A Városháza nemcsak az ország legnagyobb egészségügyi intézménye volt még a városházi funkciója előtt, de az egyik legszebb barokk épülete is, amit Mária Terézia még a bécsi palotáknál is szebbnek tartott. Ez a máig monumentális tömb már 300 éve áll Budapesten, azóta párszor funkciót váltott, de átélte az 1848–49-es szabadságharcot, a világháborús bombázásokat és megannyi történelmi eseményt, ahogy szemtanúja volt szerelmek születésének, fájdalmas szakításoknak, városi élettörténeteknek is.
Budapesten sétálgatva lehet, hogy nem a Városháza épülete lesz az, amin megakad a szemünk, holott még úgy is monumentális, hogy ma már nem teljes egészében foglalja el egykori helyét, mégis érdemes más szemmel vagy figyelmesebben körüljárni, mint ahogy a mindennapi rohanásban szoktuk. Főleg azért, mert így olyan részleteket vehetünk észre, mint a III. Károly tengeri utazásait vagy Savoyai Jenő győzelmeit ábrázoló domborművek, de a Városház utca felőli oldalon ott van a földgömböt tartó Atlasz és a Háború és Béke allegorikus alakjai is, nem beszélve a templomtoronyról.
Mindig is furcsálltam, hogy kerül egy templomtorony a Városháza épületére, és miért néz a legdíszesebb része egy mellékutcára, és egyáltalán, hogy kerültek ide az invalidusok. De ahogy egyre jobban megismertem Budapest történetét, rájöttem erre a titokra is. Az épületet eredetileg a délvidéki törökellenes harcokban megsérült katonák és családjuk számára tervezték a párizsi és a prágai invalidusházak mintájára, és annak ellenére, hogy már az 1690-es években felmerült az építés terve, a megvalósulásig jó pár évet várni kellett.
Széchényi György esztergomi érsek vetette fel az udvari haditanácsnak, hogy szükség van egy olyan intézményre, ahol a háborús sérülteket gyógyítják, a munkaképtelenné és hajléktalanná vált katonák pedig otthonra találnak, és nem elszegényedve, kilátástalanul kódorognak a pusztaságban. Noha az érsek még egy alapítványt is létrehozott erre a célra, a jó elképzelés és a hatalmas tervek csak tervek maradtak.
Az 1700-as években ismét felmerült az intézmény megépítésének gondolata, bele is vágtak a tervezésbe és a kivitelezésbe a bécsi udvar akkori építészével, Fortunato de Pratival, de az építkezés során egyre több akadályba ütköztek, a pénz pedig az alapozási munkálatoknál elfogyott, így leállt az egész. A következő nekifutás már valamivel szerencsésebbnek bizonyult: III. Károly magyar király és Savoyai Jenő hadvezér bőkezűen adakozott az építkezéshez, így 1727-ben újraindulhatott a munka – nem véletlen, hogy az ő hőstetteiket látjuk az épületet díszítő reliefeken.
A tervezéssel a császári építőmestert, Anton Erhard Martinellit bízták meg, aki monumentális olasz barokk stílusú házat tervezett, és bár elképzelése szerint akár 4000 főt is elszállásolhattak volna a komplexum falai között, ez nem valósult meg. De nem a pénz, hanem a városfal miatt, ugyanis a telek akkor még nem Budapest központjában, hanem a szélén helyezkedett el. Az építkezés 1741-ben érte el a falat, és innentől kezdve hosszas huzavona indult az építtetők és a városvezetés között a fal bontásáról.
Mindeközben a katonák beköltözhettek az épületbe, ami a maga négyhektáros területével város volt a városban: itt külön rézpénzzel fizettek, és a kórház mellett saját mészárszéke, vendéglője, gyógyszertára, textilüzeme, temploma és iskolája is volt. Az évek során folyamatosan bővítették a komplexumot, de a betegek számára még így is túlzsúfolttá vált a hely, ráadásul a higiéniai hiányosságok miatt még járványgócponttá is vált, emiatt II. József a beteg katonák vidékre telepítése mellett döntött, helyükre pedig a gránátosait költöztette, így lett az Invalidus-házból Károly- vagy – ahogy a pesti köznyelv hívta – Gránátosok kaszárnyája.
A pesti városháza ekkor még a mai piarista tömb helyén, a Belvárosi Plébániatemplom mögött állt, de mivel az Erzsébet híd építése miatt az egész környék átalakításába belekezdtek, a fővárosi adminisztrációnak új hely után kellett néznie, a kiszemelt épület pedig a Károly-kaszárnya lett. Miután a hivatalnokok beköltöztek az épület falai közé, világos lett, hogy az épülettel viszonylag sok probléma van, köztük az egyik legnagyobb, hogy a főhomlokzat egy mellékutcára néz.
Átalakításának gondolata az évek során többször is felmerült, de a megvalósításig sosem jutottak el. A II. világháború során a szovjetek szétlőtték az épület Károly körúti szárnyát, mert itt volt a német és a nyilas parancsnokság, ennek helyén a 2000-es évek elejéig bazársor állt. Azóta a bazársor eltűnt, helyén ma lekövezett teret találunk, ami plakátkiállítások és nyári pop-up pihenő otthona, de a jövőben ismét átalakítják majd.
