Ahogy arról tavaly beszámoltunk, egy új kerthelyiséget
köszönthettünk a fővárosban, a Mad Scientist Mad Kertjének és a belvárosi
Madhouse Budapest bisztrójának a szerelemgyerekét, a Mad Garden Budát. A
különleges óbudai környezetet a 237 éves Selyemgombolyító biztosította. Most
bejelentették, hogy az idei szezonban is megnyílik a kert, és ahogy a szervezők
írják: szerették volna emelni a tétet a második szezonra, így kéthetente csütörtökönként
koncertekkel készülnek: élő naplementekoncertek elnevezéssel.

„Az italszortiment nagy része megmaradt, viszont az ételkínálatunk megújul. Amit itt biztosan megtalálsz 2023-ban is az a Kiskertpiac, a Mad Game Night társasjáték est, ingyenes szakértői kerekasztal-beszélgetések különböző témákban és sok-sok olyan program, mely tökéletes az este indításához” – írják.

„2022-ben nyitottunk először és éreztük, hogy igen, sikerült
létrehoznunk egy olyan atmoszférát, ami miatt szívesen üldögélnek nálunk az
emberek napközben egy kávé mellett, vagy akár jönnek el este a barátokkal,
hiszen a minőség fix, a staff kedves, a hangulatos kert pedig tényleg magáért
beszél. Persze csábító a 10 sörcsap is, mely mindig tele premier sörökkel, a
széles natúr borkínálat vagy a különleges spirit választék.”

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés