Változatos és igazán szép helyszínen, Verőcétől néhány percnyi autózásra találjuk az Irma-forrást, körtúránk kezdőpontját. A könnyű, négy óra hosszú séta alatt pont kellemesen elfáradunk és megéhezünk ahhoz, hogy az őszi erdő utolsó színeitől és a csodás börzsönyi panorámától eltelve betoljunk valamit a Kocsma a Pipáshoz vendéglőben.

Nagy kedvencünk lett ez a körtúra, ami mindenből pont eleget kínál, de semmiből sem túl sokat, ráadásul a kezdőpontját sem túl nehéz megközelíteni. Magyarkútról indulunk, az Irma-forráshoz néhány percet kell csak autóznunk Verőcétől, de ha vonattal érkezünk, akkor is egy negyedórás sétával elérjük a kezdőpontot.

Az Irma-forráshoz érkezve egy bájos tisztáson találjuk magunkat, ahol egyből háromféle aktivitást is találunk, ha a turistautak mentén bujkáló szalamandrákkal, mókusokkal és madarakkal való találkozásokat nem számoljuk. Ha gyerekkel érkezünk, mindenképpen számoljunk azzal, hogy itt biztosan sok időt kell majd eltölteni. Mászókák, kis csúszda, homokozó, hinták fogadják a kicsiket, a nagyobb társaságokat tűzrakó hely és egy jókora fedett rész is várja, ahol rosszabb idő esetén is kényelmesen leülhetünk megenni a szendvicseket.

A közelben lévő Irma-forrás sajnos kiszáradt, reméljük, hogy nem végleg. Egyébként igazán kedves építmény, ami fotók tanúsága szerint már a XIX. század végén is ugyanúgy festett, mint most. Swadló Ferenc vasgyáros, a nógrádverőcei kastély tulajdonosa építtette, hálából lánya, Irma gyógyulásáért. A közelben csinos vendégházakat találunk, a Kocsma a Pipáshoz vendéglőnek pedig majd túránk végén szánunk fontosabb szerepet.

Az Irma-forráshoz vivő betonút folytatása egy kényelmes erdei ösvény a játszótértől balra. Itt már látszik a kék négyzet jelölés, ezen fogunk haladni két nagyobbacska farakásig. Innen balra, a két rakás között találjuk a dr. Vízkelety László ösvényt, ez lesz majd körtúránk végpontja, de semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy inkább erre induljunk el, és visszafelé teljesítsük a tervezett távot, ha éppen ahhoz van kedvünk. Mi nem így tettünk, hanem egyenesen mentünk tovább az Országos Kéktúra jelzésein a Lokó-pihenő felé. Kellemes, könnyű erdei sétával elértük Aranyos-kutat, ahol ebédelő gyerekcsapatba futottunk, majd folytattuk sétánkat.

Valamivel feljebb, kisebb emelkedőn haladva balra, a kék kereszt jelzésen haladtunk tovább. A madárhangok és az aranyló lombok között ismét elágazáshoz értünk, ahol már vonat zakatolása is vegyült a természet zajai közé. Az elágazás egyik végén meg is pillantottuk a vasútvonalat, majd az ellenkező irányba, az Országos Kéktúra jelzésén indultunk el a Lokó-pihenő felé.

Az őszi erdőben sétáltunk tovább, majd a Kis-Kő-hegy és a Nagy-Kő-hegy felé folytattuk az utat, a Lokó-pihenőig. 

Az őszi erdőben sétáltunk tovább, majd a Kis-Kő-hegy és a Nagy-Kő-hegy felé folytattuk az utat, a Lokó-pihenőig. 

A csúcshoz közeledve egyre többször bújt elő a sárga lombok közül a csodás kilátás. Az úttól néhány méteres ösvényen közelítettük meg a pihenőt, ahol fedett kunyhót is találhatunk az eső és a hideg ellen, mi azonban Józsi padját választottuk egy kis ücsörgésre, hiszen a délutáni napsütésben langyos meleget és csodás kilátást kínált. Szokolyát, a Prédikálószéket is láthattuk, a kellemes csendet pedig néha-néha a vasút zaja törte meg.

Innen már annyi fáradságot sem kívánt a tájékozódás, mint eddig, Magyarkút irányába indultunk, és végig lefelé haladtunk, az Országos Kéktúra jelzésein. A fák között néha-néha még kikandikáltak a közeli hegyek, aztán egyre ereszkedtünk a völgybe. A túrának ez a része különösen szépre sikeredett, a lapos délutáni napsugarak aranyszínben világították meg a fák lombját, miközben az erdőben mélyülni kezdtek az árnyékok, mintha a környezet is készülne a hamarosan érkező sötétségre.

Az út egy része idős tölgyek között vitt, az egyik jókora példány (talán a múlt heti viharban) teljesen elhasadt, lombja még zölden hevert az út mellett. Noha a természetben helye és szerepe van az ilyen eseményeknek, azért mindig szívszorító búcsúzni egy ilyen szép fától.

Ahogy lefelé ereszkedtünk, egyre több nyomát leltük az embernek, a szemben lévő hegyoldal kis házaiból füst szállt fel, egy-egy lelkesebb kutya ugatása is idehallatszott. Egy ritkásabb részhez érkezve pedig vékonyka ösvényre térve érkeztünk túránk utolsó szakaszához. Pár száz méteren át ereszkedve elértük a Keskeny-bükki-patakot, átkeltünk rajta, és vissza is érkeztünk a túránk kezdőpontját jelző farakáshoz. Az útvonalnak ezt az utolsó szakaszát egyébként dr. Vízkelety Lászlóról, az Országos Kéktúra alapítójáról nevezték el, innen a kék négyzetet követve már könnyedén visszatalálunk a játszótérhez.

A kellemes séta után mindenképpen érdemes betérni a Kocsma a Pipához nevű vendéglőbe. (Arra azért készüljünk lélekben, hogy mobil toalettek vannak a helyszínen.) Ahol a túra után– kellemesen elfáradva – választhatunk néhány egyszerű, kiadós, helyben készült fogás közül. Mi szarvaspörköltet (3700 Ft) és sajttal töltött bordát (3700 Ft) ettünk, nem is kellett több ez után a kellemes túra után. A hely egyébként 18 órakor zár hétvégente, mi is ekkortájt hagytuk el az erdőszéli fogadót egy igazán kellemes nap után.

Címkék