Bár számtalanszor elhaladtunk mellette a Móricz Zsigmond körtéren, végül csak olvasói ajánlásra tértünk be a Hélium Bárba. Valahogy sosem jutott eszünkbe, hogy pont ezen a szeles sarkon egy olyan igazi szeszszentély nyílhatott, ahol mindenféle sallang nélkül, többszázféle spiritből válogatva, két igazán lelkes ősvendéglátós segítségével tehetünk szórakoztató és könnyed utazást a párlatok különleges és ízletes világában.
Míg a Bartók Béla út és környéke megszokott úti cél, ha jó falatokra vagy finom italokra vágyunk, addig a Móricz Zsigmond körtéren legtöbbször csak áthaladunk, egy-egy gyors ebédet, reggelit dobunk be. A Hélium Bár azonban üdítő kivétel, ahol érdemes több órát is eltölteni. A helyet két – nem is olyan régi, ám annál jobb – barát, Purgai Gábor és Tóbi László álmodta meg.
A két barman lelkesedése és közvetlensége abszolút elválaszthatatlan a helytől.
A két barman lelkesedése és közvetlensége abszolút elválaszthatatlan a helytől.
Ez itt bizony két barátságos, a jó italokat és a tartalmas beszélgetéseket egyaránt kedvelő vérbeli, évtizedes tapasztalattal rendelkező vendéglátós személyes játszótere, ahol mi is jól érezzük magunkat, hiszen az urak nemcsak a vendéget szeretik, de egymással is nagyon jó hangulatban dolgoznak együtt.
Számunkra ez pont az a hely, ahova egy nehezebb hét után szívesen beülnénk néhány ismerőssel, nemcsak azért, hogy igyunk valami finomat, hanem azért is, hogy egy kicsit el is merüljünk a párlatok ízes és erős világában, tanuljunk valami újat róluk. A középpontban a spiritek iránti lelkesedés áll, az a fajta, ami egyből magával ragadja és érdeklődésre ösztönzi a kezdőket, akik szívesen tanulnak újat, és sosem szégyellnek kérdezni. Talán emiatt a közvetlenség miatt nem bátortalanodunk el a magas,
kivilágított, egyedi tervezésű polcrendszert látva, ahova az urak létrán másznak fel egy-egy üveg jó whiskey-ért, ginért.
kivilágított, egyedi tervezésű polcrendszert látva, ahova az urak létrán másznak fel egy-egy üveg jó whiskey-ért, ginért.
A magas bárszékek és asztalok elhelyezése is erre a területre tereli a figyelmünket, így a kivetítő helyett a különleges italokat és a csodás üvegeket vesszük szemügyre, Gábor és Laci pedig arra biztatnak minket, hogy inkább többféle italból kóstoljunk keveset, és élvezzük ki az ízeket. A válogatásban egyébként szívesen segítenek, úgy vettük észre, számukra is jó játék kitalálni, kinek mi jöhet be. Mi rájuk hagyatkoztunk a rendelésnél, és jól tettük, ugyanis olyan figyelemmel próbálták belőni az ízlésünket, hogy végül mi is izgultunk, hogy finomnak találjuk-e, amit kiválasztanak számunkra.
Nemcsak a látvány és a vendéglátók rátermettsége, hanem a koncepció is különleges és szerethető. Összesen körülbelül 400-féle ital közül választhatunk, melyek közül a legfontosabbak a párlatok, amiket néhány klasszikus koktélban vagy kevert italban is kérhetünk. Az egyedi külsejű polcrendszer sem csak az esztétikát szolgálja, a speciális elrendezésnek köszönhetően könnyebben válogathatunk az italok közül.
A legizgalmasabb a pult jobb oldalán, két sorban elhelyezkedő whiskey-válogatás, de a ginforradalom ide is igazi különlegességekkel ért el, természetesen az italhoz tartozó különböző fűszerekkel, bitterekkel (aromás likőr ízesítéshez) és tonikokkal. Rumok, tequilák, vodkák különleges választékát gyűjtötték össze a tulajdonosok, a kínálat pedig folyamatosan változik, hiszen mindig van valami újdonság, amit érdemes megmutatni a vendégeknek, aki pedig valami könnyedre vágyik, annak természetesen szép borok, jó sörök, pezsgők állnak a rendelkezésére.
Mi a melegre való tekintettel egy kesernyés és üdítő Americanót (Hélium Special – 3500 Ft) ittunk, az aromás vermut és a kesernyés campari nagyon jólesett a melegben. Annak érdekében pedig, hogy autóval érkező fotós kollégámmal is koccinthassunk, kaptunk egy alkoholmentes gin-tonikot (3500–5000 Ft). Közben megtudtuk, mennyire sokat számít egy jó pohár, mennyit ad az ízhez még egy csepp bitter vagy egy spricc szóda.
De ezek mind olyan kérdések, amiket sokkal egyszerűbb és élvezetesebb helyben, egy-egy ismerősünkkel, barátunkkal együtt, Gábor és Laci segítségével megvitatni. Ha pedig betérünk ide egyszer, és elbeszélgetünk az urakkal, szinte biztos, hogy még nagyobb tudással és érdeklődéssel fogyasztjuk majd következő italunkat.