Évek óta várjuk, hogy elkészüljön az Andrássy út egyik legszebb palotájának, az egykori Balettintézetnek a felújítása, nemrég le is került a homlokzat felújítási munkálatait takaró állványzat, és már látszik, milyen a megszépült Drechsler-palota főhomlokzata.

Idén végre elkészül és megnyitja a kapuit az évek óta felújítás alatt álló egykori Balettintézet, ami 20 éve áll üresen az Andrássy úton. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült Drechsler-palota egykor a MÁV Nyugdíjintézeti Bérháza volt, de az évek alatt számtalan tulajdonosváltáson és funkciólatolgatáson esett át.

Az épület azért is különleges, mert Lechner ekkor még nem a szecesszió, hanem a francia reneszánsz hatása alatt alkotott, ráadásul működött itt egy háromszintes kávéház-étterem, amiben volt sörcsarnok, tekepálya, női szalon és játszóterem is. A Balettintézet 1949-ben kötözött a palotába, és egészen 2002-ig működött itt, ám kiköltözésük után a ház elnéptelenedett és elindult az enyészet felé.

A Drechsler-palota kivitelezési terveit és munkáját a DVM Group végzi, míg a rekonstrukciós terveket a Bánáti + Hartvig Építész Iroda jegyzi, ezeket korábban már mi is bemutattuk. A műemlékvédelem alatt álló épület várhatóan nyáron, luxusszállodaként nyílik majd meg.

Címkék