Amikor még Amerika is a budapesti szanatóriumokat csodálta

Miután beindult Budapest nagyszabású kórházépítési programja, és egymás után jöttek létre a legmodernebb gyógyintézmények, megjelentek a szanatóriumok, amik a luxuskezelésekre és -körülményekre meg persze a nyugalomban gyógyulás ígéretére vágyó vagyonosabb polgárság számára adtak megváltást. Mivel a szanatóriumokhoz a friss levegőt, a napsütést és a gyógyulást biztosító végtelen nyugalmat társítjuk, rögtön a vidéki hegyekbe képzeljük őket, és ezt a képet a regényekből felszedett ismereteink is erősítik, de ha elmélyedünk a pesti szanatóriumtörténetben, akkor azt látjuk, hogy a Városliget környékén és egyáltalán nem a hegyekben indultak meg a korabeli intézményfejlesztések.

Hideg vizes fürdők, varázslatos kezelések, szállodai kényelem

A 19. századra a Szépítő Bizottság vezényletével rendezték a Városligetet, így a mulatozás fellegvára és az arisztokrácia, valamint a tehetős polgárság kedvenc nyaralóhelye lett – egyáltalán nem véletlen, hogy a rekreációt nyújtó szanatóriumok is a Liget körül épültek fel. Ezek eleinte még hidegvíz-gyógyintézetként működtek, amik közül az első, a Pesti Vízgyógy és Edző Intézet 1840-ben nyitotta meg kapuit a Városliget mögött, és a Rákos-patak vizét használta a meggyötört test gyógyítására.

Nem kellett sokat várni, hogy a környéken sorra nyíljanak a hidegvíz-kúrát alkalmazó intézmények, ahol nemcsak szénsavas, taposó- vagy jódfürdők és különféle kezelések voltak, de a doktorok a test és a bőr edzésére is mindenféle foglalkozást találtak ki, a polgárok pedig imádták idejük nagy részét a nyári lakok között felépült helyeken tölteni.

A Liget és az Andrássy út környéke valóságos szanatóriumnegyeddé változott a 19. század második felére. Itt nyílt meg dr. Grünwald Mór szanatóriuma a női betegek számára, a dr. Herczel-féle sebészetre és belgyógyászatra szakosodott szanatórium, az Elektromágneses Gyógyintézet, ahol az álmatlanságtól az isiászig, a gyomoridegességtől az ideges viszketésig mindent is gyógyítottak. Ezeken a helyeken olyan varázslatos képzeteket keltő kezeléseket kaptak a „betegek”, mint a galván, faradikus, vibrációs és rotációs masszázs meg a svéd gimnasztika.

Jakab László építtette a legmodernebb és legjobb szanatóriumokat

A Benczúr utca 47. szám alatt található a volt Liget Szanatórium, ami a maga korában a leghíresebbek közé tartozott. Az 1909-ben megnyílt épületben szállodai kényelem és a legmodernebb orvosi ellátás várta a polgárokat, ráadásul a felszerelések között még röntgen is volt. A kacskaringó indákkal, pávákkal, szívecskékkel, nevetgélő gyerekarcokkal és Zsolnay majolikákkal díszített épületet a kor kedvelt építészpárosa, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Utóbbi építész személye nem véletlen, ugyanis az építtető orvos, Jakab László testvére. 

Hogy mennyire kedvelt gyógyulóhelye volt a polgárságnak, az is mutatja, hogy míg a nyitás évében 124 betege volt, addig a 10-es évekre ez a szám már bőven elérte a hétszázat. A szanatóriumban leginkább a megfáradt idegekkel, sebészettel, vízgyógyászattal és anyagcserezavarral foglalkoztak – utóbbi kezeléséért korábban egészen Bécsig kellett utazni. Itt volt Csáth Géza morfiumelvonó kúrán (bár nem jártak sikerrel), itt kezelték Krúdy Gyulát, Ady Endre pedig itt halt meg 1919-ben. 

