból. Az 50-es években jelent meg az iskolaköpeny, amelynek bevezetésében nemcsak az ideológia, hanem a praktikum is nagy szerepet játszott, hiszen az öltözék védte az alatta található ruházatot. Az első köpenyek fehéren steppelt vászonból készültek, legombolható ujjakkal és gallérral díszítették őket. Bár a korabeli gyerekeket nem nagyon hatotta meg a praktikum, sok lehetőség a háború utáni Magyarországon nem volt a divatozásra, a legtöbb esetben tréningből, szoknyából vagy nadrágból és valamilyen ünneplőből állt a korabeli iskolások ruhatára, a textilválság közepén nem éppen voltunk divatnagyhatalom.

Az iskolaköpeny bő fél évszázados története alatt egyébként többször akadozott a ruhadarab gyártása, 1959-ben és a 80-as évek elején pedig egyenesen készlethiány alakult ki a termékből. Talán emiatt sem volt teljesen kötelező viselet, hivatalosan még az 50-es években sem lehetett hazaküldeni a tanulókat, ha nem köpenyben érkeztek az iskolába. Ennek ellenére fontos volt odafigyelni a megfelelő öltözékre, könnyen válhatott ideológiai szempontból gyanússá az a szülő, akinek gyereke túl sokszor jelent meg a többnyire kék, ám korábban barna színben is kapható öltözék nélkül.

A 60-as években elektromos hullámokon száguld tovább a ruhadarab története, megjelenik ugyanis a nejlon. 

A rendszer lazulásával pedig a külföldi anyagok, otthon varrt és gombokkal, cserélhető gallérokkal kicsit fantáziadúsabbá tett köpenyek kora is beköszönt. A ma hatvanas évei végén járó Zsuzsa ebben az időszakban például édesanyja varrta, külföldi, nyomott mintás, sötétkék nejlonanyagból készült, fehér golyógombokkal, övvel és pirossal szegett vagy zöld csíkos cserélhető gallérral díszített köpenyben tündökölt a József Attila Gimnázium folyosóin, ezzel pedig korántsem volt egyedül, mindenki legjobb tudása szerint igyekezett személyre szabni köpenyét. 

A sötét színű, nejlon egyenruha egyébként nyaranta meleg, telente hideg volt, sőt, mivel a „praktikus” iskolai öltözet csak tiszta poliamidból készülhetett, olykor jól meg is rázta a viselőjét, így különösen „kellemes” darabnak számított. Nem is beszélve arról, hogy az ember tiniként mennyire szeret beleolvadni az arctalan tömegbe. Semennyire, így a legtöbb köpeny közvetlenül az iskola előttig a táskában pihent, tanítás után pedig ugyanott folytatta a napot. Annak ellenére, hogy a legtöbben szabadulni igyekeztek tőle, szülők padlásán, pincéiben még ma is gyakran tűnik fel egy-egy Praktilon vagy – először gyermekek számára káros, majd kicsit jobb minőségű anyagból gyártott – jellegzetes, mókusos emblémával ellátott, Diolen Mobi márkájú köpeny.

A 70-es évektől aztán tovább lazul az egyenruhahelyzet, olyannyira, hogy 1973-ban még divatbemutatót is tartanak iskolaköpenyekből, 

az újságírók pedig egyszerre érvelnek a praktikusság, a vagyoni különbségeket és a bontakozófélben lévő, túl csinos vagy kifejezetten előnytelen formákat egyaránt elfedő jellege mellett. A Hahota magazin még viccet is közöl erről:

„Tojás Bernadett utálta az iskolaköpenyt. Link Laló szintén. De egymást szerették... Órákon leveleztek, ha a tanár arra nézett, a leveleket a jótékony, ámde utált iskolaköpeny alá rejtették. Mindent elsöprő érzéseiket bizonyította az is, amikor a szünetekben egymás köpenyének zsebébe Túró Rudikat dugdostak meglepetésül. A fiatalok így éltek, míg csak el nem jött a befejezés: a szakítás. Link Laló az órán előrehajolva Bernadett köpenyébe akarta dugni a szerelmeslevelét. De a padból kiálló szög miatt a köpeny: reccccs! Teljes volt a szakítás. Mert a köpenyétől megfosztott hetedikes dalia a köpenye alatt mellközépig érő, kinőtt inget viselt és egyáltalán nem látszott daliának. Kár volt utálnia a köpenyt!”

