Ha te még használtál betárcsázós internetet, és drótpostának hívtad az e-mailt, akkor biztosan nem vagy már huszonéves. Hanem olyan, aki nem természetes dolognak élte meg az okostelefonok megjelenését, mint a mai tinédszerek, hanem kisebbfajta technikai csodának. Ami nekünk még idegesítően, de megszokhatóan lassú volt, attól egy mai 16 éves sikítófrászt kapna – ezzel az internet, valamint a számítógépek egykori sebességére utalunk. Manapság persze mindkettő az abszolút kényelmet és praktikusságot szolgálja, sebes mint a gondolat, és élni sem tudnánk nélkülük. Az internet világnapján a Fortepan és stílszerűen a Wikipedia segítségével idézzük fel a hőskort.

Május 17-én van a távközlés világnapja, amit 1968 óta jegyeznek. Sokáig az internet indulásáról is ezen a napon emlékeztek meg egészen 2008-ig, amikor is a Nemzetközi Távközlési Egyesület kezdeményezte, hogy az internetet válasszák külön, és egy nappal később, május 18-án legyen a világnapja. Ez pedig azóta, 15 éve így van. 

Bár a számítógép története jóval messzebb nyúlik vissza az időben, mint az interneté, és attól függetlenül is értelmezhető, ez fordítva már nincs így, mert a nethez mindig kell a gép is, és ebben az értelemben az okostelefon is olyan mint egy számítógép, csak sokkal kisebb. Fura is belegondolni, hogy amíg most a zsebünkben elfér a gépünk, addig pár évtizeddel korábban még voltak olyan idők, amikor akkora gépeken számítóztak, melyekhez egy szoba is kevés volt, hatalmas termekben fértek el csak. 

A számítózás hőskora akkor vette kezdetét, amikor megjelentek a személyi számítógépek, a 70-es évek közepén-második felében, illetve ha pontosabb dátumhoz és konkrét eseményhez akarjuk kötni, akkor 1981. augusztusában, amikor megjelent az IBM-nek az a bizonyos gépe, ami a mai gépek elődjének mondható. 1982-ben bukkant fel számítógépen nagy klasszikusa, a mai negyvenesek és ötvenesek szívét még most is megdobogtató Commodore 64, ami közel egy évtizeden át dominálta világszerte az olcsó PC-k piacát. 

A globális számítógépes hálózat, vagyis az internet története az 1960-as évekig nyúlik vissza, amikor is egy bizonyos katonai fejlesztés kikerült a nagyvilágba, és felmerült, hogy ez a globális számítógépes hálózat máshol is működne, nem csak a hadászatban. A szellem tehát kiszabadult a palackból, és már esély sem volt rá, hogy visszakerüljön. 1972-ben megszületett az első e-mail program, két évvel később pedig az internet kifejezés. Aztán a 80-as évektől kezdve a számítógép meg az internet szorosan együtt fejlődött tovább és vált egyre professzionálisabbá, gyorsabbá és használati eszköz tekintetében egyre kisebbé, miközben a gépek által elérhető világ pedig egyre szélesebbre nyílt meg. 

Az internet kapcsán fontos megjegyezni még azt is, hogy a világháló (world wibe web, vagyis www) kifejezés nem egyenlő az internettel – különös, de ezt tényleg nem mindeki tudja, ezért sokan még összemossák a kettőt –, hanem az interneten található, ott működő, egymással hiperlinkekkel összekötött dokumentumok sűrű és bonyolult(nak tűnő) rendszere. Vagyis mindaz, amik között böngészhetünk fontos vagy kevésbé fontos, esetleg nem is valós információk után. 

Magyarországon 1991-ben jegyezték be az első domain címet (sztaki.hu), ami a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetet helyezte fel az internet térképére. A net szépen lassan, komótosan, de mégis feltartóztathatatlanul terjedni kezdett, a nagy ugrást pedig a 2001-től datáljuk, amikor is a szélessávú (ADSL) technológia a lakosság számára is elérhetővé vált. A többi pedig már nem is történelem, hanem a közelmúlt, a tegnapelőtt, eleven emlék. A hőskor bumfordi gépei, a betárcsázás, a basic játékok, és a gyorsnak, vagy legalábbis normál sebességnek tűnő lassúság pedig még ezek előtt volt, egy olyan világban, ami a 60-as és 70-es években ugyan még futurista sci-fi volt, manapság pedig már megmosolyognivaló retró. Egy mai húszéves talán még egy számítógépet sem tudna bekapcsolni, nem hogy használni, annyire másképp működött, az internetre rákapcsolódásról meg ne is beszéljünk. Azt még el is kéne magyarázni. De inkább számítózzunk!

Címkék