A szanatórium népszerűségén felbuzdulva Jakab és felesége, a szintén orvos Rácz Hanna egy új szanatórium megnyitását tervezte. A Park Szanatórium 1911-ben épült fel a szomszédos telken, ahol leginkább sebészeti beavatkozásokat csináltak, itt műtötték 1938-ban Babits Mihályt is. Az épület a II. világháborúban olyan súlyos károkat szenvedett, hogy a helyreállítás helyett a lebontás mellett döntött a városvezetés. Az egykori szanatóriumban 

„az utcáról belépve magyaros mintájú, színes hall fogadta a látogatót. Innen pompás pálmák között, keleti szőnyegekkel borított márványlépcső vezetett az emeletre, ahol a földszintihez hasonló hallba lehetett jutni. Itt voltak a betegszobák. Az egész épületben az akkor még távolról sem természetes módon központi fűtés, állandó hideg-meleg víz, telefon biztosította a kényelmet” – olvasható Dörnyei Sándor Jakab Lászlóról szóló tanulmányában.

Mivel Jakab László mindkét szanatóriuma sikert sikerre halmozott, ezért egy harmadik vállalkozásba is belefogott a Sváb-hegyen, ám ez lett a veszte: a főváros látványosságaként számontartott intézmény építésébe és fenntartásába belebukott.

A Svábhegyi Szanatórium volt Budapest egészségügyi látványossága

A jó levegő, a napsütés, az erdő és a csend ideális terepnek látszott egy grandiózus gyógyintézmény felépítéséhez, ám arra a doktor nem számított, hogy az egyik részvényes az utolsó pillanatban kitáncol a projektből, neki pedig hatalmas állami kölcsönt kell felvennie. Jakab még úgy is becsődölt, hogy a szanatóriumban állandóan pörgött az élet, és nemcsak gyógyulni, de szórakozni, sportolni és strandolni is jöttek az emberek Budapestről, vidékről és külföldről egyaránt.

„Az elegáns bársonybútorzatú társalgó ablakait üvegfestés díszítette, Makoldy József és Gyenes Lajos festőművészek üvegre festett képei az elszakított országrészek nagyvárosainak jellegzetes épületeit ábrázolták. A fehér szalon enteriőrjét a biedermeier stílus határozta meg, az ebédlőt fényűzővé tette a meisseni mozaik, az angol pamlag, a francia gobelin és a belga szőnyeg. A lakószobákat otthonossá varázsolták a selyem- és bársonydíszítésű fehér bútorok és a szép mennyezetdíszek” – írta a Népszabadság.

Az épületet művészi igényességgel rendezték be, a csillárok, a márványlépcső, a színes üvegek és a bársonybútorok mindenkit egyből elvarázsoltak. Sőt, saját villanytelepe, jéggyára és vízmedencéje is volt. Aki pedig szeretett volna eltölteni itt pár napot, de minimum egy éjszakát, az már 29 pengőért kapott egy balkonos, rádiós, telefonos szobát, és az árban a napi ötszöri étkezés, a masszázs és a vízkúra is benne volt. A szanatóriumba egyébként nem vették fel a fertőző betegségekben és a tbc-ben szenvedőket, a cukorbetegeket viszont itt kezelték a korban a legjobban: a legmodernebb elvek szerint állították össze a diétájukat, ingyen kaptak szakszerű képzést, és rendszeresen vizsgálták a vércukorszintjüket is. 

Minden szanatóriumban időzött egy-két író, hol idegkimerültség, hol pihenés, hol pedig betegség miatt: a Svábhegyiben Karinthy Frigyest kezelték, miután felfedezték agydaganatát, aki Utazás a koponyám körül című regényében örökíti meg a helyet. „A szanatórium előkelő és csendes, kora tavasz van, alig vagyunk húszan a hegycsúcsra épült óriási palotában. Még nem tudják, hol vagyok, két egész nap telik el tökéletes magányban. Nehéz délelőttök, a hallba se megyek le, a reggeli rosszullétek nem rövid rohamok többé, ebédig tart az önkívülethez hasonló tompaság. Felöltözetlenül, borzongva kuporgok hátradűlve a karszékben, s nézem az erkélyablakon át Pest-Buda csodáját, mint egy valószínűtlen ködképet.”

Az épület 1927-ben nyitotta meg kapuit, minden betegszobának saját terasza volt, kilátással a háborítatlan erdőre. Itt volt a város legszebb medencéje, amit Hajós Alfréd tervezett, ráadásul a strandot mindenki használhatta. A szanatórium Európa-szerte hírnévnek örvendett, a II. világháborúban az épületet elfoglalta az SS, és magyar–német hadikórházzá alakította, a háború után államosították és az akkori rendszer „stílusához” híven leverték a díszítéseit. Később tüdőgyógyászatként, majd belgyógyászati klinikaként működött, az 1990-es évek végétől pedig üresen áll.