A közelmúltban majdnem bezárt Budapest Jazz Club újult erővel vágott bele az őszi idénybe, melynek részeként közös koncertsorozatot is indított velünk, a We Love Budapesttel, melynek az első koncertje már nagy sikerrel lement. Most azonban nem erről lesz szó, hanem az év végéig hátralévő bő három hónap változatos repertoárjából ajánlunk további izgalmas koncerteket.

Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint duó

Bár az énekesnő és a gitáros a legutóbbi nagylemezét két belga zenésszel, kvartett felállásban rögzítette, mégis a duó forma számukra az igazi nagy szerelem. Gyémánt Bálint virtuóz gitáros, Harcsa Veronika pedig hasonlóképpen bánik a hangjával, mint társa a hangszerével. Koncertjeik mindig hatalmas élménynek számítanak.

  • Mikor: október 3. (kedd) 20.00
  • Jegyár: 3900 Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak: 3500 Ft)
  • Jegyvásárlás

Loop Doctors

Az, hogy a modern elektronikus zene és a jazz igenis jól működhetnek együtt, számos nemzetközi előadó (például Squarepusher) bizonyította már. A drill 'n' bassben a jungle, a drum&bass és a breakbeat találkozik össze a kísérleti és az improvizatív jazzel, a magyar duó pedig pont ezen az úton halad rendkívül izgalmasan. Élőben kimondottan revelatív megtapasztalni a játékukat. 
 

  • Mikor: október 5. (csütörtök) 20.00
  • Jegyár: 3000 Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak: 2600 Ft)
  • Jegyvásárlás

Lukács Eszter Jazz Core

Lukács Eszter énekes és Gyárfás István gitáros sokáig duó felállásban léptek fel, és jazzsztenderdeket adtak elő. Majd csatlakozott hozzájuk Dennert Árpád szaxofonos és Soós Márton nagybőgős – innentől kezdve pedig négyesben folytatták. Így készítették el a So Nice című albumot is, ami 2023 elején jelent meg, most pedig a teljes nagylemezt élőben adják elő a BJC színpadán.
 

  • Mikor: október 19. (csütörtök) 20.00
  • Jegyár: 3000 Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak: 2600 Ft)
  • Jegyvásárlás 

Juhász Gábor Trió

A legendás jazzgitáros, a 100 éve született Barney Kessel életműve előtt hajtja meg a fejét ezen az estén egy másik legenda, a magyar jazzgitározásé. Bár Juhász Gábor zenei múltja kimondottan sokszínű, hisz kíváncsi, nyitott és kísérletező alkotó, ezúttal az amerikai művész zenei hagyatékából válogat majd zenésztársaival, Kovács Zoltán bőgőssel és Jeszenszky György dobossal.
 

  • Mikor: október 20. (péntek) 20.00
  • Jegyár: 3000 Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak: 2600 Ft)
  • Jegyvásárlás 

Dresch Quartet

Ha valakit nem kell bemutatni, az Dresch Mihály, aki zenekara (jelenlegi felállás: Lukács Miklós – cimbalom, Gyányi Marcell – bőgő, Csízi László – dob) élén már évtizedek óta játssza a jazzt a népzenével ötvöző muzsikáját. A következetesen mindig a saját útján járó szaxofonost ezen az estén is katartikus élmény lesz meghallgatni. 
 

  • Mikor: október 28. (szombat) 20.00
  • Jegyár: 3600 Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak: 3000 Ft)
  • Jegyvásárlás
 

James Carter Organ Trio

A New York Jazz Fesztivál keretében látogat – immár harmadik alkalommal – a Budapest Jazz Clubba James Carter, aki ezúttal karrierje legsikeresebb zenekarával érkezik hozzánk. Az elsősorban szaxofonosnak számító (de sok egyéb fúvós hangszeren is játszó) muzsikus generációja egyik legjobbja, aki 11 évesen vett először a kezébe hangszert, hogy bő tíz év múlva már Lester Bowie mellett fújjon. Vagyis egy istenáldotta tehetség lép ezen az estén kétszer is a BJC színpadára. 

Címkék