Budapest Szubjektív – Turai Barnabás

Meglepő, hogy a mindfulness, a pozitív gondolkodás és a life coachok világában attól válhat híressé valaki, hogy nyilvánosan idegeskedik? Szerintünk nem! Mi kimondottan vágyunk az olyan tartalmakra, amelyekben nem a belső békénk megtalálásához kapunk tuti tippeket, és ahol a siker kulcsát sem akarják velünk öt perc alatt megkerestetni.

Turai Barnabás neve attól lett ismert, hogy elmesélte, mi teszi őt sík ideggé. Nem egyszerű ezt előre megjósolni, hiszen „rendes kivan” a közhelyektől, de a közhelyek miatti mentegetőzéstől is. Tökéletesen utánozza a reptéri bemondókat, a motivációs előadókat és az igazi művészlelkeket. Vagyis azokat a berögződéseket parodizálja, amelyeket mindannyian felismerünk, általában mindenki másban – néha pedig magunkban is. 

Barna dolgozott a nemzetközi diplomáciában, jelenleg pedig freelancerként tevékenykedik kreatív projekteken. Az Instagramon a pandémia alatt indította a Síkidegvagyok oldalt, amely Linczényi Márkkal népszerű podcastté nőtte ki magát, és a Mivanaveled Show szatirikus beszélgetős műsort is vezette.

Most pedig nézzük, hogyan látja Turai Barnabás Budapestet!

We Love Budapest: Mi az első dolog, ami az eszedbe jut Budapestről?

Turai Barnabás: Az albérletem a Batthyány téren, ahol találkozik minden, ami nekem fontos. A város tökéletes pontján, mértani közepén, Buda legpestibb kerületében, ahol minden barátom egy köpésre lakik, ahol egyszerre van budapesti hegy, budapesti víz és budapesti város.

WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?
 
T. B.: Az I. kerület, a Víziváros. Két éve költöztem a Batthyány térre, és azonnal otthon éreztem magam a kerületben. Pont annyira Buda, amennyire 29 évesen kell hogy Buda legyen. Csöndes, zöld és nyugodt, de csak egy folyó vagy egy megálló választ el a pörgéstől. A Víziváros egy falu a városban: rengeteg barátom lakik itt, akikkel meg tudjuk osztani, ha akciós a kígyóuborka a közértben, valaki mindig van a Bambiban vagy a Moszkván. Képes Gábor – helyi legenda – Víziváros Facebook-oldalát ajánlom mindenkinek, aki tanulna a környékről.

WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz?

T. B.: Reggeli a Bambiban. Rántotta három tojásból, sajttal, sonkával, zsemlével. Hozzá sittes kávé és gépi kóla. Utána Fény utcai piac, útközben benézek a Csóra Cipőboltba használt cipőért, és van ott egy kis pinceturkáló is. Hazafelé beugrok a ne pazarolj csomagolásmentes boltba, ott veszem a biotojást és a kimérhető dolgokat. Szemben, a Bem téren 105 éves kovászos kenyeret veszek Szabi A Péktől. Ebédet főzök, vagy ha van kedvem, a Róma Ételbárban eszem. Délután edzeni megyek a Gozsdu-udvarba, ahova csak nappal járok, de akkor is nehezen. A környéken beugrok a Soós Fotóba vagy a Narancsligetbe régiségért, a JUDAS-ba turkálni, a MADHOUSE-ba uzsonnázni. Ha nincs turistaszezon, estefelé elmegyek a Lukácsba fürdőzni, szaunázni. Este újabban a Margit körúton a Permanens Vakációba nézek le, ahol mindig vannak barátok, akik meg vannak róla győződve, hogy tudnak DJ-zni.

WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?

T. B.: Nagyon kíváncsi lennék a 70-es évek Budapestjére, amikor a szüleim voltak fiatalok. Úgy érzem, hogy Budapest egy díszlet, amiben mi csak vendégeskedünk. A neoklasszicista épületek túl régiek, de a másik fontos állomás a szocializmus volt. Nagyon érdekelne, hogy éltek az emberek akkor, amikor azok az épületek, amikre most már csak nosztalgiával vagy megvetéssel tekintünk, még valódi funkciójukat töltötték be. Megnézném a szüleim generációját, ahogy irónia nélkül birtokolják a csodás Déli pályaudvart, a régi 3-as metrót, a BS-t, a Népligetet vagy a panellakótelepeket.

WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?

T. B.: A Macskakőben, a Vár oldalában, Mátra borozóban, ahol merőkanállal mérik a bort, a Permanens Vakációban, ahol van Campari-szóda, Pesten a Kisüzemben, a Fekete Kutyában, a MADHOUSE-ban, de leginkább barátokkal a teraszomon.

WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?

T. B.: A Nagymező és a Dessewffy utca sarkán van a Csirke Csibész, ahol isteni rántott húsos szendvicset készítenek, májjal és kukoricasalátával. Olajban sült krumplival, kólával tökéletes.

WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten, ahova csak akarsz, hol élnél a legszívesebben?

T. B.: Nyilván egy rózsadombi Bauhaus-villában.

WLB: Ha könyvet írnál Budapestről, milyen helyszínek kerülnének mindenképp bele?
 
T. B.: Rakpart, alap, Filozófusok kertje, Víziváros, Rottenbiller utcai felüljáró.

WLB: Mi idegesít a legjobban Budapesten?

T. B.: Teljesen kikészülök attól, hogy rengetegen még mindig nem tudják, hogy a metrón nem kell megnyomni az ajtónyitó gombot ahhoz, hogy kinyíljon az ajtó. De felhúznak a túlárazott bruncholóhelyek, a részeg britek, az indulatdudálás (ami hosszabban van kitartva, mint három másodperc), az elvont kormányzati források, a metrócsempével, rose gold szegélyekkel felújított kávézók, a mosóport áruló maffia a Dohány utcában, hogy leszedték az Astoria Szálló gyönyörű neonját, és ha valaki nem áll jobbra a mozgólépcsőn.

WLB: A Márkó és Barna Síkideg podcastekhez hasonlóan zárjuk pozitívan a beszélgetést: mi tett legutóbb boldoggá Budapesten?

T. B.: Találtam kukoricával etetett, szabadtartású csirkét a Fény utcai piacon, ami persze mindig is volt, csak el kellett érte mennem, és meg kellett találnom végre.