A kőbányai rozsdaövezet szélén található egykori szalámigyár épületeiben ma a 4K, vagyis a Kőbányai Kortárs Kultúr Központ üzemel. El sem hinné az ember, de amellett, hogy a város legmenőbb bolhapiacát intézik, van náluk pazar skandináv retró bútorokkal teli bútorraktár, mikrozöldségfarm, színházi tér, kertmozi, galéria, fedett gördeszkapálya, próbatermek és műhelyek is. A leromlott és omladozó ipari tájban a kultúra stabil gyökeret eresztett, és egyre-másra hozza a hajtásait.

Ahogy a K-sztori kezdődött

A Kőbányai Kortárs Kultúr Központ nagyjából három éve nyitott meg, de az itt szorgoskodó csapat két évvel ezelőtt – amikorra végül is összeállt – kezdett bele a félgőz helyett a totális munkába. A 4K-t ma hárman irányítják: Balizs Katáé a branding, a közösségi média és a rendezvények, Berta Máté az alapító, ő amolyan „házmesterként” viszi a ház mindennapi ügyeit, Sternthal Márk pedig a rendezvények lebonyolításáért felel. Mellettük azonban még vannak páran, akik nélkül a 4K nem működne, vagy közel sem úgy, ahogy most működik: Bea, aki őrzi az épület kulcsait és a portát irányítja, István az ezermester, valamint a pakolásban, rendezkedésben sokat segítő Zsombor, Conrad, Eni és egy másik István, de az itt működő bútorraktárra, a Colorbarra (Szakál Zsolt) is lehet számítani. És végül, de nem utolsósorban ott van még Szeles Gagesz, aki a 4K fotósa (a cikk végén látható néhány képe, amiket régebbi rendezvényeken készített). 

Minden egy poszttal kezdődött. Másfél-két évvel ezelőtt Kata kitett a közösségimédia-oldalakra egy felhívást, amely szerint vannak náluk üres műhelyek, üres terek, amelyeket ki lehet bérelni, és annyi lett az újraosztás a posztból, hogy végül 40 ezres elérést hozott a felhívás. Amire egy „hiperfantasztikus” influenszer meg sem mozdulna, de az ismertség felé törekvő, még új és ismeretlen kulturális központ számára maga volt a csoda, merthogy egy csapásra beindította a dolgokat. Ebben közrejátszott sok minden: nagyon kevés hasonló hely van a városban, ráadásul az egyik legnépszerűbb, a Dürer Kert akkor zárt be, az épp lezáruló Covid miatt pedig már mindenkinek tele volt a hócipője az otthoni munkával, ezért egész sokan kerestek maguknak valami kis zugot. Ráadásul bár Kőbányán van a hely, gyorsan és egyszerűen megközelíthető, van parkolóhely is, vagyis még csak az sem lehetett kifogás, hogy bonyolult az elérhetősége, mert nem az. 

Film, színház, muzsika

A 4K egy hatalmas, négy szárnyból álló épületegyüttes, amit négy utca fog közre: a Kolozsvári, az Endre, a Halom és a Füzér. Több bejárata is van, de ezek általában csak kifelé működnek, leszámítva a főbejáratot, ami a Kolozsvári utca felől nyílik, és arról lehet autóval behajtani az udvarra, amit a négy épületszárny határol. Kívülről (ha nem is minden pontjukon, de) kimondottan jó állapotúak az épületek, az udvarról szemlélve viszont már rosszabb a helyzet, ott már látszik az idő vasfogának munkája. Ugyanakkor ez a viharvert indusztriális hangulat kimondottan jól passzol a kulturális központhoz, pláne hogy részben a korábban ide szervezett, mindig egyszeri alkalmas technópartik világából nőtt ki. Mint ipari épületnek a múltja változatos: működött a falak között szalámigyár, textilüzem és papírgyár is. 

Az egyik szárny szinte teljes egészében a műhelybérlőké, akik között vannak zenekarok, kézművesalkotók (festő, ötvös, bőrös, keramikus stb.) meg rendezvényesek. A következő szárnyban, közel 600 négyzetméteren működik a színházterem, ahol a Budapest Skizo csoport dolgozik – az általuk játszott Hazai Attila-regény címéről kapták a nevüket. De volt egy ennél nagyobb, 800 négyzetméteres színházterem is, amit végül az Alapdeszkák nevű deszkáscsapat kapott meg, akik pályaépítéssel foglalkoznak, és páran közülük magánszorgalomból oda is megépítettek egyet – ez volt Budapest első fedett gördeszkapályája, ami annak idején még nagy szám volt, azóta viszont már máshol is találunk ilyet Budapesten. Ez egy gyakorlópálya, amit eleinte az alapdeszkások meg a spanjaik használtak csak, jellemzően ősztől tavaszig, de később másokat, idegeneket is beengedtek. 

