Budapesti tereket bemutató sorozatunk új részéhez egy aprócska teret választottunk, ami egyfelől az egyik legfiatalabb terünk, másfelől pedig az egyik kedvencünk. Ha a Bem térről elindulunk a Fő utcán a Batthyány tér irányába, pár lépés, és a Trapper bolt után már ott is találjuk a Tarasz Sevcsenkóról elnevezett terecskét, melynek majdnem a közepén ott áll az ukrán költőóriás szobra. Az árnyas fák alatt üldögélni, olvasgatni, párban turbékolni vagy csak beszélgetni, netán elmerülni a gondolatainkban – minderre tökéletes a budapesti terek parányi ékszerdoboza, a Sevcsenko tér.
A sok zöld, a fák és a virágok miatt meg a Fő utca forgalma ellenére is nyugis terecske igazából olyan, mint egy apró park. Ha szemben állunk a térrel – hátunk mögött a Fő utca –, akkor balra a Király Gyógyfürdőt, jobbra pedig a Szent Flórián görögkatolikus kápolnát látjuk. A téren fut keresztül a Fő utcából leágazó Ganz utca eleje, bár ezen a rövid szakaszán – érthető okból – csak gyalogszerrel lehet közlekedni, a tér utáni folytatása viszont már hagyományos utca: a közepén autók közlekednek, a gyalogosok meg a járdán.
Kezdjük talán azzal, hogy tisztázzuk: ki is volt Tarasz Sevcsenko? A költő, prózaíró, festő, grafikus és humanista az ukránok Petőfije, 1814 és 1861 között élte tragikus életét. A jobbágysorba született ifjú már egészen korán érdeklődést mutatott a művészetek iránt, ezért Szentpétervárra költözött, és festőiskolába járt. Közben érzelmes és szomorú költeményeivel egyre nagyobb népszerűségre tett szert, elsősorban a szabad gondolkodók között, ami maga is volt. Ez lett a veszte: száműzték a Kaukázusba, ahonnan csak 10 évvel később, többek között Tolsztoj közbenjárására térhetett haza. Ekkor azonban már nagybeteg volt, pár évvel később meg is halt. Ő a legtöbb nyelvre lefordított, első számú ukrán költő, egy nemzeti ikon.
A tér egész későn kapott nevet, addig csupán egy névtelen közterület volt a templom és a törökfürdő között. Első körben 2007-ben felállították Sevcsenko szobrát, amit Ivan Mykytyuk ukrán művész készített el. Az ember azt gondolná, hogy a szoborállításból logikusan következett, hogy az akkor még névtelen teret is a költőről nevezzék el, de arra még egy fél évtizedet várni kellett: 2012 októbere óta viseli Sevcsenko nevét. Ez pedig végre ráirányította a figyelmet erre az apró ékszerdobozra.
A Sevcsenko tér területén a középkorban a városfal húzódott, a közelében, a Bem tér magasságában pedig a Kakas kapu. Ekkoriban a fürdő is még a kapu nevét viselte: Kakas kapu fürdőjének hívták, Királyra pedig csak az 1790-es évek legvégén váltott, miután a Kőnig család (a Kőnig magyarul 'királyt' jelent) megvásárolta. A fürdőt eredetileg még 1565-ben kezdte felépíttetni az akkori budai pasa, Arszlán, ám a munkálatokat csak az utóda, Szokoli Musztafa pasa parancsnoksága alatt fejezték be.
A tér másik fontos épülete a Szent Flórián görögkatolikus kápolna, amit a tűzvészek ellen óvó szent tiszteletére emeltek. Flórián széles körű kultuszát nem sokkal korábban osztrák és német bevándorlók hozták magukkal. A kápolna megépítését is egy Bajorországból Magyarországra áttelepült pékmester, bizonyos Christ Antal finanszírozta, legalábbis az első felét, mert az építkezés két ütemben zajlott. Az 1750–1754 közötti első szakaszt állta a pék, az 1759–1760 közötti másodikat pedig már az egyház. 100 évvel később a kápolna kórházzá alakult át, majd hosszú ideig lakatlanul állt, amikor is 1920-ban megkapta a görögkatolikus egyház. Azóta az övék, és nagy szerencse, hogy az épület se a II. világháború, se az 56-os forradalom alatt nem szenvedett különösebb kárt.
Amiről még mindenképpen szót kell ejteni a tér kapcsán, az a Király fürdővel egybeépült klasszicista épületrész, ez a borostyánnal benőtt csoda, aminek az aljában működött sokáig a Sörmanufaktúra nevű hely. Most nincs ott semmi, de a házra ennek ellenére is jóleső érzés ránézni. Akárcsak letelepedni a tér valamelyik padjára, beszívni a virágok és a fák illatát, lehunyni a szemünket és elmerülni a múltban, ami az embert ezen a csöppnyi téren szinte kézzel tapintható módon körülveszi.
