300 ezer növény, 13 ezer cserje és örökzöld, 16 ezer fa és facsemete – ennyivel lett gazdagabb tavaly a főváros a FŐKERT munkatársainak köszönhetően. Sőt, 3 új természetvédelmi területtel bővült Budapest, és új rovarhotelek, madárodúk kerültek ki a zöldterületekre. A Kertészeti Divízió idén is folytatja a zöldítést: a látogatók visszajelzései alapján tovább szépül és gazdagodik a Pünkösdfürdő park, újabb Miyawaki-minierdő létesítése várható, a tavaly telepített erdőkbe padok kerülnek, újabb fasorok újulnak meg, és folytatódnak az évelősítések.

Virágok, cserják, fák és minierdők

A FŐKERT munkatársai 6 millió négyzetméter zöldfelületet kezelnek Budapesten, ezeken tavaly saját telepen termesztett 145 ezer tő egynyári, 12 ezer tő kétnyári és 30 ezer tő évelő virágot ültettek el. Emellett további 13 ezer cserjét és örökzöldet is kihelyeztek a budapesti közparkokba, zöldterületekre. 

A főváros parkjaiba és fasoraiba 1520 koros, iskolázott fa került ki, megújult az Andrássy út, a Fiumei út és a Szilágyi Erzsébet fasor is, valamint 14 500 erdészeti facsemete elültetésével tovább nőtt Budapest erdeinek ökológiai értéke.

Két új, forgalmasabb helyen is gyorsan növő Miyawaki-minierdő létesítésével a FŐKERT hozzájárult a város további zöldítéséhez: az Andor utcában és a Zsigmond téren alakítottak ki erdészeti csemeték elültetésével kis erdőfoltokat.

Két új, forgalmasabb helyen is gyorsan növő Miyawaki-minierdő létesítésével a FŐKERT hozzájárult a város további zöldítéséhez: az Andor utcában és a Zsigmond téren alakítottak ki erdészeti csemeték elültetésével kis erdőfoltokat.

2023-ban is tovább zöldül Budapest

A FŐKERT számára 2023 is aktív év lesz: újabb Miyawaki-minierdő telepítésére kerül sor, és nagyjából 12 ezer új tő cserje kerül a földbe. Emellett újabb komplett fasorok újulnak meg, melyek közül az egyik legnagyobb léptékű a kispesti Ady Endre úti fasor lesz.

Idén a FŐKERT-nél folytatódnak a munkálatok a közösségi költségvetés nyertes pályázataival kapcsolatban is: megújul a Szent István park kisparkjának északi része, növénykazettáktól lesz zöldebb a Mester utca; padokkal, piknikasztalokkal lesz gazdagabb a Rákoscsabai- és a Pesterzsébeti-erdő.

Egy teljesen új szakmai-városfejlesztési koncepció alapján készült el 2022-ben a 7 hektáros Pünkösdfürdő park, ahol több mint 600 fát, 6000 cserjét és 10 ezernél is több évelőt ültettek el a FŐKERT munkatársai. Sportpályák, játszótér, piknikterület, fitneszeszközök és egy városi gyümölcsös is része a komplex szabadidős-rekreációs létesítménynek. A FŐKERT a parkot idén a lakossági visszajelzések alapján teszi majd még vonzóbbá és élménydús kikapcsolódási hellyé.

Fókuszban a természetvédelem

2022-ben 40 millió négyzetméter zöldfelületet kaszáltak le a FŐKERT munkatársai, és folytatódott a városi méhlegelők kialakítása és bővítése is. A második éve tartó Vadvirágos Budapest program során tavaly olyan különleges és védett növények jelentek meg ezeken a méhlegelőkön, mint a budai imola, a gyapjas gyűszűvirág, a méhbangó vagy a ligeti csillagvirág. 

A Gellért-hegyen és a Népligetben két újabb rovarhotel várta a városi vendégeket, idén pedig újfajta rovarhotelek is helyet kapnak a városban, és folytatódik a tavalyi év egyik sikeres projektje, az odútelepítési program is. 2022-ben 430 madárpár rakott fészket a FŐKERT odúiban, az egyikben egy fokozottan védett kisemlős faj, az erdei pele is otthonra lelt.

Címkék