A 80-as években aztán az ismételt készlethiány és a rendszer lazuló keretei miatt teljesen elszabadul az önmegvalósítás az egyre lazábban, ritkábban viselt köpenyeken is. Wágner Gábor kollégánk ekkortájt gimisként éppen „Mode-os” korszakát élte, így köpenyét legtöbbször zenekarnevekkel, Depeche Mode vagy éppen The Cure feliratokkal firkálta tele. Arról pedig, hogy mennyire takarta el ekkoriban az iskolaköpeny a különbségeket, a Napi Történelmi Forrás cikkéből idéznénk:

„Ó, a Diolen Mobi nagyon fontos „státuszszimbólum” volt! Jó csöves nem hordott csak rövid (a kívül hordott kockás ingnél rövidebb), egészen sötét sötétkék, szigorúan csak pamut (és véletlenül sem nejlon) köpenyt, kötelességszerűen végig kigombolva, tanári figyelmeztetésre sem gombolva be. A szabotázs része volt, hogy az ing szélesen kilógott a köpeny alól. Nem volt kötelező a Diolen-köpeny, de többségünknek az volt. Volt, aki leszedte róla a mókust, mert cikinek tartotta, volt, aki nem. Én nem szedtem le, kifejezetten kegyeleti okokból, és ezt megosztottam a többiekkel, a bandatagokkal is. Ovis korukban ugyanis sokat énekelték nekünk a „Mókuska, mókuska felmászott a fára…” kezdetű gyerekdalt, amin én mindig kiborultam, és taknyosra bőgve magam üvöltöttem az óvónénivel, hogy micsoda igazságtalanság, hogy azért hagyják a mókuskát meghalni és/vagy szenvedni, mert fára mászott, amikor egy mókus attól mókus, hogy fára mászik!!! (A dal szövege: „Mókuska, mókuska felmászott a fára, / Leesett, leesett, eltörött a lába. / Doktor bácsi, ne gyógyítsa meg! / Huncut a mókus, újra fára megy.”) Amikor ezt elmeséltem a csöves haverjaimnak, mindenki fogta a nóta társadalmi üzenetét, a marginalizációt és a kirekesztést, úgyhogy közülünk sokan hagyták a mókuskát a Diolen köpenyen, akkor is, ha vér ciki volt:) Egyébként ha meghallom a „Mókuskát”, még ma is könnybe lábad a szemem, annyira megráz az igazságtalansága. És most nem viccelek.”

Nyáry Krisztián a HVG-ben egy személyes történet segítségével emlékezik meg arról, hogy az iskolaköpeny viselését a 80-as évek végén a legtöbben már a szocializmus egyéniséget, személyiséget elsöprő ideológiájához kapcsolták, és még a tanárok sem minden esetben támogatták a viselését. Ennek ellenére a 80-as-, 90-es évek legelején a legtöbben kisiskolásként még hordtunk ilyesmit, sőt, nemegyszer büszkén viseltük, mint annak szimbólumát, hogy már nem óvodások vagyunk. Így lehetséges, hogy az alábbi fotón főszerkesztőnk, Zacsek Ágnes új táskájában és köpenyében rendkívül lelkesen imitálja, hogy éppen első nap indul az iskolába.

Manapság már egyenruhát is elvétve találunk, a legtöbb diák számára csak a szülők, nagyszülők emlékeiből ismerős a tanulók életét egykor meghatározó iskolaköpeny. Ennek ellenére viselésének ötlete újra és újra felvetődik, annak ellenére, hogy egyes iskolapszichológiai nézőpontok szerint kifejezetten káros, ha a személyiség kibontakozásának ilyen módon gátat szabunk, a vagyoni különbségeket pedig az okostelefonok, a menő cipők, órák és sminkeszközök korában igen nehéz lenne pusztán a köpennyel elfedni.