Korábbi, budapesti japános helyeket bemutató cikkünk készítése során teljesen elbűvölt bennünket a bonszaiok csodálatos világa, és ahogy az lenni szokott, mikor az embert valami nagyon érdekli, a téma hirtelen mindenütt szembejött. Így ismerkedtünk meg Katona Ervinnel, aki az Állatkert és a Füvészkert bonszaigyűjteményét is kezeli, klubot vezet, és természetesen saját minifái is vannak. Ő segített nekünk eligazodni ezeknek a csodás növényeknek a világában, hiszen bonszait nevelni komoly tudomány.
Budapesten a legnagyobb látogatható bonszaigyűjtemény az Állatkert Japánkertjében található, egy nagyon szép pavilonban. Története 25 évvel ezelőtt kezdődött, mikor a Magyar–Japán Baráti Társaság 17 növényt adományozott hazánknak, ami később vásárlások és további adományozások során újabb egyedekkel gyarapodott, így ma már 56 növényt számlál. Mi ebben a gyűjteményben lestünk be a kulisszák mögé és ismertük meg a bonszaiok titkait. A másik jelentős fővárosi gyűjtemény a Füvészkertben található, ez vásárlás útján alakult ki, és nagyjából feleakkora mint az állatkerti.
Ezenkívül szerte az országban több értékes minifaegyüttest találunk, Pécsett él például az egyik legzöldebb ujjú bonszaios, Burschl József, aki remek ízléssel, szakértelemmel és még több türelemmel alakítja gyűjteményét. A minifák szerelmesei igazi közösséget alkotnak a fővárosi szövetben is és többféle egyesületbe tömörülnek. Ezek közül az egyik legpatinásabb az 1983 óta működő Egyetemi Bonsai Club, amelynek pár száz tagja van, jóllehet csak 30-40 foglalkozik igazán komolyan ezekkel a csodás növényekkel. Vezetőnk, Katona Ervin az állatkerti és a füvészkerti bonszaiok gondozása mellett ennek a klubnak az elnöke, de 25 saját növénye is van, amelyekkel a nagyobb munkákon kívül naponta mintegy másfél órát foglalkozik.
Noha a minifákat általában a japán kultúrához kötjük, fontos tudni, hogy alapvetően Kínában kezdődött a karrierjük. Kialakulásukhoz sokféle legenda kapcsolódik. Az egyik monda szerint az első bonszaiok mögött a merényletektől való félelme miatt paranoiássá vált és ezért állandóan úton lévő hatalmas uralkodót, Csin Si Huang-tit kell keresnünk, aki kedvenc tárgyait és növényeit folyamatosan magával vitte útjaira. Ebből az időszakból ismert Csiang Feng varázsló neve, aki a leírások alapján a hegyeket, az erdőket olyan apróvá varázsolta, hogy elfértek egy tálban.
Elképzelhető, hogy a legenda az első bonszainevelőre utal, de az is, hogy az első minifákat néhány száz évvel korábban az utazgató orvosok fejlesztették ki, hogy magukkal tudják szállítani gyógynövényeiket. Csin Si Huang-ti uralkodásának környékén mindenesetre fontos változások történtek a kertkultúrában, ekkor jelentek meg az első kínai penjingek, vagyis cserépbe zárt minitájak.
Most azonban hagyjuk el Kínát, és evezzünk át Japánba, ahova a VI. században – a buddhizmust terjesztő kínai szerzeteseknek köszönhetően – érkeznek meg az első bonszaiok, amelyek a XIV. századra a nemesek, a szamurájok és a jómódú városlakók otthonainak meghatározott díszítőelemévé válnak az ikebana mellett. A bonszaiokat a házak speciális, reprezentációra kijelölt részében helyezik el. Innen már csak egy ugrás Európa, ahova diplomáciai ajándékként, spanyol és portugál közvetítéssel érkeznek meg az első fák. Jelenleg Európában az egyik legjelentősebb gyűjtemény Heidelbergben található, ahol egy 800 éves minimatuzsálemet is megtekinthetünk.
A kis fák mögött nemcsak komoly filozófia, a természet megfigyelése, a kint és a bent közötti határ elmosódása jelenik meg, hanem különleges kertészeti tudás is.
A kis fák mögött nemcsak komoly filozófia, a természet megfigyelése, a kint és a bent közötti határ elmosódása jelenik meg, hanem különleges kertészeti tudás is.
