A Romengo, Lackfi János és a Danubia Zenekar, Dánielfy Gergő zenei produkciója, Gergye Krisztián táncworkshopja, hangszersimogató, filmvetítések és számtalan foglalkozás várja a kultúra iránt érdeklődő közönséget a legkisebbektől az idősebb korosztály tagjaiig a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 30 éves fennállását ünneplő programsorozaton. A Budapest szívében, a Benczúr Házban tartott háromnapos rendezvény az Alap által támogatott művészeti értékeket mutatja be 2023. szeptember 29. és október 1. között.

„A kultúra közös ügyünk, így együtt tudjuk méltóképpen megünnepelni. Közösségben, egy családként, egy nemzetként” – mondta el a programmal kapcsolatban Bús Balázs, az Alap alelnöke, aki hozzátette: az esemény a kicsik, a nagyok és az idősek számára egyaránt kínál a kultúra eszközeivel szórakozási lehetőséget, miközben a nemzeti összetartozás erősítését segíti, hiszen a velünk élő kisebbségeket, mindannyiunk hagyományait, a kísérleti produkciók által pedig a kortárs művészetet is megismerhetjük.

A Nemzeti Kulturális Alap, a hazai és határon túli magyar kultúra legfontosabb mecénás intézménye 2023-ban ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A jubileumi év alkalmából szervezett rendezvénysorozaton az NKA által támogatott kulturális értékek sokszínűsége, valamint a különböző művészeti területek színes és kreatív alkotásai, programjai mutatkoznak be a nagyközönség számára. Az esemény további fontos szemléletformáló célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a kultúra iránti elkötelezettség tudatosítására, a kultúrafogyasztás jelentőségére. 

A háromnapos kulturális eseménysorozaton minden korosztály számára szóló közösségépítő programokkal, látványos és izgalmas előadásokkal, táncszínházi estekkel, sok-sok zenével várják a látogatókat a Benczúr Házban.

Péntek este a magyarországi oláh-cigány zenét játszó Romengo lép fel, ami hagyományos cigány népdalokkal és saját hangzásvilággal áll színpadra, majd szombaton a Danubia Zenekar arra vállalkozik, hogy Lackfi János legszebb, legviccesebb és legfurább történetei mögé fesse a hozzá való zenéket. Vasárnap pedig Dánielfy Gergő, a 2018-as DAL című műsor Az Év Felfedezettje díjával kitüntetett énekese egy szál akusztikus gitárral szórakoztatja a közönséget.

A háromnapos kulturális program során számos művészeti területet ismerhetünk meg, így lesz filmsarok, improvizatív tánctréning, részleteket láthatunk például a Cigánymesék sorozatból, történeti séta keretében ismerhetjük meg a helyszínt, a 125 éves Benczúr Házat. A Zöld sziget interaktív foglalkozásán felfedezhetjük a természet csodáit, az újrahasznosító workshopon egyedi használati és dísztárgyakat, ékszereket készíthetünk környezettudatos és fenntartható módon. A Banyamesék című élőzenés, bábos mesejáték keretében három népmesét láthatnak a gyerekek, majd Bársony Bálint és zenekara a zene és a zenélés varázslatos világát ismertetik meg a kisebbekkel.

Gergye Krisztián workshopján a tánc eredendő ősi képességét ébresztjük fel együtt, a Korinda Zenekar pedig a magyar nyelvterület keleti végein élő népcsoportok hagyományos népzenéjét fogja tolmácsolni. Lesz rendhagyó könyvbemutató a Magyar Napló jóvoltából, ahogy az NKA által támogatott képzőművészek munkájából is láthatunk válogatást a programsorozat idején.

Van mit ünnepelnie az Alapnak: az idei évben csaknem 13 milliárd forintot fordít a hazai kultúra támogatására a jogdíjakból és az ötös lottó szerencsejáték játékadójának 90 százalékából gazdálkodó NKA a pályázatain keresztül.

 „A kulturális élet az egész országhoz hasonlóan soha nem látott kihívásokkal kénytelen szembenézni, ebben a helyzetben pedig különösen fontos, hogy az NKA biztos támasza legyen a kultúra szereplőinek. A tavalyi évben kiírt, de idén megvalósuló programokra, a Magyar Géniusz Program keretében és a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium programjain keresztül 9 milliárd forint támogatást, a nyár folyamán a hazai művészeti élet által széles körben várt pályázatokon további több, mint 4 milliárd forintot fordíthatnak művészeink alkotásaik, programjaik megvalósítására” – mondta el Bús Balázs, az NKA alelnöke korábban.

A programok ingyenesek, esetenként regisztrációhoz kötöttek. A program részletesen megtekinthető az NKA honlapján. A programsorozat helyszíne a Benczúr Ház (cím: 1068 Budapest, Benczúr utca 27.).

A programsorozat során a Nemzeti Kulturális Alap együttműködik a Benczúr Házzal, a Postakürt Alapítvánnyal és a Postamúzeummal.  

Címkék