Budaörs a budapesti agglomeráció része, és bár önálló település, olyan, mintha a külvárosba mennénk, ezért nincs is olyan érzésünk, hogy elhagytuk a fővárost. Ezt erősítheti bennünk az is, hogy ha nem autóval megyünk (gépkocsival kb. fél óra az út), akkor sima városi kék busszal is megcélozhatjuk a kirándulóhelyet. Ráadásul két irányból is mehetünk: a Kelenföldi pályaudvar felől (40-es, 88-as, 88A, 188-as buszokkal) vagy a Széll Kálmán térről indulva (140-es, 140A buszokkal). A cél pedig a Budaörsi lakótelep és a mellette található Árok utcai szabadidőpark. Innen indul a túránk, és amikor a játszótérről felnézünk a csúcsra, akkor kemény menetnek tűnik az, ami előttünk áll, és bár megyünk eleget felfelé, közel sem olyan nehéz és fárasztó az út, mint azt elsőre gondolnánk.
Mind a Törökugratónak, mind a Huszonnégyökrösnek különös, beszélőneve van, ami mögött valami sztorit sejt az ember
– és talál is, nem is egyet. Az előbbi név eredete egyetlen történethez köthető, mely szerint amikor űzték ki Magyarországról a törököt, akkor az egyik vezérük erre a hegyre menekült fel az üldözői elől, de hogy ne essék fogságba, bekötötte a lova szemét, majd a mélybe ugratott. A Huszonnégyökrös-hegynek pedig két legendája is van, mindenki döntse el, melyiket hiszi el, melyik tetszik neki jobban. Az egyiknek a hátterében egy fogadás áll. Egy mészáros fogadott 24 ökörben, hogy megállás nélkül felfut a hegy lábától a csúcsig, ami sikerült is neki, csakhogy
–
elhízott ember lévén
–
felérve a csúcsra rosszul lett és meghalt. A másik történet szintén a törökökhöz köthető. Ezen a hegyen állították fel az ágyúikat, amiket 24 ökörrel vontattak fel a csúcsra.
Mivel ez a túra lakott területről indul, így egy darabon kertes házas utcákon kanyargunk erre-arra, majd egyszer csak ott állunk az erdő szélén, a hegy lábánál, ahonnan a túra első felében természetesen jórészt felfelé vezet az út, elvégre mégiscsak a csúcsra törünk. Szerencsénk van, mert egyféle jelzést kell követni végig, ami pedig a sárga. Ha az ember nem áll meg útközben nézelődni vagy jó mélyen beszívni a friss levegőt, hanem jó tempósan halad előre, akkor egész gyorsan végigmehet a teljes távon, alig 2-3 óra alatt. Csakhogy egyfelől változatos a terep – haladunk erdőben, fák között, hegyoldali, keskeny ösvényen, úgy, hogy felettünk a hegy, alattunk meg a meredek, és a csúcson is járunk, gyakran sziklák között – másfelől pedig akad pár szép panoráma a környékre a csúcsokon meg a csúcsok felé közeledve.
A két hegy, a Törökugrató és a Huszonnégyökrös közül az utóbbi az izgalmasabb, mert vadregényesebb és természetközelibb, az előbbi egyes részeit pedig már kezdi elfoglalni a város, ráadásul kiépített, a haladást acéllépcsők és -korlátok segítik. De azért az is megér egy sétát az itt található Naprózsa tanösvényen, pláne hogy gyorsan felér az ember, majd – miután alaposan szétnézett és megmustrálta a Budaörsi-kopárok hegyvonulatát – visszasétál, és elindul a másik csúcs, sőt dupla csúcs irányába, a Huszonnégyökrös-hegy felé.
A Huszonnégyökrös-hegy két csúcsát közvetlenül egymás mellett találjuk, és ahol le kell térni a körtúráról, hogy megcsodálhassuk az ezekről nyíló panorámát, ott a sárga háromszög jelzést kell figyelni. Az első, alacsonyabb csúcsról Biatorbágy és az ipari park felé nézhetünk, a távolabbi, magasabb csúcsról pedig a Csíki-hegyekben gyönyörködhetünk, de ellátni egészen Csillebércig meg a Széchenyi-hegyig is. Visszatérve a sárga jelzésű útra egy ösvényen haladva megkerüljük a Csíki-hegyeket – útközben ráláthatunk a túránk elején megmászott Törökugratóra –, szép lassan visszaérünk a lakott területre, majd a Hollósy Cukrászat (ami ottjártunkkor sajnos zárva volt) mellett elhaladva jutunk vissza a kiindulási pontra.