Az első egyedeket erre alkalmasnak látszó, nagyobb, a természetben található fákból nemesítették, mára azonban természetesen Japánban is tilos bármit is kiásni és hazavinni az erdőből, és nincs is erre szükség, hiszen az évszázadok alatt kialakultak azok a bonszaiok nevelésével foglalkozó családok, amik a meglévő minifák szinte minden részét hasznosítják, az utolsó lemetszett ágacskáig.
Nincsen tehát külön bonszaimag, a célra rendes méretű fák magját, hajtását használják, és fáradságos, több éven át tartó munkával születik meg a kívánt forma. Ha magból szeretnénk bonszait nevelni, legyünk türelmesek... Nagyon türelmesek. Hiszen az ültetés után nagyjából két év alatt lesz akkora a magonc, hogy megkezdődhessen az alakítás, majd fajtól függően nagyjából 6-7 év után kezdhetünk bonszairól beszélni, így nem csoda, hogy egy kisebb fa ára 1200 euró is lehet, a nagyobbak között pedig nem ritka a 7-8000 eurós sem.
Ráadásul a bonszaiokról való gondoskodás folyamatos, napi munkát követel, metszést és öntözést. A tápanyagokat is tökéletes arányban kell adagolni, hogy a fa megfelelően fejlődjön, a gyökereknek pedig pár évente el kell távolítani kb. harminc százalékát. Erre persze csak pihenési időben kerülhet sor, és akkor is csak speciális eszközök segítségével, hiszen a tápanyagfelvételben a gyökerekhez kapcsolódó gombáknak is nagy szerepük van.
A bonszaiok metszése és alakítása külön erre kifejlesztett eszközökkel történik. Szinte semmi sem lehetetlen a minél szebb forma érdekében, különleges csapolási módszerekkel akár komplett ágakat is át lehet helyezni a fán, csak legyen időnk kivárni a sokszor néhány éves folyamatot. A legtöbbször azonban különböző drótokat használnak az alakításhoz, és a metszőollót sem kímélik.
És hogy milyen fából lehet bonszait nevelni? Nos, ennek szinte csak a józan ész szab határt, hiszen például a nagyobb levelekkel rendelkező fafajoknál a korona eltakarja a picinyke törzset, így az alakító munka nem túl látványos. Ettől eltekintve azonban a minifák és a fajtájuknak megfelelő nagyobb egyedek alapvető igényei megegyeznek. Az Állatkert gyűjteményében számtalan bonszai látható, amiket a mi égtájunkon is megtalálható fafajokból alakítottak ki. Az ilyen fák egy kert vagy erkély csodás díszei is lehetnek, az évszaknak megfelelő színpompás levelekkel, virágokkal, télen pedig hóval fedve.
Természetesen minden fácska – csakúgy mint a természetben található nagy testvérei – egyedi és megismételhetetlen, ugyanakkor a legtöbb Japánból érkező dologhoz hasonlóan egy adott ponton kifinomult művészetté vált, és bonyolult szabályoknak kell eleget tennie. Fontos szerepe van például a bemutatásuknak is. A bonszaitálak alak, méret és forma szerint elképesztő változatosságot mutatnak, de szinte külön művészeti formának tekinthetjük a képektől a köveken (szuiszeki) vagy a kísérőnövényeken (kusamono) át azokat az elemeket, amelyekkel bonszaiunk szépségét kiemelhetjük.
A cél minden esetben az, hogy a fajtájuknak megfelelő, a természetben megtalálható idős fákéra emlékeztető formára sikerüljön alakítani növényünket, ehhez pedig rengeteg stílus és technika áll rendelkezésünkre. A törzsek formája, száma, a gyökerek és a korona formája vagy éppen az elrendezés szerint is többféle stílusba sorolhatjuk a bonszaiokat. Persze nekünk most nem célunk szakkönyvet írni, így csak arra van lehetőségünk, hogy néhány technikát kiemeljünk a gyűjteményben látott különösen szép növények közül.
A bonszaiok világa nagyon megkapó, egészen különleges perspektívát ad a természetben való gyönyörködésnek. Ha tehát van türelmünk és húsz éven át napi másfél óránk, akkor próbálkozhatunk egyszerűbb, lakásban tartható fajokból, például fikuszokból bonszait nevelni. Ha viszont ehhez nem érzünk elég energiát magunkban, akkor inkább menjünk el az Állatkertbe vagy a Füvészkertbe, és gyönyörködjünk az ott láthatókban.
