Stefánia hercegnőt, Rudolf trónörökös feleségét 1888-ban érte a megtiszteltetés, hogy egy budapesti út névadója lett, ám ennek nem sokáig örülhetett. Egy évvel később ugyanis a férje Mayerlingben öngyilkos lett a szeretője társaságában, az ostor pedig az akkor még csak 25 éves arán csattant. Mind a nép, mind az udvar részben őt okolta a tragédiáért. Stefánia hercegnő – jó arisztokratához méltó módon – utazgatásokba ölte fájdalmát, menekült a vádló tekintetek és szavak, na meg a veszteség súlya elől, majd később ismét férjhez ment. Névadói státusza azonban háborítatlan maradt, és bár később többször is elvették a pompás zuglói út eredeti nevét, mindig visszakapta azt, legutóbb épp a rendszerváltáskor, 1990-ben.
A Stefánia nem a semmiből jött létre. 1879-ben alakították ki a Hősök tere és a mai Ajtósi Dürer sor között az ún. Corso utat (ma Olof Palme sétány), amit 1888-ban hosszabbítottak meg az Egressy útig – ekkor kapta a Stefánia út nevet. 5 évvel később még egy szakaszt hozzácsatoltak, az Egressy út és a Hungária körút között húzódó Víztorony utcát, ami a Stefánia és az Egressy út sarkán álló, 1880-ban emelt víztoronyról kapta a nevét, ez látta el a környéket ivóvízzel – 1950-ben bontották le. Ezzel pedig a hangulatos út elérte történetének leghosszabb méretét: a Hősök terétől a Hungária körútig ért.
Első ízben 1918-ban váltott nevet a Stefánia. Két évre megkapta minden magyarok ősatyja, Árpád nevét, ám ez a döntés nem tartotta magát sokáig – az 1919-es év úgy ért véget, hogy már újra Stefániaként emlegették a környéken élők. A következő névváltozást a II. világháború vége és a szovjetek iránti ideológiai lojalitás megszületése hozta el: Vorosilov marsall után Vorosilov út lett belőle. 1961-ben az 1953-ban átadott Népstadion után átkeresztelték Népstadion útra, hogy aztán a rendszerváltáskor visszaálljon az eredeti állapot, a Stefánia út.
Zugló, vagyis a XIV. kerület hivatalosan 1935-ben került kialakításra, és ezzel meg is született. A Stefánia utat is ekkor csatolták hozzá. Addigra az út nagyjából beépült: a javarészt még ma is álló villák és paloták 1890 és 1920 között épültek. Ezek között több olyan is akad, ami előtt az embert megállítja a szépérzéke. Ott van egyfelől a Magyar Állami Földtani Intézet (Lechner Ödön) szecessziós és a Stefánia Palota (Meinig Artúr) neobarokk épülete, másfelől pedig a nagykövetségek (például az olasz, a szlovák, a svájci, a líbiai), melyeknek a környék legszebb villái adnak otthont. Mindegyik előtt földbe gyökerezett lábbal áll meg az ember. Mindenképpen érdemes még megemlíteni a napjainkban lakóházként funkcionáló műteremvillát, ami a Stefánia 20. alatt áll (Bálint Zoltán és Jámbor Lajos). Eredetileg Ligeti Miklós szobrászé volt, majd egy másik szobrász, Kisfaludi Stróbl Zsigmond dolgozott és élt benne.
A Stefánia út Hungária körút felőli szakaszán álló sportlétesítmények is szót érdemelnek. A Papp László Budapest Sportaréna helyén sokáig a Magyar Posta lóállomása működött. Ahogy a cég átállt a benzines autókra, az istállók okafogyottá váltak, ezért raktározásra használták azokat egészen 1977-ig, amikor is ledózerolták a területet, melynek helyén 1982-ben átadták a Budapest Sportcsarnokot, ami 1999 decemberében leégett. A helyén felépített Sportaréna 2003-ban nyitotta meg kapuit.
A Népstadion már korábban megépült: 1953-ban adták át. Komolyabb felújítására az 1990-es években került sor, majd ezt követően kapta meg a Puskás Ferenc nevet (2002). A régi stadiont 2016-ban bontották le, az új pedig 2019 óta áll a helyén.
A Stefánia út egészen a 80-as évek második feléig ért a Hősök teréig. 1986-ban azonban az egész világ ledöbbent, amikor egy februári végi napon a szociáldemokrata svéd miniszterelnököt, Sven Olof Joachim Palmét meggyilkolták. A Magyar Népköztársaság vezetői úgy döntöttek, megtisztelik azzal a merénylet áldozatává vált egykori miniszterelnököt, hogy elnevezik róla a Városliget egyik sétányát. A választás pedig az Ajtósi Dürer sor és a Hősök tere közötti, addig a Stefániához tartozó szakaszra esett. Amivel Zugló leghangulatosabb útja ugyan elveszítette a parkra eső részét, ám szépsége ettől semmit sem kopott: ott maradtak az út menti, árnyas fák, nem beszélve a szebbnél szebb épületekről. A Stefánián legalább annyira szeret végigsétálni a fővárosi ember, mint a nagy testvérén, az Andrássyn.