Visszatérve a színházra, a Skizo csoport előadása kihasználja a teljes teret. Az egyik, zenés előadásukat például az épületen belül berendezett több helyiségben játsszák egyszerre, a nézők pedig az udvaron nézik kivetítőn a közvetítést, aztán a színészek megjelennek élőben is, sőt még autókat is mozgatnak a darab részeként. Komplex előadás. Az udvar egyébként fontos pontja a 4K-nak. Itt tartják a kertmozis estéket, amelyek az első pillanattól kezdve nagyon népszerűek, jönnek mindenfelől a városból, elsősorban persze a belváros felől, de helyben élők is érkeznek, ami azért is külön öröm, mert elsősorban a kerület kulturális életét szeretné fellendíteni, felpezsdíteni a hely kreatív csapata. Akiknek nagy előnye, hogy a 4K-t szerelemből tudják csinálni, megkötések és kompromisszumok nélkül, ugyanis mindenkinek van mellette egy másik munkája is, amiből megél. Ezt viszont csak csinálják, és úgy, ahogy a legjobban esik. 

Itt minden kultúrává válik

Itt működik a városszerte nagy respektnek örvendő De Markt bolhapiac is, ahova az ember elhozza mindazt otthonról, ami neki már nem kell, de másnak még jó lehet, és jönnek még rajtuk kívül a kézművesek is a mindenféle portékáikkal. Nincs megkötés az árusok tekintetében, egyet kérnek mindenkitől, egy személyes sztorit, ami arról mesél, mit és miért akar eladni az illető. Mi a története annak, hogy azzal a tárggyal a De Markton kötött ki. Ami egyébként már ránézésre is más, mint a többi bolhapiac, a standok teljesen másképp, virágszirom-szerűen helyezkednek el, ezért a teret másképp járja be az ember. A hangulatot nemcsak a lerobbant ipari térbe lopott melegség és színesség dobja fel, hanem az is, hogy a piacon kutakodás mellé DJ-k tolják (de nem tolakodóan hangosan, hanem diszkréten) a jóféle elektronikus zenét. 

A 4K-ban a kultúra a lehető legtágabb értelemben értendő. Nyilván megvan a színház, a film és zene szentháromsága, és vannak kiállítások is, de olyasmi is belefér, ami távolabbi kapcsolatban áll vele. Ilyen a piac is, de található itt két bútorraktár is, az egyik székekkel foglalkozik, a másik, a Colorbar pedig retró skandináv bútorokkal, a hatalmas termükhöz tartozó nagy teraszról belátható az egész hely. Amikor rossz vagy hideg az idő, akkor itt fent tartják a piacot is. Az egyik földszinti helyiségben pedig egy olyan társaság (Grünn Urban Farm) tevékenykedik, akik könnyen termeszthető, ízletes, laktató és rendkívül egészséges mikrozöldségekkel foglalkoznak – amelyek hagyományos zöldségek és fűszernövények, csak kisebbek. Ezeknek a miniatűr növényeknek intenzív az ízük, magas a vitamintartalmuk, és állítólag ötször annyi tápanyag található bennük, mint nagyobbra nőtt változataikban, ráadásul alacsony a víz- és a napfényigényük is. Az egész farm, ami a teljes kerületet el tudná látni, mindössze 20 négyzetméteres. Ki gondolta volna, hogy a zöldségtermesztés jövője már egy régi kőbányai ipari épület falai közé is betört? 

A 4K szépen fejlődik a maga ritmusában, amikor mi ott jártunk, csendes volt minden, de az idény még csak most kezdődik. Áprilisban jön az első De Markt, aztán elindul ismét a kertmozi is. A következő dobásnak pedig a földszinten kialakításra kerülő, teraszt is kapó kocsma és koncerthelyszín ígérkezik. Reméljük, az is megnyit még az idén, de ha csak jövőre, mi azzal is boldogok leszünk. De nyilván jó lenne minél hamarabb, mert a 4K egy barátságos, a közvetlenségre és a személyességre építő hely, aminek égetően szüksége lenne egy olyan pontra, ahova mindennap beülhet az ember, és ahol mindig a nevén szólítják, testvérként kezelik és tárt karokkal fogadják, mint valami hazatérőt. 

Címkék

Elérhetőségek

Kőbányai Kortárs Kultúr Központ – 4K 1102 Budapest, Füzér utca 37. Facebook-oldal