Újabb izgalmas látnivalóval gazdagodott a Váci utca, ahol negyedik galériáját nyitotta meg az IKONO. Madrid, Róma és Barcelona után már Budapesten is felfedezhetjük, milyen érzés szó szerint elmerülni a művészetben. A tárlaton található 10 fantáziavilágot magunk alakíthatjuk, részévé válva folyamatosan játék és alkotás határán mozgunk.

Kiállítások, koncertek, mozi vagy színházi előadások alatt általában csak megfigyelői vagyunk a művészetnek. Bár így is hat ránk az élmény, a legtöbben már nem mindig elégszünk meg ennyivel, egyre több interaktivitásra, egyre komplexebb élményre vágyunk

A most nyílt IKONO immerzív tereiben teljesen elmerülhetünk a művészetben, testre szabhatjuk, résztvevőjévé válhatunk a minket körülvevő fantáziavilágnak.

Az IKONO ötlete egy Japánban tett utazás hatására született meg az alapító csapatban, a kiotói Arasijama bambuszerdőben készült fotók hatására öltött pontosabb formát az ötlet, hogy olyan szórakozási formát alkossanak, ahol különleges helyekre utazhatunk anélkül, hogy repülőre ülnénk. Az első IKONO ennek szellemében jött létre három évvel ezelőtt Madridban, majd Rómában és Barcelonában is,

most pedig Budapestre érkezett a látványosság.

A Váci utcai galériában összesen 10 fantáziavilágban merülhetünk el, az egyes tereket olyan művészek alkották, mint Koketit, Heather Bellino vagy Kimberly Leahey.A bejáraton átlépve színes dzsungelbe érkezünk, majd a város legnagyobb labdamedencéjébe csúszhatunk bele. Ezután vár bennünket Kimberly Leahey a tenger világát idéző, UV-festékkel készült installációja.

Picasso festészeti kísérleteit fényfestéssel mi magunk is megidézhetjük. Sétálhatunk egy romantikus szerelmi történet kulisszái között, a Végtelen lámpások szobájában pedig egy szürreális sétát tehetünk a hatalmasnak tűnő tér pislákoló fényei között. A csendes, finomabb asszociációkat is lehetővé tevő szobából pedig gyermekkorunk számítógépes játékainak világába érkezünk, újra vár bennünket Super Mario.

A tárlat nagyjából egy óra alatt kellemesen végignézhető, arra azonban vigyázzunk, hogy egyáltalán nem fogjuk érezni az időt, annyira magába szív a környezet, elmerülünk az egymás után következő, abszolút Insta-kompatibilis világokban. Új, egyedi látnivalóval gazdagodott a belváros, még vibrálóbb, élettel telibb lett a Váci utca és környéke.

Címkék

Elérhetőségek

IKONO 1052 Budapest, Váci utca 27. Facebook-oldal Weboldal