A Kossuth Lajos utcában 2014 óta működő Paloma már kezdettől izgalmas kezdeményezés volt, ahol fiatal alkotók és befutottabb dizájnerek, tervezők is bemutatkozhattak. A helyszín sem mindennapi, az elegáns Wagner-házban ugyanis még a legszebb divatcikkek, ékszerek is menőbbnek tűnnek. Most ugyanott, hasonló, felfrissített koncepcióval és még több alkotóval várják a látogatókat.

A Paloma története 2014-ben kezdődött, amikor a jobb napokat látott Wagner-ház alsó szintjén lévő üzlethelyiségeibe újszerű koncepció mentén költözhetett új élet. A hazai dizájn és divat elismert képviselői kaptak itt bemutatkozási lehetőséget, a helyszínt pedig egységes arculat és menedzsment fogta össze. A hely fénye az elmúlt közel tíz évben kissé megkopott, így ideje volt a frissítésnek. 

Paloma Artspace néven újul meg a helyszín, ami nemcsak láthatóbbá vált, de a régiek mellett több új művésszel, alkotóval is gazdagodott. A régebben is itt dolgozó alkotók közül továbbra is találkozhatunk Wild Judit (vadjutka) nemesfém ékszereivel, Horák Andrea (Handrea) táskáival és Fülöp Erika (New Accent) csiszolt betonékszereivel. És továbbra is megtalálhatjuk Szabó Judit öltözékeit, Ihász Emese (Ihász Emese) és Makra Gabriella (Makra Gabriella) ékszereit, valamint Hegedűs Anett (CQ Brand) bőrkiegészítőit és -táskáit is.

Az elmúlt négy hónapban két új tervezői szobát is nyitottak, ezek segítségével más tervezőkkel is gazdagodott a Paloma. Most már megvásárolhatjuk itt Szabó Heni (Szabó Heni Glass), Szilaj Eszter (Silarys és Herbalys), Réczey Melinda (Kreagora) és Maglóczki Edit (editmabo) ékszereit, valamint Regényi Virág (Polka Dog) kutyák számára készült kiegészítőit. A Paloma üzleteit hétköznaponként 11 és 19 óra között találjuk nyitva, a hely célja a közösségteremtés mellett az is, hogy új, fiatal tervezőknek biztosítsanak bemutatkozási lehetőséget, így kedvező bérleti lehetőségekkel, menedzseri támogatással is várják a frissen csatlakozni vágyókat. 

Címkék

Elérhetőségek

Paloma Artspace 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14–16. Facebook-oldal Weboldal