Jó ideje figyeltük már pipiskedve az utcáról a QUÍ 貴 mellett készülő új éttermet. A Sáo 哨, a KHAN és a QUÍ 貴 mögött álló kreatív csapat új dobása az OPIUM, ami bőven tud újat mutatni. Ráadásul egyelőre csak az első, indokínai ütemét próbálhattuk ki, az alagsorban található tér egy további, japán gasztrobárral bővül majd. Ismerve és szeretve az eddigi három étteremet, bátran kijelenthetjük, hogy ez lett most a „fő mű”, minden eddigi tapasztalat és világlátás összegyúrása és kifinomult megvalósítása.

Nguyen Thuy Phuong, Wang Song Tao, Anh Tuan és Regős Dániel nagyot vállaltak, és a pandémiában nyitott Arany János utcai QUÍ melletti üres üzlethelyiséget stoppolták le, hogy megvalósítsák eddigi budapesti gasztrovállalkozásaik legkomplexebb tagját, az OPIUM-ot. Ami tudatosan lett egyszerre étterem és bár, sharingkoncepcióval működő vacsorahely és csipegetésre szólító, pultnál beszélgetős, egzotikus italokat kínáló műhely. De erről majd később. 

A dizájn talán még a megszokottnál is erősebb, a QUÍ pagodás intimitása helyett az OPIUM inkább nagyvilági, grandiózus élmény, pláne a világos és szellős megoldások, a sok tükör és a hosszú közösségi asztal miatt is. Nem hiányozhatnak a tradicionális részletek, apróságok, ahogy a gyönyörű virágok sem. Természetes anyagokban és színekben tobzódik a hely, jóleső a szemnek ez a frissesség és a szokásos sztereotípiák elhagyása. A fényekkel és a tükrökkel is jól játszanak.

Ha a hátsó, akár szeparálható étteremrészbe sétálunk be, csupán egy üvegfallal van leválasztva a konyha, ami lényegében egybenyílik a QUÍ konyhájával, bár a munkafolyamatok külön zajlanak. Ha szeretjük ezt a fajta látványkonyhaérzést, akkor érdemes ide, belülre foglalni asztalt, hogy megleshessük egy tésztabatyu készítését vagy a faszenes grilles akciókat. 

Az OPIUM az indokínai ízeket, fogásokat hozta el Budapestre. De miben más, mint a XIII. kerületi KHAN vagy a szomszédos QUÍ? Mitől lesz meg a saját karaktere? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, mikor Phuonggal és Taóval ebédeltünk, teljesen rájuk bízva magunkat, hogy bemutassák az OPIUM legjavát. 

A vietnámifrancia találkozás olyan ízeket, alapanyagokat és konyhatechnológiákat emel be, amikre nem volt példa az előző három étteremben.

A vietnámifrancia találkozás olyan ízeket, alapanyagokat és konyhatechnológiákat emel be, amikre nem volt példa az előző három étteremben.

Az európai gyarmatosítás, a francia kulinária megjelenése Ázsiában fontos gasztrokulturális mérföldkő volt, nagyon sokat tett hozzá akár a kínai, akár a vietnámi vagy az indiai konyhaművészethez. A gyarmatosítás folyamán érkezett a térségbe például a vaj, a bagett, de a paték, pástétomok fogyasztása is. Mindebből azonnal következtethetnénk a bánh mì szendvicsre, de az OPIUM-ban ez kap egy modern, elegáns csavart. Eleve megjelenik egyfajta elegancia, ami egyrészt a környékre reagál, másrészt a hely jellege is túllép egy átlagos gasztrobáron. Emelkedettebb, kifinomultabb. 

Minden egyszerre érkezett, az asztal egy pillanat alatt megtelt, gőzölgött, illatozott. A gyönyörű, friss osztriga mellé zöldfűszeres-citrusos topping járt, tökéletesen kiegészítve a tenger összes ízét, amit magában foglal a luxusétel. Az első osztrigaélményt akár náluk is átélhetjük, ezzel a harsány zöldfűszeres extrával átlendít a kezdeti félszen. Nagyon kerekké teszi az ízeket. 

Faszén fölött készül a Szent Jakab-kagyló, melyre metélőhagyma, mogyoró, sült, ropogós hagyma és csili kerül. 

Faszén fölött készül a Szent Jakab-kagyló, melyre metélőhagyma, mogyoró, sült, ropogós hagyma és csili kerül. 

Ez egyetlen falat rengeteg ízzel, és nagyon jól áll mellé a Hanoi Rocks vietnámi szilvás koktél. Fantasztikus volt a megjelenő bagettszeletkékre helyezett grill-sertéscsászárhús, pástétom, vaj és kis savanyú  gyakorlatilag ez idézte meg a bánh mìt, csak ebben a tapasjellegben, könnyebben fogyaszthatóan. Különlegesség a sertéssel és rákkal töltött tésztabatyu, ami úgynevezett crème blanche-ban fürdött, ami egy tejföllel és mustárral készülő, nagyon selymes szósz (ez is a francia iskolából érkezik!), ami szép kiegészítése a batyuknak. 

A har gow dim sum fogás kizárólag színtiszta rákhússal készül, a nem lui cuon nyári tekercsek pedig szintén kapnak egy extrát, méghozzá a rákbetét helyett a faszénen készülő omlós marhahúst. A pufók rolókat mogyorószószba márthatjuk, igazán könnyed fogás, rengeteg frissességgel és ízzel. 

Kevés az átfedés a szomszédokkal, de a QUÍ-ben már megismert tempurázott perillalevelek itt is megjelennek az étlapon, és hozzájuk társul még a wonton chips is, amihez mentaszósz dukál. Ezek a ropogtatnivalók egy koktélozás mellé is jól jönnek, persze a magasztalt patés tapaskákkal. 

Wontonlevest, alap-pho-levest és a vörösboros marhával készített változatát is kérhetjük, ami egy mélyebb és összetettebb ízvilág. A vietnámi húsleves rajongóinak ajánljuk, mert más színben tünteti fel ezt a fogást. A nom ngo sen saláta sok lótuszgyökérrel, friss zöldekkel, csilivel és rákkal egy frissítő étel: amikor már elteltünk az ízekkel, jöhet belőle pár falat, aztán folytathatjuk akár a grillen készült oldalassal, akár egy szószos wokos étellel vagy az OPIUM sült fekete rizzsel, ami abszolút rendhagyó fogás, és Phuongék egyik kedvence. A maga naturálisabb formájában, nem mindent túlordító fűszerezéssel, hanem sok frissességgel. Ehhez talán a szintén OPIUM névre hallgató, rizsvodkaalapú, licsis, jázminteás, mézes koktélt éltük a legjobban. Nem véletlen, hogy mindkettő ezt a nevet kapta…

Tényleg érdemes az alkoholmentes vagy az alkohollal készülő koktélokból is rendelni, mert sok egzotikus ázsiai hozzávalóval dolgoznak, és kiegészítik az ételeket.

Tényleg érdemes az alkoholmentes vagy az alkohollal készülő koktélokból is rendelni, mert sok egzotikus ázsiai hozzávalóval dolgoznak, és kiegészítik az ételeket.

Elárulhatjuk, hogy bár még sok vele a munka, de az OPIUM alagsorában egy további helyet is nyitnak majd Taóék, az indokínai tematikától Japán felé haladva. Gasztrobárosan, elvonulósan és kevés ülőhellyel, egy nagy, középre épített pult köré gyűlve étkezve és koccintva. 

Címkék

Elérhetőségek

OPIUM Restaurant & Bar 1051 Budapest, Arany János utca 13. Facebook-oldal