Benéztünk a műterembe – Göncz Dalma

Fotós kollégámmal csinos családi házak közé, a Széchenyi-hegyre érkezünk, az utca rendezett, a kilátás lélegzetelállító. Itt találkozunk Göncz Dalma képzőművésszel, aki egy kis oldalkapun át olyan kertbe vezet bennünket, ahol teljesen elfeledkezhetünk az alattunk nyüzsgő városról, a környék házait, takaros utcáit matuzsálemi korú diófa és egy hatalmas cseresznyefa takarja el. Az árnyékban üvegházra leszünk figyelmesek, amelynek nyitható oldalai beengedik a madárcsicsergést és a lágy szellőt a készülőfélben lévő művek közé. Tökéletes környezet az alkotáshoz.

A különleges műteremben csak második pillantásra figyelünk fel a furcsa anyagokra és szerszámokra körülöttünk. Az egyik sarokban építőiparból ismert zsákot találunk, különbözőféle habarcsok, szemcsék, keverőtégelyek hevernek egymás mellett. Dalma mosolyogva meséli, hogy míg otthonában családja, három gyermeke miatt igyekszik patinás rendet tartani, a műteremben megéli azt, hogy nem kell senkihez alkalmazkodnia, ez egy jóval szabadabb világ, amit nem kevés küzdelem árán épített fel.

Már gyermekkora óta érezte magában a készetetést az alkotásra, folyamatosan képezte magát ebbe az irányba, ám családja tanácsára teljesen másfelé, a nyelvek és a gazdasági szektor irányába tanult tovább, majd éveken át foglalkozott hotelmenedzsmenttel. Noha művészi ambícióit nem támogatták, 

a természet szeretetét is gyermekkorából hozza magával.

Persze a gazdasági végzettség megszerzésével, a nyelvtanulással töltött évek sem voltak haszontalanok, olyan tudásra is szert tett, melynek segítségével lépéselőnyt szerzett a művészeti menedzsment világában. Erre szüksége is volt, hiszen nem követte a jól bevált utat, ami a Kisképzőre, majd a Képzőművészeti Egyetemre visz, a nemzetközinél jóval kisebb, zártabb hazai műtárgypiac sajátosságai miatt pedig végül könnyebben talált támogatást külföldön, mint itthon. Első megjelenései Miamiban, Padovában, Bécsben voltak, 

nemrég Hongkongban is bemutatkozhatott, és hamarosan Pekingben és Szingapúrban is egyéni kiállítása lesz.

Bár marketingben való jártassága miatt profin felépítette bemutatkozását, ez mit sem ért volna önismeret, kiérlelt stílus és izgalmas alkotások nélkül. A kísérletezés éveit, az ezzel járó bizonytalanságot és a kemény munkát ő sem úszta meg, még úgy sem, hogy világosan érezte, el fog jutni oda, hogy koncentráltan művészettel foglalkozhat. A téma mellett Dalmának azt a sajátos vakolási technikát is ki kellett kísérleteznie, amit a mostani alkotásaiban használ. Ma már mosolyogva meséli, hogy rengetegféle betonnal dolgozott, mire kikötött egy light verziónál, ami könnyebben mozgathatóvá, tartósabbá teszi az alkotásokat, de műgyantából is 6-7 fajtát kipróbált, mire megtalálta a tökéletes változatot, a festékekről és más anyagokról nem is beszélve.

Az alkotások fő témája a környezetre való odafigyelés, a természet fenyegetettségével való szembenézés gyermekei születésével vált egyre fontosabbá számára. Ahogy pedig művészként fokozatosan tudatosabbá vált, nemcsak a saját ösztönei, hanem a szakmai sikerek, visszajelzések is e felé a téma felé terelték, eközben kialakult egyedi technikája, kifejezésmódja is, míg végül, nagyjából hat évvel ezelőtt rátalált saját hangjára.

Bár az absztrakt expresszionizmustól a geometrikusabb irányzatokon át a gesztusfestészetig számos művészeti stílusban mozog otthonosan, a legfontosabb inspirációt a Matéria Művészeti Társaság munkássága jelenti számára, az általuk használt vakolásos technikák és az anyagközpontú gondolkodásmód egészül ki Dalma sajátos témájával a természet, életterünk megőrzése iránti aggodalommal. 

Az általa kikísérletezett technikának a betonográfia nevet adta. 

Először betonnal vakolja a vásznat, majd olajfesték, gyöngyök, műgyanta és más anyagok segítségével hozza létre az izgalmas, jellegzetes struktúrákat, kelti életre a sajátos témát.

Az alkotások sok esetben fotók vagy személyes élmények stilizálásával születnek, így lehetséges, hogy a korallfehéredés jelensége vagy a táj harmóniája utazás közben ragyogóan impulzív, gesztusjellegű alkotásokon jelennek meg. A beton a föld, a talaj, a kőzetek, az épületek jelképe lesz, míg a műgyanta és a gyöngyök ragyogása segítségével a víz transzparenciája, csillogása ölt formát.

A műterem éppen olyan harmóniát ápol a környezet folyton zizegő csendjével, mint aminek a vágya a képeken is megjelenik, kibékíthetetlennek hitt ellentétek simulnak egymásba a művész környezetében és az alkotásokon is. Olyan világban járunk, ahol a beton, a társadalmi együttműködés alapvető egységét jelentő városok építőanyaga és a természettől kölcsönzött organikus formák, színek nem kiszorítják, hanem élni és működni hagyják egymást, a „betondzsungel” és a „vad természet” nem egymást kizáró ellentétként jelennek meg. De a szigorú, nehéz és rideg beton és a segítségével megjelenő lágy, organikus formák a férfi- és a női jellegzetességeket is eszünkbe juttathatják, amelyek Dalma világában szintén békét kötnek egy festmény erejéig.

Egy ironikusabb értelmezés szerint pedig a gyöngyök, a ragyogó színek és az alattuk megbújó szürke anyag azokra a festékrétegekre, filterekre is utalhatnak, amelyek segítségével nap mint nap elrejtjük valódi énünket a közösségi médiában, vagy a különböző társadalmi szerepkényszerek között próbáljuk ahhoz a konstruált képhez igazítani magunkat, ami kizárólag ennek az aktusnak a következtében jön létre.

Az alkotások címei sokszor segítenek a művek tartalmát megfejteni, legtöbbször az inspiráció forrására utalnak, ám Dalma az értelmezés szokványos útjain való bolyongás, bonyolult leírások olvasgatása helyett arra biztat bennünket, hogy merjük a saját gondolatainkra, érzéseinkre hagyatkozva elemezni az alkotásait, engedjük, hogy hassanak ránk a színek és a formák, az alkotások apró részletei, vegyünk példát a gyerekekről, akik még teljesen intuitív módon állnak ezekhez a kérdésekhez.

Noha a művek sajátos világa jól felismerhető, a technika folyamatosan fejlődik tovább. A legújabb alkotások például a beton zsaluzása segítségével idézik fel a növényi metszetek formáit, a levelek erezetét, hiszen Dalmát már régebb óta foglalkoztatta, hogyan tudná direktebbé tenni a természeti formákat. A művész alkotásai új kiállításokon is láthatóak lesznek, hongkongi megjelenése után, ősszel végre itthon is nagy tárlat keretében láthatjuk majd munkáit, minden érzékszervre ható élmény, meglepetések várják majd a látogatókat, az élmény pedig a tárlatról hazatérve is velünk marad majd. „Ha Magyarországon élek, itt alkotok, alapvetően itt kell gyökeret vernem” – mondja Dalma.